Egy elfeledett mester portalanítása

A hangzatos ismertetés nem túlzás: szinte példa nélküli az, hogy egy 19. század második felének irodalmához tartozó regényt napjainkban adnak ki először.

Egy fiatal lány, akiről mit sem tudni azon kívül, hogy masnival van összefogva a haja, a nyakában pedig feszület lóg. Nem tudni a nevét, az életkorát, mivel az őt ábrázoló felvétel a Fortepan fotóarchívum egyik, a keletkezési körülmények pontos rögzítését nélkülöző alkotása. A fotó 1911-ben készült, így megbarnulása-megsárgulása szervesen illeszkedik hozzá. Mindenesetre már egy ideje számtalan könyvesboltból visszanéz az olvasóra, ugyanis Tolnai Lajos Új föld, új szerencse című kötetét háromezer példányban ezzel a képmással adták ki a közelmúltban.

Ugyancsak a századvég-századelő hangulatát idézi maga a teljes könyvborító (alapul vették Tolnai 1880-as és 1890-es években megjelent regényeinek igényes borítóit), amelyre a könyvkiadó ráhelyezett egy vörös papírszalagot, amely szerelmet, politikát, botrányt kínál az olvasónak. És leginkább: irodalmi csemegét, hiszen a Tolnai-regénynek ez az első kiadása. A 19. században népszerűek voltak a tárcaregények, amelyek folytatásokban jelentek meg a kor folyóirataiban (részben azért, mert még az 1880-as években is költséges és időigényes volt a könyvpiacra dobni egy-egy új kötetet). Számtalan Jókai-regény a Pesti Napló hasábjain, folytatásos közlésként jelent meg. És ezek a tárcaregényként publikált, később kötetformában kanonizált munkák olyannyira népszerűnek bizonyultak, hogy szerzőjüket egy csapásra az írott szó világának sztárjává, vagyis professzionálisan dolgozó, napi penzumot teljesítő, ezért pedig tisztességes honoráriummal díjazott, sokak által ismert íróvá tették. Jókai mellett Mikszáth, Krúdy, Cholnoky és még sok tollforgató a tárcarovatokban talált helyet novelláinak, regényrészleteinek – Tolnai Lajos, a kiegyezéskori irodalom üstököse hasonlóan járt el. Erről árulkodik az Új föld, új szerencse, amely két folytatásban – előbb 1888-ban, utóbb 1890-ben – látott napvilágot a Pesti Naplóban, írja a kötet előszavában Hites Sándor irodalomtörténész.

A könyv azonban nem csak a kisregény kötetformájú ősdebütálása, két tárcanovellát is tartalmaz. A vezető epika az 1880-as években, a Népliget és az Orczy tér között felhúzott Tisztviselőtelep nevű városrészhez kapcsolódik, ugyanis a cselekmény jószerivel a telep felhúzása körül, „újtelepes” szereplőket bemutatva játszódik. Az utókor számára pesszimistának és bohémnek tűnő Tolnai pedig nem bánt kesztyűs kézzel a kortársaival: nepotizmust, simlit, mutyit, házasságtörést, züllöttséget is megírt ebben a fikciós, de valóságelemekből építkező munkában. Ez a kitárulkozó őszinteség – érthető módon – nem tetszett a korabeli tisztviselőtelepi olvasóknak, de a modern befogadónak sem, hiszen néhány tisztviselőtelepi lakos a kötetbemutatón kérdőre vonta a regény igazságértékét, megjelenésének indokoltságát. Az egykorú közhangulatot érzékelteti a két mellékelt írás, amelyek közül a Nem fog megjelenni! című azt a pillanatot örökíti meg, amikor az alapvetően gyári munkások által lakott terület küldöttséget bocsát egy újság főszerkesztőjéhez annak érdekében, hogy ne közöljék a rájuk rossz fényt vető művet. Az egyik figura, aki mindenre elszánt intrikus-uzsorásként a láthatatlan szálakat mozgatja, A telep angyala című, másik mellékelt Tolnai-novellában is feltűnik – cseppet sem a véletlen folytán, hiszen a szereplő mögött annak a Kaiser Nándor vállalkozónak az alakját kell keresni, akinek elsőként húztak fel házat a Tisztviselőtelepen, az Orczy út 32. házszám alatt.

Ennélfogva teljesen nyilvánvaló, hogy a Tolnai-kötet erősen kötődik a józsefvárosi helyszínhez, ez pedig valamennyire unikális, hiszen Gaál Mózes írónak, a Tisztviselőtelepi Főgimnázium igazgatójának Huszonöt év címmel írt, a telep első negyedszázadát bemutató munkája mellett kevés irodalmi-társadalomtörténeti alkotás foglalkozik ezzel a városrésszel. Szálinger Balázs költőnek a kötetbemutatón elhangzott szavai szerint az Új föld, új szerencse leginkább a lokálpatriotizmus felől olvasható, de irodalmi értékei, habár messze nem ez a legjobb Tolnai-munka, elvitathatatlanok. „Írója nem tudott fontos, jelentős, nagy szerzővé válni, de a fontos írók tudtak róla, inspirálta őket. Móricz az 1940-es években a legnagyobb magyar regényírót látta benne. Ugyanakkor feledésre ítéltetése máig nem sokat változott, például az egyetemi oktatásban sem esik róla szó” – állítja a Hévíz irodalmi folyóirat korábbi főszerkesztője. Az idén létrehozott Reakció Kiadó sem azért adta ki a regényt, mert az irodalmi kánonalkotáson szeretne változtatni, hanem azért, mert Balogh Ákos Gergely, a kiadó alapító-vezetője, a Mandiner blog korábbi főszerkesztője a Tisztviselőtelepre költözött, és a városrésszel foglalkozó szövegek után kutatva említést talált a műre. Eleinte könyvformában, antikváriumokban próbálta fellelni a citált Tolnai-kötetet, de miután rájött, hogy ez logikai lehetetlenség, hiszen a regény csak folyóiratközlésként jelent meg, a Pesti Napló vonatkozó lapszámait tanulmányozta át az Országos Széchényi Könyvtárban. Ugyanakkor évek óta nála parkolt Demkó Attila biztonságpolitikai szakember Máglyatűz című, David Autere szerzői név alatt publikált, székelyföldi autonómiatörekvéseket magába foglaló világpolitikai krimije, amelynek nem talált kiadót. Végül a kézirat és az újságban közölt regény megjelentetése miatt hívta életre a könyvkiadót, amelynek nevét a korábban általa szerkesztett, azonos című újkonzervatív politikai újság elnevezéséből kölcsönözte.

A könyvbemutatón felmerült annak kérdése is, hogy idézhet-e elő bármiféle változást a regénymegjelenés a Tolnai-recepcióban. Hites Sándor szerint nem hozhat áttörést az egyszeri megjelenés, viszont egy Tolnai-életműsorozat kiadása nemcsak szép kihívás és gesztus, hanem figyelemfelkeltő és olvasócsalogató lépés lenne. Az elsősorban József Attila-kutatóként jegyzett Németh G. Béla azon kevés modern kori irodalomtörténészek egyike volt, akik méltányolták Tolnai Lajos tehetségét, világított rá. „Elvetélt, de nagyon jelentős tehetségnek tartotta. Úgy vélte, mindenféle okok – egyebek mellett művelődésének korlátai – közrejátszottak abban, hogy nem tudta kifutni azt a pályát, amelyet a tehetsége lehetővé tett volna számára” – tette hozzá. Az előző rendszerben voltak Tolnai-szövegkiadások, életműsorozat is megjelent, de ezek részleges munkák voltak, amelyek olyannyira nem betonozták be a szerepét az irodalomtörténetben, hogy sem az 1960-as években, Sőtér István szerkesztésében megjelent A magyar irodalom története című hatkötetes irodalomtörténeti lexikonban, sem két újabb irodalomtörténeti összefoglalásban (egyik Szegedy-Maszák Mihály szerkesztése, A magyar irodalom történetei, a másik Gintli Tiboré, Magyar irodalom címmel) nem említik. De Balogh Ákos Gergely is bevallja a közönség előtt, felnőttkorában is sokáig csupán egy homályos utcanévtáblát idézett fel benne a Tolnai vezetéknév. A szélesebb körű megismertetésén most éppen ő fog változtatni. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban őrzött, 1891-ben készített tisztviselőtelepi térkép fakszimile újranyomása a könyv melléklete, ez a széthajtogatható míves munka pedig földrajzilag segítheti az olvasó tájékozódását.

Navarrai Mészáros Márton