Kultúra

Csak a filmje lesz Velencében

Disztópia egy rejtélyesen összeomló világról, amelyben szövetséget kell kötnünk embertársainkkal. Egyetlen mondatba sűrítve erről szól a napokban zajló velencei filmfesztiválon debütáló Hétköznapi csalódások, amelyben Kerekes Vica is fontos szerepet kapott.
author
Szabó G. László

2022. szeptember 4. 08:00

kerekes vica
Kerekes Vica: „Nem vagyok vörös szőnyeges típus. Már arra is összeugrik a gyomrom, ha szóba kerül egy fesztivál...” - Szkárossy Zsuzsa felvétele

A Grosan Cristina rendezésében, cseh–magyar–olasz–szlovák koprodukcióban készült filmnek ő az egyetlen magyar szereplője, és bár meghívást kapott a világ legnagyobb múltra visszatekintő mustrájára, nem lesz jelen a bemutatón.

Jókorát villanthatott volna Velencében, de nem lesz ott a Lidón. Mi az oka a távolmaradásának?

Nem vagyok vörös szőnyeges típus. Karlovy Varyba se mentem el idén, pedig hívtak. Engem egyáltalán nem vonzanak a fesztiválok. Minden sejtem tiltakozik ellenük.

Pedig tényleg csak villognia kellene szépen kiöltözve. Az sincs a kedvére?

Itt kezdődik. Ezt utálom a legjobban. Azon töprengeni, hogy mit vegyek fel, mi áll a legjobban, mi illik oda, arra a fesztiválra, aztán smink, frizura… tőlem ez nagyon távol áll. Nekem már arra is összeugrik a gyomrom, ha szóba kerül egy fesztivál.

Miközben szeret elegánsan, izgalmas színekben, olívazöldben, rozsdabarnában, vörösben megjelenni. Nem az a típus, aki kabátot kap a pizsamájára, és úgy szalad le a sarki boltba. Talán az zavarja, ha ünneplik?

Nekem már egy bemutató utáni megjelenés is megterhelő.

Pedig ezek azok a helyzetek, amelyek könnyen teremnek új lehetőségeket. Egy fogadáson is sok minden eldőlhet. Netán mások a tapasztalatai?

Én ebben valahogy nem hiszek. Ez úgy hangzik, mint a tündérmese. Soha nem fűzök reményeket az ilyen helyzetekhez. Én a mindennapokat szoktam megünnepelni. Egy baráti találkozást. Egy kellemes társalgást. Egy jó hangulatú összejövetelt, például egy könyvfesztiválon. Arra szívesen kiöltözöm. Egy filmfesztiválon minden lépésedet, mozdulatodat, megnyilvánulásodat lesik. Mindenki figyel, ami engem kimondottan zavar, sőt idegesít. Én ezt az egész cécót egyáltalán nem igénylem. Tőlem ne várja el senki, hogy én legyek a legcsinosabb, a legvonzóbb, a legcsodálatosabb. Ez olyan versenyszerű, én meg utálok versenyezni. Mondták most is többen, hogy menj csak el Velencébe, és élvezd! Én azt élvezem, ha forgatok, kamera előtt állok, szerepet játszom. Azt igen! De hogy engem kordonokkal zárjanak el másoktól, s közben mosolyogva integessek ismeretlen arcoknak, mert ezt kívánja a protokoll! Rossz érzéseket kelt ez bennem. Nem érzem magam többnek senkinél. Nem vagyok én felsőbbrendű!

És ha úgy tekintene erre az egész felvonulásra, mint egy színes show-ra, amely velejárója a mozi ünnepének?

Ez a cirkusz? Higgyem el, hogy ez kell az embereknek? Hogy erre fizettek be? Nekem ez teljesen életidegen. El tudnám játszani, hogy the show must go on, de nem érdekel. Csalódnék is magamban. Annyi sok hasonló rendezvényre hívtak már, és nem mentem! A jövőben sem szándékozom rálépni erre az útra.

Arra sem gondolt, hogy ha ott lenne Velencében, megismerkedhetne például Julianne Moore-ral, a világhírű színésznővel, a zsűri elnökével?

Ugyan! Nekem elég annyi, amit a mozivásznon látok belőle. Ilyen vágyak sem hajtottak soha, hogy egy világsztárral fotózzanak. Úgy tekintek rájuk, mint kollégákra. Ugyanaz a hivatásuk. Nekem sokkal fontosabb az érzelmi kötelék, mint egy felszínes csevegés – egy fotó kedvéért. Én egy igaz barátnak sokkal jobban tudok örülni, mint egy világsztárnak, akit a moziból ismerek.

Cristina Grosan filmjében, a Hétköznapi csalódásokban egy megmagyarázhatatlan természeti jelenség szakítja félbe néhány nő átlagosnak induló napját. „Lenyűgöztek minket ezek a nők…” – jelezte már a fesztivál előtt a tíz filmből álló, az újítást és az eredetiséget fókuszba állító szekció olasz művészeti igazgatója.

Tudom, hogy nagy érdeklődés előzte meg a filmet. Én is nagyon szeretem. Büszkeséggel tölt el, hogy meghívták Velencébe. Megérdemelte volna, hogy elkísérjem. De nem kell, hogy lelkifurdalásom legyen, hiszen dolgozom. Nem utazhattam volna.

Maradjunk még a Hétköznapi csalódásoknál. Hány fordulós szereplőválogatás után jutott el a forgatásig?

A rendező első perctől fogva számolt velem. Nem hívott castingra. Meg is lepődtem ezen. Elküldték a forgatókönyvet, és abból tudtam meg, hogy egy tinilány anyja leszek. Klára Vlasáková, a film forgatókönyvírója olyan rendezőt keresett, aki a saját ars poeticájába öltözteti és egyedi módon értelmezi az anyagot. Így találta meg az aradi születésű, román állampolgárságú, magyar származású Grosan Cristinát. A történetnek az a szála, amelyben én vagyok az anya, kemény helyzetek sorozata. Egy tini keresi a helyét egy olyan családban, amelyben az anya a saját identitását próbálja ráerőltetni, kifelé pedig a tökéletes család képét mutatja. Mindazt, ami neki nem jött össze az életben, a lánya révén szeretné elérni. Keep smiling, aztán mindegy, mi van mögötte. Azt eltakarjuk, senki ne lássa. A tini pedig ebből a helyzetből próbál kitörni. Mindenkinek megvan a maga kínja a családban. Túl hamar jött a gyerek a házaspár életében, és minden bajuk, ami ebből ered, a lányukon csapódik le. Fojtott érzelmekről, kusza viszonyokról szól a film egészen addig, míg a robbanásszerű változás fel nem rázza a szereplőket.

Drámai jelenet a Hétköznapi csalódásokból (Képarchívum)
Drámai jelenet a Hétköznapi csalódásokból. - Képarchívum

Kisgyermekes anyát korábban is játszott már, tinilánya most van először.

Igen, egyre nagyobb gyerekeket kapok. Engem ez egyáltalán nem zavar, hiszen természetes velejárója a pályámnak. Sokáig voltam fiatal a filmekben. Gazdagítja a palettámat, ha anya vagyok. De még így is játszom nálam jóval fiatalabb nőket. Imádom ezt a sokszínűséget. Elő tudom venni a rejtett energiákat, és rögtön megjelenik valami, ami az anyasághoz szükséges. Ha meg vissza kell belőle venni, akkor a gyermeki létet erősítem fel. Élvezem nagyon, ha az energiák között vándorolhatok. Állandóan ott az ujjam a „kapcsolón”.

Eddigi filmjei sorában hová kerül majd a Hétköznapi csalódások?

Ebből a szempontból is mindig őszinte vagyok magamhoz. Nem egyformán szeretem minden filmemet. Ezt értékes alkotásnak tartom, és boldogít a tudat, hogy eljutott Velencébe. Egyébként életemben először tavasszal jártam ott. Eddig a sok turista miatt nem vágytam oda. Magamtól most sem mentem volna, de elvitt a párom. A végére sokkal jobban megérintett a város, mint gondoltam. Olyan nagy hatással volt rám, hogy el is határoztuk, vissza fogunk menni.

De most azért sem megy, mert dolgozik, mondta. Itthon, Prágában vagy Budapesten?

Egy Magyarországot bemutató, nyolcrészes úti filmben vagyok idegenvezető. Életemben nem voltam ennyire leterhelve, mint ezekben a hetekben. Harmincöt forgatási nap, szeptember 8-án lesz vége. Egy lakókocsival járjuk az országot, és én ülök a volán mögött.

Ehhez is megvan a gyakorlata. Ki tudja, hány ezer kilométert vezetett le az elmúlt évek során?

Ha a belső felvételek zajlanak, és mögöttem ül az operatőr, a stábtagok testi épségére is figyelnem kell. Az izgalom pedig gyorsan kifárasztja az embert. A hosszú utakról nem is beszélve. Dobogókő, Szentendre, Hévíz, Budapest, Balaton, Szeged, Debrecen, Hortobágy… az egész országot kell bemutatnom  egy cseh tévécsatorna nézőinek. Próbálunk átfogó képet adni Magyarországról. A jól ismert, közkedvelt helyek mellett, amelyeket semmiképpen nem hagyhatunk ki, lesz sok újdonság is a filmben. S amellett, hogy egy nagy lakókocsit vezetek, a szövegre is figyelnem kell. Végig csehül beszélek, ami azt jelenti, minden este magolom a másnapi szöveget. Tőlem is nagyban függ, hogy milyen lesz a műsor, hiszen az én arcommal megy majd elejétől végéig. Minden részt valami érdekességgel kell megtűzdelni, hogy az is kapjon valami újat, aki már járt azon a tájon, és azt hiszi, behatóan ismeri.

Kirándulni, nekivágni a világnak, az ismeretlennek – ez egyébként sem áll távol az egyéniségétől.

Imádom azt a fajta létezést, amikor bakancsban, hátizsákkal indulok el otthonról. Nekem ehhez nem kell szálloda, luxuslakosztály, elég az, amit a természet kínál. Egy erdei lak, egy kis panzió, kalyiba, ahol különösképpen ízlik a kolbász, a környékbeli bor. Imádom a kitaposott ösvényeket, a szőlőhegyeket. Nincs annál szebb látvány, mint amikor egy dombon ülve gyönyörködhetek a naplementében. Nekem ez az igazi közegem, nem a vörös szőnyeg. Így éltem Füleken. Most a lakókocsit is megszerettem. A tesómék voltak így nyaralni  idén. Szabad vagy. Arra mész, amerre akarsz. Ott parkolhatsz, ott töltheted az éjszakát, ahol neked tetszik. Keresztül-kasul utazhatsz az országban, vagy akár egész Európában. Első nap Esztergomban forgattunk. De később is, akárhol fordultunk meg a stábbal, mindenütt cseh turistákba botlottunk. Megtaláltak. Még Somlón is, a kedvenc borvidékemen. Ott is egy egész turistacsoport rohant meg. Vagy Hévízen. Mindenütt fotózkodni akartak velem.

A szöveg, amellyel napról napra meg kell küzdenie, nagyon megkínozza?

Nehéz. Sokszor történelmi. És irtó sok. Improvizálni nem lehet. Ezért nem marad más, mint a folytonos magolás. Sokkal könnyebben megy, mint régen, de még most sem mondhatom, hogy zökkenőmentesen. Más a dialóg egy játékfilmben, és egészen más egy úti film anyaga.

Legalább édes lesz a pihenés, ha befejezte. Vagy rögtön kezdi a következő filmet?

Nem. Most pihenni akarok. Nem sürgetek semmit. Az elmúlt években folyamatosan dolgoztam. Meg kell állnom egy kicsit. Húsz év után ennek is eljött az ideje. Aztán mehetünk tovább.

Még valami…

Nem biztos, hogy hónapokig fog töltekezni. Versenyben van egy nagyszabású filmje, amelyről sem ő, sem a rendezője nem tett még le, és már tudja azt is, hogy legközelebb egy osztrák filmben játszik.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét

Bugár: Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét (VIDEÓ)

Az influenzajárvány eredményeként egyre több óvodát és iskolát zárnak be

Covid helyett influenza

Ezer új munkahely a pozsonyi Volkswagennél

Egyre többen féltik a munkahelyüket Szlovákiában

hirman k

Hirman: A Slovnaft jövő héten megkezdi az olajtermékek exportját Ukrajnába

Egy euró alatt az üzemanyag ára

Újabb drágulás az olajpiacon, a határ a csillagos ég?

új szó

Miről ír a szombati Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.