Csúfolás elleni filmjére gyűjt pénzt a "legcsúnyább nő a világon"

Austin |

<p>Csúfolás elleni filmjére gyűjt adományokat &quot;a legcsúnyább nő a világon&quot;, aki tavaly decemberben milliókat inspirált az online bántalmazás elleni beszédével. Lizzie Velásquez kampánya május 31-ig tart, célja, hogy a saját történetéről szóló, a beszédénél is szélesebb közönségnek szóló filmjére összegyűjtsön 180 ezer dollárt.</p>

"Tudom, mit jelent, ha csúfolnak, és azt is, milyen, ha az interneten zaklatnak, szekálnak. Azokat akarom megvédeni, akik úgy érzik, nekik már nem lesz jobb" - mondta a 25 éves nő, aki olyan ritka rendellenességgel született, amely megakadályozza a súlygyarapodást. Sosem nyomott többet, mint 30 kilogramm, egyik szemére pedig vak.    "Azt szeretném, ha a rólam készülő dokumentumfilm rádöbbentené az embereket, hogy igen, mindent le lehet győzni" - magyarázta az AP hírügynökségnek adott interjúban.    A The Lizzie Project munkacímű filmhez a Kickstarter portálon folyik május végéig az adománygyűjtés. Eddig 123 ezer dollár  érkezett.    Lizzie Velásquez 1989-ben született a texasi Austinban. Betegsége annyira ritka, hogy tudomása szerint rajta kívül csak két ember sújt még a világon. A nő akkor vált híressé, amikor tavaly decemberben Austinban tartott beszéde világszerte népszerű lett.     Tavalyi beszédében Lizzie Velásquez elmondta: élete akkor változott meg, amikor 17 évesen meglátta a róla készült YouTube-videót. A címe ez volt: A legcsúnyább nő a világon. A hozzá fűzött kommentek között efféléket lehetett olvasni: "Tedd meg a világnak azt a szívességet, hogy golyót röpítesz a fejedbe".    "Ahelyett, hogy a könnyeim mögé rejtőztem volna, azt választottam, hogy boldog leszek, és arra gondoltam, betegségem nem csapás, hanem áldás, amely arra ösztönöz, hogy jobbá tegyem magamat és inspiráljak másokat" - mondta Lizzie Velásquez.    A videó óta eltelt években diplomát szerzett, három önsegítő könyvet írt, a közösségi portálokon pedig követők tízezrei álltak mellé. Elmondása szerint erejét szüleinek köszönheti, akik ugyanolyan szeretetben nevelték fel, mint két egészséges testvérét.    Édesapja hozzátette: az óvoda első napján vette észre Lizzie, hogy más, mint a többiek: senki sem akart vele játszani. Akkor elmagyarázták neki, milyen betegsége van, azóta rendkívül érett viselkedést mutat - mondta az apa. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?