Egész életében ásott – volt vájár, sírásó és régész

A Nagy Falnál. „Feleségem is hisz abban, hogy Kína első császára a hunok és azok rokonai, így a magyarok ellen kezdte el építeni a falat.” „Három évet töltöttem magánzárkában, két oklevelem birtokában három évig dolgozhattam rab vájárként magyarországi bányákban” – meséli. A vád egyebek között az volt ellene, hogy falumúzeumok megszervezésével bárók és grófok gyűjteményeit akarta egyben tartani, a régi rendszer visszatérésére számítva“.

Diplomás vécépucoló

1956 számára is meghozta a szabadulást. „Rovott múltjával” azonban aligha kezdhetett volna valamit a kommunista Magyarországon, mit több, a szabadságharc leverése után további börtönbüntetés fenyegette, így 1957 elején az Egyesült Államokban, Kaliforniában telepedett le. Sírásóként kezdte San Joséban – kissé fanyarul azt is mondhatnánk, vájárkodása után ez volt a második lépése későbbi választott hivatása, a régészet felé –, este egy helyi középiskolában takarított.

Évekkel ezután, egyetemi tanárként találkozott ismét az iskola egyik tanárával. Lengyel Alfonz a mesterfokozatú vizsgára készülők úgynevezett mentora volt, amit Amerikában advisornak, tanácsadónak neveznek. Egyik nap egy negyvenes éveiben járó csinos hölgy jelentkezett, hogy hozzá osztották be. Amikor meglátta a professzort, megdöbbenve kérdezte, hogy ő lenne az, aki 1957–1959 között az iskolájukban takarított? Az igenlő bólintás után érkezett a kissé megszeppent kérdés: hogyan kell nála tanulni? „Asszonyom, ugyanolyan lelkiismeretesen, mint ahogyan én takarítottam önöknél a mellékhelyiséget” – hangzott a válasz.

A későbbi világhírű régésznek a tanácsadói munkához még tanulnia kellett a kaliforniai állami egyetemen művészettörténetet, majd a Sorbonne Művészeti és Régészeti Intézetében doktorálni summa cum laudéval.

Majd egyebek közt az Ecole de Louvre-ban végzett muzeológiai tanulmányokat, és 1961-től Párizsban, Heidelbergben, amerikai egyetemeken és Kínában tanított. Kínában 1985-ben a sanghai-i Fudan Egyetem tanácsosi rangú professzora lett, ő vezette be a muzeológiai szakot és teremtette meg az első Muzeológiai Intézetet, 1991-ben a Jiao Tong Egyetemen megalapította Sino-American Field School of Archaeology Intézetet, amelynek mindmáig professzora, egyben pedig amerikai igazgatója is. A Michigan Akadémia, a New York-i Akadémia, a párizsi Nemzetközi Akadémia és a clevelandi Árpád Akadémia választott tagja.

És mivel a nap 24 órából áll, 1991–1995 között elvállalta a philadelphiai Társadalomtudományi Tanács kuratóriumi tagságát és kiadványának szerkesztését, 1991 és 1997 között az amerikai állami ösztöndíjakról döntő kormányszerv, a National Endowment for the Humanities ösztöndíj-felülbíráló munkatársa volt. De még mindig nincsen vége: 1987–1991 között az amerikai Department of the Interior tanácsosi csoportjának tagja és régészeti bizottságának elnökeként is ténykedett, nemrégiben, 2001-ben pedig beválasztották a floridai Sarasota Ázsiai Művészeti Múzeumának igazgatótanácsába.

Karthágói kutakodás

15_2.jpg##Csao Ce-jang kínai miniszterelnökkel. „Ez a kép segített hozzá, hogy áshattam Kínában. Valahányszor valamilyen problémám adódott, csak elővettem, és máris rendbe jött minden.” Lengyel Alfonz archívumából##right Ásatásokkal 1968-ban kezdett foglalkozni Jugoszláviában, majd az egykori Karthágó helyén, Tuniszban, és az olaszországi Siennában. Munkáját itt is siker koronázta. Szirmiumban, a Belgrád melletti Száva Szent Benedeken (Sremska Mitrovicán) sikerült felszínre hoznia Nagy Konsztantinusz császár palotájának egy részét, és megtalálta a Száván átívelő egyetlen római híd maradványait. Vezetésével ásták ki azt az őskereszténykori templomot, amelyben rábukkantak a szirmiumi zsinat jegyzőkönyveire. Karthágóban a rómaiak által emelt fal egy részét, valamint a város tenger felé eső oldalát tárta fel. Kínában részt vett annak a Kr.e. 50 körül épült sírkamrának a kiásásában, amelynek falán az égbolt eddig ismert legelső térképe látható. Ugyanitt ő vezette azt a régészcsoportot is, amely egy kései kőkorszakbeli falut, egy császári mauzóleumot és egy hercegi sírt hozott felszínre.

Lengyel Alfonz több mint félszáz amerikai és külföldi tudományos konferencián adott elő, kétszáznál is több tudományos cikket és könyvismertetést, tíz tankönyvet írt, amelyeket ingyen osztott szét diákjai között.

Kínai nagy falatok

Feleségét a kínai egyetemen ismerte meg. Négy évig kellett várniuk, amíg a helyi tartomány kormánya engedélyt adott az esküvőre, miután Ronald Reagan elnök segített. Kapóra jött, hogy Csao Ce-jang akkori kínai miniszterelnök éppen Amerikában volt, és így Reagan volt, aki összehozta őket egy ebéd során (Csao Ce-jangot később a Tienanmen téri diáktüntetés mellett való kiállása miatt a kínai központi pártvezetés tisztségétől megfosztotta, jelenleg pedig házi őrizetben van). Hamarosan megérkezett az értesítés, hogy az akkor már elismert professzor mehet Kínába megesküdni.

„Szeretettel őrzöm a Fehér Ház fotósának felvételét, amelyen a kínai miniszterelnökkel kezet fogok. Ez a kép segített hozzá, hogy áshattam Kínában. Valahányszor valamilyen problémám adódott, csak elővettem és máris rendbe jött minden“ – emlékszik vissza. Kínai nemzetiségű felesége beszél néhány szót magyarul is. El tudja mondani, hogy éhes vagyok, álmos vagyok, gyerünk haza. Elénekli a magyar himnuszt is. A felesége is hisz abban, amit kínai kollégái meséltek, miszerint Kína első császára a hunok és azok rokonai, így a magyarok ellen kezdte el építeni a Nagy Falat. Ezen el is filozofálgattak gyakran az ásatások során, mondván, hogy a fal a magyarok ellen épült és lám, 2000 év múlva, Amerikából jött egy magyar kiásni. Előtte a legutolsó külföldi, aki ásott Kínában, szintén egy magyar volt, Sir Stein Aurél. Leginkább azonban arra büszke, hogy megmaradt magyarnak. „Mindenütt magyar származásúként mutatkoztam be, és igyekeztem mindenütt megismertetni a magyar kultúrát és régészetet” – vallja szinte már kevélyen.

Szavait tények támasztják alá. Első társelnöke volt a New Yorkban 1957-ben megalakult Magyar Szabadságharcos Világszövetségnek, és még ugyanebben az évben létrehozta a Magyar Szabadságharcos Szövetség Kaliforniai Csoportját. 1992-ben a Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége Ügyvezető Tanácsának elnökévé választották, majd az MVSZ-AOT Stratégiai Csoportjának elnöke lett, és több amerikai magyar szervezet vezetőségi tagja.

Kitüntetéslajstrom

15_3.jpg##Feleségével, Hong Jing liu-Lengyellel, akadémiai viseletben. „Négy évig kellett várnunk, amíg a helyi tartomány kormánya engedélyezte az esküvőt.”## ##left Gazdag és szerteágazó munkásságáért megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, az Árpád Akadémia és a Brazil Humanisztikai Tudományos Akadémia Aranyérmét, a francia Szent János Rend, a magyarországi Szent István Rend, az amerikai Szent László Társaság és Rend, valamint a németországi Konstantinai Szent György Katonai Rend lovagjává választották.

Neve ott szerepel a Who’s Who in America, Who’s Who in the World, Outstanding Educators in America, Personalities in America, International Register of Profiles Contemporary Authors, Strathmore Who’s Who, Notable Americans in the Bicentennial Era, International Directory of Distinguished Leadership című kiadványokban.

Vájár, sírásó, régész – mindhárom esetben ásnia kellett.

„Három évnyi magánzárka után vittek a várpalotai bányába vájárnak, és nagy érdeklődéssel fedeztem fel a széntömbökben az őskori állati és növényi maradványokat. A vájárkodás nyilvánvalóan kényszer volt, és a sírásás is az volt Kaliforniában. Akkortájt nem tudtam angolul, csak franciául, németül, olaszul és magyarul, itt pedig ezeket a nyelveket nem beszélték. Más munkalehetőség nem kínálkozott, így elvállaltam ezt is, esténként pedig egy iskolában takarítottam. Soha nem veszítettem el a reményt, biztos voltam benne, hogy mindez csak átmenet. Barátaim sokkal kilátástalanabb helyzetben lehettek, ha Franciaországból például így biztattak: Te legalább majdnem régész vagy már, még ha nem is a múltért, hanem a jövőnek ásol, de nekünk, akik itt gyárban dolgozunk, semmi reményünk nincs a változtasára. Nyolc hónap alatt sikerült annyira megtanulnom angolul, hogy beiratkozhattam a San Jose-i egyetem művészettörténeti karára, két év múlva pedig mesterfokozatot szereztem, majd Párizsba mentem, a Sorbonne-ra doktorálni.

Szirmiumi áldozatok

Melyik ásatást tartja a legfontosabbnak? „A legjelentősebbnek a szirmiumi ásatás során feltártakat tartom. A jugoszláviai Szirmium – amelynek magyar elnevezése Szávaszentbenedek volt – Pannonia Secunda és egyben a kései Római Birodalom egyik fővárosa volt. Az ottani ásatások a magyar Pannóniával foglalkozó tanulmányaimhoz és Nagy-Magyarország történelméhez kapcsolódtak. Amikor az amerikai szövetségi kormány alá tartozó Smithsonian Institute képviselőjeként kineveztek az ásatások vezetőjének, a következő eset történt. A középkori rétegen áthaladva kivégzett emberek csontvázára bukkantunk. Az anyag feldolgozásával lassan haladtunk, a leleteket óvatosan kellett kezelni. Egy nap odajött a helybeli politikai rendőrség főnöke, aki, tudván, hogy magyar vagyok, magyarul kért meg – hogy az amerikai kollégák ne értsék –, siessünk a munkával, mert a lakosság azt hiszi, ők gyilkolták meg az áldozatokat. Mit válaszolhattam volna erre? Azt mondtam neki, ha akarja, kitétetek egy szerb feliratot, hogy ezeket az embereket nem a jugoszláv politikai rendőrség végeztette ki, hanem Vak Béla. Erre begorombult, és másnap lepedőkkel kerítette el a helyet. No, ha addig a lakosságot nem érdekelte, ettől kezdve nem tudtunk szabadulni a kíváncsiskodóktól, akik a városkát megtöltötték a hírrel, miszerint az amerikaiak megtalálták Titóék áldozatait.

Ottani ásatásunknak egyébként három nagy részlege volt. Az egyik részleg Nagy Konsztantinusz palotájánál ásott, és sikerült bizonyítékot szereznünk rá, hogy a császár itt is lakott. A másik csoport az avar király számára átépített kisebb palotánál dolgozott. Feltárásaink nyomán világossá vált, hogy a palotát lerombolták, később újjáépítették. A harmadik munkahelye a Száva túloldalán fekvő Mala Mitrovica volt, ahol egy középkori templomot ástunk ki, amelyben megtaláltuk a szirmiumi zsinat okmányait, ezzel bebizonyítva, hogy az első zsinatot nem Niceában, hanem itt tartották.”