Derűs-borús irodalmi triatlon

Somogyi Tibor felvételeKülönösebb számításokat sem szükséges tehát végezni ahhoz, hogy megállapítsuk: a rendszerváltás óta ő a legtermékenyebb szlovákiai magyar író. És nemcsak a legtermékenyebb, hanem az egyik legsokoldalúbb is. A versek, illetve gyermekversek mellett írt novellákat, regényeket, színműveket, sőt számos irodalmi paródiát is. (Lapunk hasábjain pedig már hónapok óta „nézi a dobozt”.) Új verseskönyve – amely a Plectrum Könyvkiadó gondozásában jelent meg – válogatás 1988 és 2004 között írott verseiből, vagyis a legújabb opusokból is találhatunk benne.

A lírában is rengetegféle megszólalásmóddal kísérleteztél. Milyen vezérelvet követtél az új gyűjtemény összeállításánál?

Pontosan azt, hogy lehetőség szerint ezen megszólalásmódok legsikerültebb vagy annak vélt darabjait mind felmutassam, s az éppen aktuális alaphangulatomnak megfelelően a darabokból egy egész képet rakjak ki. Persze a kép semmiképp sem lehet egész, a legfontosabb „kockát” maga az olvasó teszi a helyére azzal, hogy kézbe veszi a kötetet, s egy-két dolgot továbbgondol belőle, ha kedve és ideje engedi. És még mielőtt rákérdeznél az alaphangulatra, őszintén szólva nagyon elkeserít, hogy egy olyan világot építünk lázas gyorsasággal, amelyben már csak kínzó testi-lelki nyavalyákkal megverve élhetünk majd, vagy talán még úgy sem. A történelem elszabadult mozdonya nagyon rossz irányba tart, és elrémiszt, hogy mi milyen tehetetlenül zötykölődünk rajta.

És hogyan kapcsolható ehhez a borongós alaphangulathoz új versgyűjteményed címe, a Triatlon?

Egyrészt a Nyári Olimpia éve volt az idei, s bár nyilván világcsúcsot nem döntök meg e kötettel, azt azért bátran kijelenthetem: semmi mágia, hókuszpókusz vagy dopping nem kellett hozzá, elég volt tizenhét év kemény „edzés”. Másrészt: mert szerintem a Triatlon mint versenyszám a négy őselemből hármat magába foglal: az úszás a vizet, a kerékpározás a levegőt, a futás a földet jelképezi. No, most ha mindegyikre rálehelünk egy kis tüzet, mi lesz belőlük? Tüzes víz (pálinka), forró levegő (nyár), izzó föld (láva). A pszichológusom szerint tudat alatt szeretnék nyáron a Vezúv tövében ücsörögve Metaxát kortyolgatni, erről juthatott eszembe a Triatlon. És akkor még Az ötödik elemről nem is beszélgettünk, holott az az egyik kedvenc filmem. De van egy „B” válaszom is, miszerint a Triatlon tulajdonképpen az egész emberi életet szimbolizálja, amely hozzávetőlegesen három szakaszból áll: gyermekkorunk végtelenné tágult idejében gondtalanul úszkálunk a boldogságban, felcseperedve, a felnőtt-kor küszöbén néhány évig nyeregben érezzünk magunkat, végül marad a loholás a poros aszfaltúton távoli és idővel egyre mesz-szebb kerülő céljaink felé.

Tanári diplomát szereztél, de eleinte inkább szerkesztőségekben dolgoztál, illetve az írásból próbáltál megélni. Néhány éve Csallóközaranyoson tanítasz, viszont továbbra is meglehetősen sokat publikálsz. Miként összeegyeztethető ez a két életforma?

Ha az írás számomra nem kikapcsolódás és szórakozás lenne egyben, valóban nehezen működne a dolog. Amúgy egy hosszú alkotói válságon vagyok túl, amit az is mutat, hogy 2001-ben alig, 2002-ben pedig egyáltalán nem publikáltam semmit a hazai lapokban. Egy betűt se. Bár az igaz, hogy a rádiónak folyamatosan írtam dolgokat. Amúgy kihez vagy mihez mérten publikálok „meglehetősen sokat”? Azon íróinkhoz képest, akik hosszú évek óta mély és sokat sejtető hallgatásba burkolóznak, azokhoz képest lehetséges. Amíg van mondanivalóm, írok. Viszont ha egyszer már előfordult, bármikor megismétlődhet az, hogy egy-két év kimarad, mert semmi sem jut az eszembe...

Idén elnyerted a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyik irodalmi ösztöndíját. Mivel pályáztál, és hol tartasz a munkában?

A Benedek Elek Ösztöndíjat nyertem el. Eddig három gyermekverskötetem és egy gyermekszíndarabokat tartalmazó könyvem látott napvilágot, ám mindig terveztem egy mesekötet összeállítását is, az ihlet azonban igazán akkor szegődött társamul, amikor megszületett Emese nevű lányom, aki nemsokára hároméves lesz, s a „meseétvágya”, bizony, egyre csillapíthatatlanabb. Nem ritka az, hogy a szülők maguk is kitalálnak meséket a „már meglévők” mellé. Gondolom, az sem ritka, hogy az íróember-mesemondó le is írja azt, amit kitalált, gyűjtögeti, babusgatja az ötleteket, rendezgeti, szerkesztgeti őket, amelyek bizony hol vers, hol pedig próza formát öltenek. Sőt, teljes egészében még csak a sajátjának sem nevezheti őket, hiszen a mesehallgató is gyakran beleszól a történetbe, gyakran újragondolja, újraszerkeszti, kibővíti és megkritizálja azt. Vagy pedig éppen ő válik a hősévé. ĺgy lesz ebből a mesekönyvből Emesekönyv. Remélem, egy hónapon belül sikerül elkészülnöm vele.

Ezenkívül milyen írói terveket szeretnél megvalósítani a közeljövőben?

Egy kizárólag humoreszkekből álló kötetet szeretnék összeállítani, amelynek vázlatát már el is küldtem néhány magyarországi kiadónak, s magam is meglepődtem, milyen élénk érdeklődést váltott ki az anyag. Most majd megpróbálom kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot, s hagyom magam elcsábítani a feltáruló új lehetőségek által.