Csodára várva

Ige: „Kérdezd meg ügyünkben az Urat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az Úr úgy, mint máskor, és elvonul-e ez tőlünk?

Ige: „Kérdezd meg ügyünkben az Urat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az Úr úgy, mint máskor, és elvonul-e ez tőlünk? (Jeremiás könyve 21, 2)

Jeremiás próféciájának olvasása közben megerősödik az emberben az a fölismerés, hogy bár sok minden változott a teremtés kezdetétől a próféta idejéig, aztán Jeremiás korától napjainkig, s a technika hétmérföldes csizmával haladt, ám az ember maradt ugyanaz, aki volt. Káin még bunkóval ölt, ugyanaz az ember Móron már automata fegyverrel. Mózes törvénye azt mondja: ne kívánd felebarátod ökrét, szamarát, ma pedig az autónkat kötik el, s az igazi nagy tolvajok fehér ingben íróasztal mögül tesznek lóvá úgy, hogy mi magunk adjuk kezükbe a pénzünket. Miért van az, hogy az ember először kipróbál minden lehetőt és lehetetlent, megjár minden zsákutcát, mielőtt engedne Isten szavának? Pedig a Biblia figyelmeztet is: „Ne legyetek olyanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.” (Zsoltárok 32, 9) Egy kis bibliai traktátus lapjain a mai ember istenkeresését így rajzolja le: első kép egy csecsemő, aki még túl kicsi, aztán egy gyermek, aki túl játékos, aztán egy motoron száguldó ifjú, aki még túl fiatal, s hagyni kell, hogy kitombolja magát. Majd egy egymást ölelő pár, akik túl szerelmesek ahhoz, hogy ilyesmire idejük legyen, aztán egy keményen dolgozó felnőtt, aki túl elfoglalt. S legvégül egy sírkő, és aláírva, hogy már túl késő ahhoz, hogy az ember Istent keresse és megtalálja.

Jeremiás próféta kora (a Krisztus előtti 7. és 6. század fordulóján élt) sokban hasonlított a miénkhez. Jeruzsálem átélte a nagy vallási és nemzeti lelkesedés és fölemelkedés idejét, hogy aztán Egyiptom és Babilon, a két világhatalom, melyek közé Izrael szorult, egymásnak adják a kilincset az izraeli bábkirályság fölött gyakorolt hatalmukkal. Mint ahogy fölöttünk is az elmúlt száz évben néhányszor átgurult a történelem kereke, egyik nagyhatalom csöbréből a másik vödrébe hullatva minket, s határainkat is ide-oda tologatva fölöttünk. Jeremiás próféta ajkán is királyok egész sora hallhatta az Úr szavát, de ahelyett hogy hallgattak volna rá, volt aki kalodába záratta, volt aki ciszternába dobatta, írását látványosan darabonként tűzbe dobatta. Az utolsó király, Cidkijjá az utolsó pillanatban fordul Jeremiás prófétához, „mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az Úr, mint máskor...?” S ekkor már Jeremiás nem mondhat mást, csak az Úr ítéletét: „Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással.” (Jer 21, 5) Babilon pedig csupán eszköz volt az Úr kezében. Addig-addig halogatták meghallani Isten hívását, hogy aztán csodavárásuk a visszavonhatatlan isteni büntetés várásává alakult. Valami félelmetes és elkeserítő perspektíva! Olyan, mint az az ember, aki kap egy szabad jegyet, hogy hazautazhasson. Ki is megy a vasútállomásra, ott egymás után csodálja meg az induló és érkező vonatokat, vagy eljátssza az időt az állomási játékautomatákban, esetleg beül az állomási kocsmába, hogy feszültségét néhány itallal oldja. S amikor az őrök az éjszakára bezáró épületből tessékelik kifelé, akkor kérdezi, hogy az utolsó vonat is elment-e már?

Az Úr Jézus keresztje alatt is voltak ilyenek. Amikor Jézus felszegezve azt mondta: Éli, Éli (vagyis én Istenem, én Istenem), akkor erre úgy reagáltak, hogy várjuk meg a csodát, eljön-e Illés? Pedig maga a Csoda volt ott előttük. Az Isten Báránya, a helyettes áldozat kegyelme, a szabad jegy a mennyei hazába, s ha ezt elmulasztják, nem marad más, csak az ítélet félelmetes várása.

Szentháromság vasárnapja áll előttünk, s ezzel végződik az egyházi ünnepes félév, amikor Isten fölvonultatta előttünk az üdvösség nagy alkalmait, a teremtés, a megváltás és a megszentelődés lehetőségeit. Ne hagyjunk elmenni minden Isten által fölkínált vonatot! Egy kedvelt énekünk így figyelmeztet minket: „Siessetek, hamar lejár, kegyelme már régóta vár! Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! Ha elkésel, mi lesz veled?”

A szerző református lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?