Dina vagyok

# A történik, ha a Zongoraleckét keresztezzük egy Hatodik érzék-szerű kísértethistóriával, és ráadásként az egészet nyakonöntjük további filmes zsánerekkel? Az amerikai szárnypróbálgatása után mindezidáig hallgató Ole Bornedal legújabb filmje megadja a kérdésünkre a választ. A vicc az egészben az, hogy a zavarosnak tűnő kotyvasz összképe mégis kielégítő.

Norvégia, az 1800-as évek második fele. Egy baleset következtében Dina (Marie Bonnevie) elveszíti édesanyját (Pernilla August). Mindenki – beleértve az apát (Bjorn Flobert) is – a kislányt hibáztatja a katasztrófáért. A gyermek idővel teljesen elidegenedik az emberektől, egyedül az istállófiúval (Hans Matheson) érzi jól magát. Felcseperedve a vad, öntörvényű Dinára szemet vet apja barátja, a gazdag és befolyásos Jacob (Gérard Depardieu), aki kisvártatva feleségül kéri őt. Otthonába, egy tengerparti városkába viszi, ahol az okos, ám roppant makacs Dina fokozatosan kezdi átvenni az irányítást: beleszól férje üzleti ügyeibe, egyúttal a könyvelést is egymaga intézi. Jacob testvérei nem nézik jó szemmel, hogy az asszony kitúrja őket a családi kasszából, s olyan jól befészkeli magát az új otthonába, hogy férje rejtélyes halálakor egyetlen örökösként követeli jussát.

Bornedal már rögtön első filmjével felhívta magára a közönség és a szakma figyelmét: az Éjféli játszmában egy látszólag egyszerű, ám felettébb hatásos thrillert mesterien ötvözött szatirikus, már-már vígjátéki elemekkel. A bizarr környezet (hullaház) teremtette baljós atmoszférát művészi pontossággal adagolt humorral ellensúlyozva Bornedal nézőit bábuként rángatta — majd az összes rangosabb fantasy filmfesztiválról (pl. Fantasporto, Fantafestival) díjjal távozott. A rendező 1998-ban elkészítette művének komorabb, ám egyúttal bátortalanabb – műfajilag teljesen letisztult – amerikanizált változatát (Éjjeliőr a hullaházban), majd ismét hosszú ideig nem hallatott magáról. Újabb négy év kihagyás után bizonyára senki nem gondolta volna, hogy visszatéréséhez egy tőle teljesen idegennek tűnő történetet forgat le – európai koprodukcióban, láthatóan nagy költségvetésből.

A Dina vagyok minden kockája monumentális, de a gyönyörű kompozícióknak köszönhetően távol áll a giccstől. Lenyűgöző képei már önmagában eladnák az alkotást, de szerencsére a filmben azért ennél jóval több rejlik. A műfajegyvelegnek köszönhetően Bornedal mindvégig sikeresen elkerüli, hogy munkája banálissá váljon, a némiképp szürreálisnak tekinthető, többféleképpen is értelmezhető kettős befejezés pedig bizonyára a moziból kifelé jövet is elgondolkodtatja a nézőt. Ennél többre nincs is szükség. (mozinet)

Dina vagyok (I Am Dina/Jeg er Dina), színes, norvég-svéd-dán-német-francia film, 125 p., R.: Ole Bornedal, Sz.: Gérard Depardieu, Maria Bonnevie, Björn Floberg, Christopher Eccleston, Hans Matheson, Pernilla August