Cukor „spinnelés”

(sűrű szirup)
Krémekhez készítünk ilyen sűrű cukorszirupot, erre mondjuk, hogy megspinneljük a cukrot, azaz kevés vízzel feltesszük tiszta edényben forrni. Közben nem kavarjuk. Mikor hólyagokat vet, és nehezen csurog le a kanálról, akkor jó.
Ha túl soká főzzük, törik, és nem lehet krémet kavarni vele.

(sűrű szirup)

Krémekhez készítünk ilyen sűrű cukorszirupot, erre mondjuk, hogy megspinneljük a cukrot, azaz kevés vízzel feltesszük tiszta edényben forrni. Közben nem kavarjuk. Mikor hólyagokat vet, és nehezen csurog le a kanálról, akkor jó.

Ha túl soká főzzük, törik, és nem lehet krémet kavarni vele.

Cukormáz (glazúr)

Tortákra és aprósüteményekre:

Negyed kg cukrot 2 tojás fehérjével és egy kevés citromlével negyedóra hosszat keverünk, amíg egészen sima és sűrű lesz. Piros glazúrt ugyanígy készítünk, de citromlé helyett néhány csepp alkörmöst teszünk bele, hogy a kívánt színt elérjük. Jó és olcsó kakaóglazúr a következő: 2 dl erős feketekávét sűrűre főzünk 2 tetézett evőkanál kakaóval és 3 tetézett evőkanál porcukorral.

A legfinomabb csokoládéglazur úgy készül, hogy két szelet csokoládét a sütőben megpuhítunk és 5 dkg felolvasztott (de nem felforralt!) vajat, amelyről a savót is leöntöttük, apránként hozzákeverünk. Ez a Gerbaud-glazúr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?