A country 77 éves királynője, az amerikaiak nemzeti kincse, Dolly Parton beváltotta ígéretét és tényleg elkészítette első rockalbumát, annak örömére, hogy tavaly beiktatták őt a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Dolly Parton rocksztár lesz
Először visszautasította a jelölést, azzal, hogy nem illik a mezőnybe, aztán mégis köszönettel elfogadta, mondván, hogy az eddigi listák áttanulmányozása után úgy véli, neki is helye van a csarnokban, és egyébként is épp kedvet kapott megörvendeztetni rockrajongó férjét egy feldolgozás-albummal.
Igazi sztárparádé várható a Rockstar című lemezen, összesen negyven vendég működik közre rajta. Köztük van Elton John, Paul McCartney és Ringo Starr, a Lynyrd Skynyrd tagjai, Joan Jett, Kevin Cronin az REO Speedwagonból, Steve Perry a Journey-ből, John Fogerty, Debbie Harry, Nikki Sixx, Sting és Steven Tyler az Aerosmith-ből. A Stairway to Heaven-ben Lizzo fuvolán játszik, P!NK és Brandi Carlile pedig a Rolling Stones Satisfaction című slágerét éneklik közösen a veterán énekesnővel.
Dolly Parton 53. stúdióalbuma a tervek szerint novemberben kerül a boltokba, már előrendelhető az interneten, és sokak szerint az év egyik szenzációja lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.