„Csallóközből, szeretettel!” – győzött a Pósfa zenekar

„Amikor jelentkeztünk a mű-sorba, éreztük, hogy nagyob-bak lesznek a követelmények, mint az átlagos fellépésein-ken. Nagyon fel kellett készül-nünk, utána kellett járnunk, milyen is volt a kiválasztott tájegységek hagyományos zenéje.

„Amikor jelentkeztünk a mű-sorba, éreztük, hogy nagyob-bak lesznek a követelmények, mint az átlagos fellépésein-ken. Nagyon fel kellett készül-nünk, utána kellett járnunk, milyen is volt a kiválasztott tájegységek hagyományos zenéje. Nagy pozitívuma a versenynek, hogy erre is ösz-tönzi a szereplőket. Úgy is mondhatnám: most újra beleszerettünk a népzenébe” – emelte ki Iván András, a Pósfa zenekar vezetője.

Egy évvel a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes győzelme után újabb hazai sikernek örülhetnek a felvidéki folklórmozgalom barátai: a gellei Pósfa zenekar diadalmaskodott a Fölszállott a páva hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában pénteken. A produkciót minden zsűritag maximális pontszámmal jutalmazta.

A Pósfa mindvégig felvidéki muzsikával szerepelt a népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, miközben a jellegzetes dallamok mellett minden alkalommal igyekezett valami különlegeset, speciálisat is megmutatni, legyen az dudanóta, verbunk vagy éppen hallgató. A selejtezők során és az előző fordulókban magyarbődi, Vág-Garam-közi és gömöri muzsikával állt a közönség elé, a döntőbe pedig erős „hazaival” érkezett – „Csallóközből, szeretettel!” című összeállításában dudanótákat és menyasszonytáncot szólaltatott meg. Az előadást a zsűri részéről részletesebben Agócs Gergely értékelte, aki mindenekelőtt azt emelte ki: a Pósfa zenekar nagyon szépen megmutatta, hogyan is nézett ki a Csallóköz muzsikája, amikor a zenészek a dudáról egyszer csak a falvakban is vonós zenére váltottak. Ehhez Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenész annyit fűzött hozzá: a fiúk nagy ravaszul játszottak a régi és az új muzsika kedvelőinek is.

Nyolc éve zenélnek együtt

A Pósfa zenekar neve a Gellét alkotó hét kistelepülés egyikének a nevét őrzi. A zenekart öt fiatal, huszonéves zenész alkotja: Iván Péter (hegedű), Iván András (brácsa, háromhúros brácsa, hegedűkontra, gitár), Iván Zoltán (klarinét, tangóharmonika, magyar duda, háromhúros brácsa, ütőgardon), Gólya Márton (cimbalom, brácsatambura) és Álló István (nagybőgő). Ötük közül ketten zeneművészeti tanulmányokat folytatnak (most éppen a budapesti Zeneakadémián), a bőgős személyében már okleveles építőmérnöke is van a zenekarnak, és ha minden jól megy, egyszer majd vegyész- és gépészmérnöki diplomát is felmutathat a társaság a Páva-győzelem mellett.

A három Iván fivér plusz a két jó barát nyolcadik éve zenél együtt, s bár a számukra elsődleges, legfontosabb területnek a magyar népzenét, azon belül is szűkebb régiójuk hagyományos muzsikáját tekintik, játszanak cigányzenét, valamint tánczenét is. Ahogy Iván András fogalmaz: a cigányzenében mindenekelőtt azt tartják izgalmasnak, hogy a magyar népi kultúra szerves részét képezi, amikor pedig tánczenével szerepelnek, a régi bálok swinges-dzsesszes hangulatát igyekeznek megidézni, azokat az időket, „amikor még nem volt szintetizátor”.

Iván András kérdésünkre elmesélte, a magyar népzene szeretete – és nem mellesleg, a Pósfa zenekar Fölszállott a páván elért sikere – Lakatos Róbertnek is köszönhető: a brácsaművész, a kassai Thália Színház zenei vezetője nemcsak a tehetségkutató műsor során bizonyult kitűnő mentornak, hanem az odáig vezető úton is nagy szerepet játszott. „Szinte még gyerekként a RÉV zenekar népzenei táboraiban tanultunk meg zenélni, szerintem egy évet sem hagytunk ki. Lakatos Róbert onnantól figyelte a fejlődésünket, foglalkozott velünk. Most is hajtott bennünket, sokat segített, hogy elmélyüljünk a kiválasztott tájegységek hagyományos muzsikájában” – mondta a Pósfa zenekar brácsása. Aki egyébként abban bízik, hogy a mostani győzelem nemcsak nagyobb ismertséget, meghívásokat hoz majd a csapatnak, hanem végre elkészülhet az első albumuk is, amelynek ötletét egy ideje már forgatják a fejükben.

Különdíjas lett az Ilosvai

A Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjében az erdélyi – kalotaszegi és gyimesi fiatalokból verbuválódott – Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat. A táncegyüttesek kategóriájában a Kalotaszeg Legénytársulat, szóló és páros tánc kategóriában Fodor Mátyás, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig a Pendely Énekegyüttes vehette át a kettő-kettő millió forintos nyereményt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy-egy millió forintos különdíjait a Nógrád Táncegyüttes és Eötvös Remus kapta. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egymillió forintos különdíját a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vehette át. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíját a Nyírség Táncegyüttes, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság különdíját Veres Mihaela nyerte. Szintén egymillió forintos különdíjat adományozott Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes Borbáth Szilveszternek.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek kategóriákban álltak a zsűri elé hétről hétre a 16–35 éves fiatalok. A versenyzők produkcióit Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus alkotta zsűri értékelte. (as, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?