Derűs szerző a nyeregben

Kornis Mihály az olvasólámpa melletti szék helyett az asztalt kényelmesebbnek tartotta a rendhagyó és élvezetes felolvasáshozCsuport István felvételeA Vigasztalások könyve az író egyik legnépszerűbb kötete, már hét kiadást élt meg. Nyílt titok: sok olvasó az ágya melletti kisasztalon tartja a könyvet, mint egy mindennapokhoz szükséges „túlélőcsomagot”.

A jeles szerzőt, aki 2001. szeptember 11-én, az amerikai terrortámadás napján tért vissza hoszszabb külföldi tartózkodása után Magyarországra, Érsekújvárban sem kellett bemutatni a közönségnek. Kornis Mihály ugyanis valósággal kiütötte a nyeregből az est lelkes szervezőjét és megálmodóját, Kecskés Ildikót, az Anton Bernolák Könyvtár módszerészét. Egyedül mutatkozott be, derűsen üdvözölve a közönséget. A megyei fenntartású könyvtár dolgozói a napokban a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének társszervezésében, a Csemadok érsekújvári székházában fogadták a magyarországi vendéget, akinek két kötete is megjelent a közelmúltban a Kalligram Kiadó gondozásában: a Végre élsz és a Kádár János utolsó beszéde. Szabad előadás. A hónap végén újabb könyve jelenik meg a Kalligramnál, az Egy csecsemő emlékiratai, amelyet Kornis Mihály az utolsó tíz év egyik legfontosabb alkotásaként tart számon.

„Én akarom bezárni az ajtót, családom utolsó életben maradt sarjaként. Nem volt könnyű elkezdenem az írást, mert ehhez az a bátorság kellett, hogy bevalljam édesanyám iránt érzett szerelmemet.” A szerző azt is elárulta, hogy a könyv több egymásba kapcsolódó fejezetből áll. Az előhangban egy levéllel indít, amelyet akár a Jó Istenhez is címezhetett volna. A második rész egy szerelmes prózafüzér, Te meg én címmel. Majd az első nőről ír, aki édesanyja mellett feltűnt, és a könyv vége felé az eredendő bűn foglalkoztatja, A bukás című írásban „azt” az éjszakát próbálja felidézni, amelyen fogantatott.

„Hazaérkezésemkor végleg eldöntöttem: ezentúl semmi olyat nem teszek, amihez nincs kedvem. Sámán-rabbi keveréknek tartom magam, aki írásaiban a sérülés, szenvedés, sebezhetőség tűréshatárait feszegeti. A Vigasztalások könyve is azzal a céllal született, hogy megírjam, mit mondanék az élet nagy problémáiról a gyermekemnek, ha lenne. Mert ez a világ olyan ám, hogy kapkodunk, a kapkodás pedig beismerés – félek, hogy lelepleződünk...”

Gágyor Péter, a SZEVASZ színház igazgatója – aki nemrég maga is vendége volt az Anton Bernolák Könyvtár egyik kávéházi csevelyének – arra kérte a szerzőt: próbálja megfogalmazni, mennyire érzi magát moralistának. Hogyan tesz különbséget a lázadás és a lázongás között? „Hogyan harcol az író a meddőséggel? Nem érzem magam lázongónak, inkább konzervatívnak, gyermekkori eszméimet nem vagyok hajlandó feladni, én baloldalról vagyok konzervatív” – válaszolta Kornis. Bár a szerző nem rejtette véka alá a véleményét a sajtóról, és arról, hogy érzése szerint a közéleti beszédnek nincs nagy jelentősége, mégis fontosnak tartom közreadni, hogy Érsekújvárnak jót tett a látogatása. Néhány perccel a Kornis-felolvasás előtt a Csemadok székházában a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Érsekújvári Területi Választmánya tartotta ünnepségét ugyanabban a teremben. Nagy örömmel fedeztem fel, hogy az ünneplő és az „eredményes pedagógiai munkájáért” díjazott pedagógusok nagy része ott maradt, hogy elmerüljön az esti beszélgetés nehezen meghatározható hangulatában. Irigylem a tanítványaikat!