Szepsi. Vasárnap délután immár 48. alkalommal rendezik meg Szepsiben a Járási Dal- és Táncünnepélyt. A város főterén 14 órakor miskolci kézművesek kezdik a műsort mesterség-bemutatóval.
Dal és tánc a főtéren
Szepsi. Vasárnap délután immár 48. alkalommal rendezik meg Szepsiben a Járási Dal- és Táncünnepélyt. A város főterén 14 órakor miskolci kézművesek kezdik a műsort mesterség-bemutatóval. Ezután a népművészeté lesz a színpad, Vasárnap délutáni hangulatok a Csereháton címmel közös blokkban lépnek fel a szepsi, zsarnói, péderi, bodollói, makranci, csécsi, áji, szesztai, debrődi, nagyidai, vendégi hagyományőrző és éneklőcsoportok. A helyi alapiskola énekkara folytatja a műsort, majd a a maga műfajában rendkívül figyelemre méltó szinai Rozmaringsarj Gyermekegyüttes következik. Őket a péderi Csitri csoport érces hangú lányai követik, majd a szepsi aszszonykórus lép színpadra. A továbbiakban a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes, a szinai Rozmaring Néptáncegyüttes és az Alsólánci Lánci lányok lépnek fel. Magyarországi vendégek is tiszteletüket teszik Szepsiben: a Körösmenti Táncegyüttes Gyomaendrődről érkezik, az estet pedig merész váltással egy teljesen más műfaj képviselője, Csepregi Éva zárja. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.