Csallóközi couleur locale

Petra regénye egzotikus, interetnikus szerelmi történetként indul, hogy aztán egy fordulattal a politikai krimi lehetőségét villantsa fel, majd a második résztől kezdve egyre inkább ismerős terepen, egy (közép-európai) családregény szét- és összetartó szálai között találjuk magunkat. Alapvetően lektűrt olvasunk (házi használatra mi mostanában ezt úgy nevezzük: háztartási próza), de ezzel együtt ott, ahol Durica Katarina jó tempóban váltogatja a mozaikkockákat, a stílusregisztereket, egészen izgalmas szövet alakul ki. 

Példaként említsük meg Paul figuráját, aki előbb a ruandai-belga szerelem, Sali történetéhez kapcsolódik (egy biciklivel, amellyel körülkerekezte a Kilimandzsárót), majd úgy lép be Petra életébe (korábban sosem látott unokatestvérként), hogy kimondatlanul is bezár egy kört. 
Van egy érdekes anomália a regényben: az egyes epizódokban feltűnő karaktereket néhány mondattal is plasztikus alakokká rajzolja Durica Katarina, míg a fő(bb) szereplő(k) figurája kevésbé kap kontúrokat. Petra, a fiatal művészettörténész, műkereskedő leginkább egyfajta gyűjtőlencse, akinek a szólamát mások szemlélésében, a külső hatásokra adott reflexiókban, a szentenciákká érlelt benyomásokban, tapasztalatokban és emlékekben engedi megnyilvánulni a személytelen elbeszélő hang.  Az ideális olvasót (tippünk szerint: a szlovákiai magyar – még jobb, ha csallóközi – háziasszonyt) azonban nem ez fogja elsősorban megragadni. Sokkal inkább az a mód, ahogy Pozsony és a Csallóköz, a couleur locale, és nem utolsósorban a szlovákiai magyar lét frusztrációja megjelenik a regényben. Gyaníthatóan a somorjai születésű, Budapesten élő szerző személyes élményei csapódnak le abban, ahogy a magyar–HTM (ejtsd: határon túli magyar) viszony sztereotípiáit megfogalmazza: „A másik oldal meg olyan idealizált képeket festett a határon túliakról, hogy azt egy nippgyártó is megirigyelhette volna. Szerintük a felvidékiek a hegyek közt élnek, kézművestermékeket készítenek népviseletben, vasárnap a család közösen vonul a templomba, esténként pedig tollfosztás vagy kukoricamorzsolás közben népdalokat énekelgetnek.” 
Petra családja a történet szerint Nyékvárkonyból származik, a szülők innen kerültek a ligetfalui panelrengetegbe (majd az apa a 80-as években megejtett disszidálását követően még tovább, Ausztráliába), a lány pedig innen rugaszkodott el a bécsi egyetem, egy menő bécsi galéria, az afrikai megbízatás felé. S ezt az utat kell visszafelé is bejárnia: bizonyos szempontból idegenként, egy másfajta, nyitottabb kultúrába beletanult felnőttként kell újraértékelnie gyerekkora helyszíneit, a családi kapcsolatokat és azt, hogy mi is az otthon. 

Holnap a somorjai könyvtárban találkozhatnak a szerzővel az érdeklődők. 

Durica Katarina: Szlovákul szeretni. Libri, Budapest, 2016. 306 oldal. (Almási Sára)