Családban marad a dráma

Aztán persze hamar kiderül, hogy Ewan McGregor első rendezése igazi családi dráma, olyan, amelyben másfél órán keresztül hullik darabokra egy polgári élet. Ez helyenként nagyon hatásosan történik, ám sajnos elég sokszor fogjuk számolni a perceket a stáblistáig. Mintha a rendező sem tudta volna eldönteni, hogyan is akarja adaptálni Philip Roth „amerikai trilógiájának” első kötetét. Ewan McGregor érezhetően ingadozott, színtiszta családi drámát vagy a történelmi eseményekre hangsúlyosan reflektáló tragédiát vigyen-e filmre. Swede Levov történetét nézzük, a népszerű srácét, aki feleségül veszi az egykori szépségkirálynőt, majd hamarosan megszületik első gyermekük, Merry. Csodálatos, kiteljesedett élet – egy ideig. Merry ugyanis éli a maga lázadó életét, szidja az elnököt, polgárjogi mozgalomhoz csatlakozik, ám egyik nap felrobban a kisváros postahivatala, a lány pedig eltűnik. Vajon ő tette, és ha igen, mi csúszott félre ebben a látszólag boldog családban? [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273201","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Ismerős alaphelyzet, sokszor láttunk már hasonlót. Az Amerikai pasztorál olykor egészen szépen és átélhetően adja át, milyen lehet egy apa szenvedése (Ewan McGregor főszereplőnek jobb, mint rendezőnek), hogyan vonszolja minden tagja a lánya után, aki talán gyilkossá vált. Nincsenek nagy veszekedések, csupán fájdalmas tekintetek, nem túl gyakori kifakadások, és az érzés, hogy már semmi sem lesz ugyanaz. Egy ideig mindez szépen épül, ám a mozi valahol a felénél átvált túlzottan patetikus melodrámába, és a néző egyre kevésbé lesz kíváncsi Swede pokoljárására. Nem segít az sem, hogy a filmbe indokolatlanul gyakran ékelődnek archív felvételek, amelyeknek elméletben volna is funkciójuk, ugyanakkor a gyakorlati megvalósítás nem különösebben érdekes. S igaz ez sajnos magára a filmre is, így a moziból kifelé jövet némileg csalódottan mormoljuk magunk elé: több volt ebben. Gera Márton