„Egy csodálatos zenekar“

Bár a Minsket az internetes zenekatalogizáló oldalak gyakran ellátják a doom metál címkével, ez tévedés. A klasszikus doommetál-recepthez a Minsknek semmi köze sincs - a lemezeken nem hallunk varjúkárogást, mennydörgést, lánccsörgést. De ami a legfontosabb: a Minsk nem unalomig ismert zenei paneleket illeszt egymás mögé.

Ez még akkor is igaz, ha a 2009 júniusában megjelent albuma (With Echoes in the Movement of Stone) akár lehetne a Neurosis 1996-os klasszikusának (Through Silver in Blood) a folytatása. A Chicago melletti Peoriából származó kvartett egyfelől a nagy előd nyomdokain jár, néhány tétel (például a Pisgah), főleg struktúráját és hangszerelését tekintve, a Neurosis akkori énjét idézi. Persze, Neurosist idézni nem nehéz: az elmúlt tíz évben komplett alműfajok (sludge metál, posztmetál) és kiváló együttesek (Isis, Cult of Luna, Rosetta) bújtak elő a kaliforniai varázslók köpönyege alól.

A punkból induló Neurosis volt az a zenekar, amely a kilencvenes évek elején rájött arra, hogy igazán súlyos zenét csak lassan, mélyre hangolt gitárokkal lehet játszani. A máig aktív együttes kiadott néhány klasszikus lemezt, amit aztán a követők továbbgondoltak. Ezt tette a Minsk is, amely elsőként a nyersességre alapozott, majd elszállt a pszichedelikus hangzások irányába. Furcsa, de azon a lemezükön sikerült leginkább megtalálniuk a saját hangjukat, amely egyértelműen a 13 évvel ezelőtti Neurosis-albumhoz köthető.

Az új lemezről a címe (With Echoes in the Movement of Stone) mindent elmond. A gazdagon hangszerelt albumon az egyes rétegek folyamatosan egymásba kapaszkodnak, aztán elválnak egymástól, majd megint összekapaszkodnak. Mintha tényleg kövek gördülnének le egy hegyoldalból, újabb és újabb köveket sodorva magukkal.

A klasszikus gitárriffek és őrült csapongások, feszes dobtémák és törzsi ütemek, torzított effektek és kellemes szintiszőnyegek egymást erősítik az albumon, hol harmonikus, hol disszonáns hatást keltve. Vagy a kettőt egyszerre - a lemez 63 percnyi zenei szövevénye, a visszhangok, effektek, gerjedések és zörejek szerencsére egy pillanatig sem válnak öncélúvá vagy unalmassá, az albumon valódi kompozíciókat hallunk.

Christopher Bennett is szívesen eljátszik a hangjával, nemcsak a pszichedelikus zenék világát idéző dallamokat énekel, hanem - ha kell - bátran üvölt, torkaszakadtából. S ha már említettük a pszichedéliát: a Minsk új lemezének legnagyobb erénye az, hogy szinte tökéletesen keveredik benne a hetvenes évek narkotikus, fülledt zenei világa a kilencvenes/kétezres évek modern hangzásaival.

A With Echoes in the Movement of Stone az utóbbi évek egyik legerősebb albuma - legalábbis az extrém zeneiműfajokpiacán. Abaj csak az, hogy ez a piac még Európában is szűk, a Minsk nemhogy Minskig, mégBécsigsemjut el - a csapat őszi turnéjának legközelebbi helyszíne Berlin lesz(november4.).

Pedig többen is megérdemelnék a Minsket. A csapat a hollandiai Roadburn fesztiválon nyitotta tavaszi túráját - a frissen megérkezett Neuroris-atyaúristen, Steve von Till aznap a következőket jegyezte le blogjában: „Megjöttem. Aludni kéne, de inkább megnézem a Minsket. Csodálatos zenekar.“

Ha nem is csodálatos, azért nagyon jó. Egy próbát megér.
Hallgatni: http://www.last.fm/ music/Minsk/_/Almitra%27s+Pr emonition?autostart
(Minsk: With Echoes in the Movement of Stone. Relapse Records, 2009)