Démonikus játék az éjszakában

Erre kerülnek fel a játék során a fekete és a piros pontok, valamint a tárgyi bizonyítékok.Kegyetlen éjszakai játék zajlik egy amerikai egyetemi professzor lakásán úgy hajnali két óra után. O´Neill után szabadon: utazás az éjszakába. Edward Albee mintha ott folytatná, ahol O´Neill pontot tett darabja végére. George és Martha régi (kényszer)házasok, s egyetlen örömük az életben egymás marcangolása. Szakmai életük már rég megfeneklett, egykori valós vagy kényszerszerelmük is a múlté. Mi mást tehetnének hát: isznak, és morbid játékokat játszanak. Például kitalálnak maguknak egy saját gyereket, akinek „felépítik” az életét. A történet idején Albee-nál 21 éves, Füleken 15. De erről a gyerekről sokáig csak ők ketten tudnak, mígnem egy éjszaka megjelenik a lakásukban egy náluk jóval fiatalabb házaspár, akikről gyorsan kiderül, hogy ugyanazt az utat járják be, mint ők. Egy idő után pokollá válik a kapcsolatuk, s nem marad más, mint egymás végeérhetetlen marcangolása. A már-már rutinszerű élveboncolások menetében remek kikapcsolódásnak ígérkezik Nick és Honey. Ugyanazok pepitában, csak egy kicsit gyatrább változatban. Magyarul: még kevésbé tehetségesek.

S itt hadd álljunk meg egy rövid ismertetőre a mű keletkezéstörténetéről: Albee 1959-ben az Állatkerti történettel mutatja meg magát, s ezt követi négy év múlva a Nem félünk a farkastól, amely egy csapásra világhírnevet hoz neki. S bár látszatra amerikai nihilnek tűnik mindaz, amivel foglalkozik, mégis nagyon gyorsan eljut Magyarországra is. Igaz, ehhez kell Mike Nichols filmje is Richard Burtonnel és Elizabeth Taylorral. A magyar, Lengyel György rendezte előadásban a két főszerepet Gábor Miklós és Tolnay Klári játszotta.

Több személyes emlékem is van az Albee-darabbal kapcsolatban, mivelhogy láthattam a Gothár rendezte 1996-os változatot Bálint Andrással és Csomós Marival, nálunk a Komáromi Jókai Színház játszotta Ľubomír Paulovič rendezésében: George Holocsy István egyik utolsó szerepe volt Petrécs Anna oldalán, az előadásból mégis a hiperérzékeny Vincze Emőke maradt meg az emlékeimben. A SZEVASZ is játszotta Gágyor Péter felvezetésében Gál Tamással és Kiss Szilviával. Számomra a darab máig legérvényesebb olvasatát a marosvásárhelyiek adták, George szerepében a felejthetetlen Lohinszky Loránddal.

Gyomorforgató darab, amely nem könnyen adja meg magát. A füleki Zsákszínház Találkozás címen adja két részben. A rendező, Mázik István jelentősen megkurtította, s rászabta a színészeire, akik az eredeti szereposztástól eltérően jóval fiatalabbak, s a darabban meglévő két házaspár közötti generációs különbség is eltűnik, alig pár év lehet a párok között. A húzások egy-egy kivételtől eltekintve jót tesznek a darabnak, sőt még talán több is elkelne belőlük.

Mázik rendezésének legnagyobb érdeme, hogy remekül ismeri a színészeit, ezért az egyes tudásbeli különbségek is többnyire szerencsésen eltűnnek, s az ifjabb párt alakító Balázs István és Gyetvai Viktória is harmonikusan illeszkedik a rendezői koncepcióba. Az előadást természetesen itt is George (Mokány Csaba) és Martha (Bódi Andrea) vérre menő játéka uralja. Mokány fokozatosan veszi át az uralmat neje fölött, aki rádöbben, hogy a fiatal pár csak tükröt tart eléjük, ami azonban nem nyújt kiutat a morális válságból. Hiszen mintha csak önmaguk ifjabb kori képe elevenedne meg a tükörben, amelyet ugyan össze lehet törni, de nem segít.

Mokány remekül bánik a hangjával, s néha a visszafogott szordínói fenyegetőbbek, mint a kellékekkel való, többnyire nem túl izgalmas manipulálások (gondolok itt a zongorára vagy az első felvonásban előhúzott játékpuskára). Bódi Andrea Marthája izgalmas felütés, de elfárad a játék végére. Amikor a meg sem született gyerekéről mesél Honeynak, már nem vagyunk rá kíváncsiak. Persze, ez lehet a dramaturgia hibája is. Megtöri az előadás ívét a rendezői koncepcióba nem illő adaggiós szenvelgés.

Gyetvai Viktória Honeyja viszont menetközben lesz érdekes, buta, festett szőke libaként kezdi, aki nem ért semmit az egészből, s ott is végzi, de idővel sok-sok apró színt rak magára, amiből kirajzolódik a saját életrajza is, amely bizonyos helyeken eltér a férje, Nick által elrajzolt képtől. Te jóságos Isten, azt hiszem, már értem – kiált fel az utolsó jelenetben Nick, holott már rég túl vannak a vendégszorongatón, s mintha Balázs István tényleg csak itt bújna bele Nick jelmezébe. Kár, mert így nem tud szolvens partnere lenni a hozzá képest rafinált, minden hájjal megkent George-nak, aki ördögi tervet eszel ki Martha megleckéztetésére, s megöli meg sem született fiukat.

A bemutató közönsége feszült figyelemmel kísérte a démonikus találkozást, amely mintha 1962 óta töretlen fénnyel őrizné aktualitását. S ez a fény Füleken sem tört meg. (Juhász Dósa János)