Díj szlovák rendezőknek

Karlovy Vary. Az idén, július 4. és 12. között megrendezésre kerülő 43. Karlovy Vary-i filmfesztivál Kristály Glóbusz-díjjal tiszteleg a csehszlovák filmtörténet két legendás alakja, Dušan Hanák és Juraj Jakubisko előtt.

Karlovy Vary. Az idén, július 4. és 12. között megrendezésre kerülő 43. Karlovy Vary-i filmfesztivál Kristály Glóbusz-díjjal tiszteleg a csehszlovák filmtörténet két legendás alakja, Dušan Hanák és Juraj Jakubisko előtt. A legnagyobb filmes hatalmak között is számon tartott mustra ezzel kívánja elismerni a két rendező kiemelkedő hozzájárulását a világ filmművé?szetéhez. A díj szól annak is, hogy mind a ketten erős kézzel alakították és alakítják – a hatvanas évektől kezdve napjainkig – a cseh-szlovák filmkultúra profilját.

Dušan Hanák legsikeresebb játékfilmjével, a Szeress, szeretlek című tragikomikus történettel a cseh új hullámhoz áll meglehetősen közel. Egyrészt azzal, hogy a társadalom perifériáján tengődő, kilátástalan sorsú kisemberekre figyel, másrészt azzal, hogy az elvágyódást, a jobb akarásának a szimbólumát kifejező „remény síneit fektette le” vasutasokról szóló mozgóképével. Másik ütős darabja, az Egy régi világ képei című fekete-fehér dokumentumfilm, amely a mai napig aktuálisan üzen a kőkemény kitartásról, a tiszta emberi morálról.

Juraj Jakubisko a legkiemelkedőbb filmjének tartott Ezeréves méh című opussal a Pichanda család két nemzedékének 1887 és 1917 között nyomon követett életútját feltárva kalandozik a történelemben, sajátos eszközökkel építve fel filmje képi világát s a kor auráját. Hasonlóan, mint az Ezeréves méh esetében, a szabadság és a boldogság keresése áll a középpontjában következő, ugyancsak erősen a művészeti tudatban élő filmtablójának, az Ülök az ágon, és jól érzem magam címűnek is. Legújabb, régen várt opusának, a Bathorynak erre az évre tervezik a bemutatóját.

Mindkét művész jelentős díjakat gyűjtött be rangos külföldi fesztiválokon. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?