Csillag Lajos: Húsvét Hongkongban VIII.

– És most próbáljon meg valami igazán boldog dologra visszaemlékezni – mondja a mögöttem ülő férfi. Nem kérdeztem tőle, miért mögöttem akar leülni, miután beléptem a szobába, egyből egy nagyobb fotelbe ültetett le. A fotel mögött egy csővázas forgószék áll, arra ült le ő.
– Ez most hipnózis? – kérdezem halkan, és behunyom a szemem.
– Nem, ez most nem az – feleli. – Úgyhogy ki is nyithatná a szemét.
Hallom, hogy bekapcsolja a tollát, majd alighanem apró csuklómozdulatokkal felír valamit a noteszébe. De az is lehet, hogy nem ír fel semmit, és tényleg úgy van, ahogy a filmekben, hogy csupán rajzolgatnak ilyenkor.
– Máris untatom? – kérdezek megint.
– Máris untat, igen – sóhajt és felkuncog. – De ha nem akar untatni, akkor talán mondhatna is valamit. Mondjuk, talán egy boldog pillanatot felidézhetne nekem.
– Csurig vagyok boldog pillanatokkal – mondom, és újra behunyom a szemem, mire a férfi megint csak megkér, hogy nyissam ki. Nem esik le, honnan tudja, hogy a szemem ilyenkor zárva van.
Megpróbálom nyitott szemmel felidézni azt, hogy anyám épp a balkonon tereget. Nyár van épp, és a panelházak ilyenkor ontják magukból a hőt, azok a ruhák pedig fél óra alatt megszáradnak. Anyám a kedvenc állatomat is kimosta. A fülénél lógatta fel a ruhaszárítóra.
– Milyen állat? – kérdezi halkan a férfi.
– Talán egy nyúl, már nem emlékszem – válaszolom.
– Tartsa nyitva a szemét – jegyzi meg.
A férfi hirtelen felpattan a székéből. Megáll, és lassan letérdel előttem.
– Most egy igazán fontos helyre érkezett meg – feleli.
– Az előbb azt mondta, hogy ez nem hipnózis – suttogom.
– Mert nem is. Próbálja újra!
Nézem a száradó nyulat a balkonon, sötétbarna gombszeme pedig engem néz. Anyám végez a teregetéssel, az üres szennyeskosarat finoman félretolja a jobb lábával. Elindul felém, majd megáll, és lassan letérdel előttem.
– Ez nem fáj neki – mondja anyám, és az állatra bök. – Ő így napozik ilyenkor.
– Így napoznak – mondom a férfinak.
– Igen, az anyukájának teljes mértékben igaza van – válaszolja a férfi.
Anyám végigsimít a hátamon, majd feláll és egykedvűen bemegy a lakásba. Nézem a száradó nyulat, sötétbarna gombszeme pedig engem néz.
– Engem néz – mondom a férfinak.
– Hiszen csak maga van ott, kit nézzen? – válaszolja a férfi kissé lesújtóan.
Hirtelen forró szél szalad át a balkonon, odalent a fák lombjai is finoman suhogni kezdenek, aztán egy mentőautó szirénáit is hallani lehet. Valaki rosszul lett ebben a hőségben, mondja anyám valakinek odabent a lakásban. Hallom azt is, hogy evőeszközökkel csörömpöl közben. A nyúl előre és hátra himbálódzik a ruhaszárítón. A tekintete egészen nyugodt, talán tényleg nem fáj neki.
– Nem szeretem ezt a színt – szólal meg hirtelen.
– Milyen színt? – kérdezem.
– Ezt – mutat a bal fülén lévő csipeszre.
– Az barna – válaszolom.
– Barna – mondja. – Nem szeretem. A barnát.
– A barna szín néhány árnyalata csakugyan nyomasztó tud lenni – mondja a férfi. – Főként a melegebb nyári napokon.
– Jó, akkor kicserélem – felelem, és bekiáltok anyámnak, hogy hová tette a többi csipeszt.
– Nincs több csipesz – kiált vissza anyám. – Mind ott van a szárítón.
Odamegyek a ruhaszárítóhoz. Megsimogatom a nyúl lecsüngő lábát, érzem, hogy az összes víz ott gyűlt össze benne. Lassú cseppekben pereg belőle, ő majd lassabban szárad, de amikor láttam, hogy anyám az áztatás után ki akarja őt csavarni, mint a mosogatórongyot, nem engedtem. Arra anyám se tudta mondani, hogy nem fáj neki.
– Mondd meg, hogy melyik szín legyen – szólok a nyúlnak.
– Sárga legyen vagy zöld. Vagy ez, vagy az – feleli.
Keresek egy sárgát. Az egyiken épp az én pólóm van fellógatva. A bal kezemmel megtartom a nyulat, amíg leveszem a barna csipeszt, aztán leveszem a sárgát is. A pólóm lecsúszik, bal ujja a földet söpri.
– Ez így jobb – mondja a nyúl.
– Ez így jobb? – kérdezi anyám a balkonajtóban állva. Mondom, hogy nem, és megigazítom a pólót, anyám pedig szó nélkül újra visszamegy a lakásba.
Nézem a száradó nyulat a balkonon, sötétbarna gombszeme pedig engem néz. A szirénázás hangja elhalkul, aztán megint suhogni kezdenek odalent a fák lombjai, mintha a felvételt visszafelé játszanák. Meleg szél fut át a balkonon, a száradó nyúlon, rajtam és az odabent lévőkön.