Cigányábrázolás a romantikus zenében

A romák főleg a választások évében értékelődtek fel, csupán mint szavazók, s a voksolás elmúltával szerepük is degradálódott. Az átgondolatlan szociálpolitika miatt a számában növekvő, de egyre szegényebb közösség már a társadalom stabilitását veszélyezteti. E rétegben a bűnözési mutatók az országos átlagnál lényegesen magasabbak, ezért és más okokból a romák presztízse a mélypontra zuhant. Példákat mindnyájan bőven tudunk idézni, de egy eset mégis tipikusan fejezi ki a cigányság iránti ellenérzést. A veszprémi Marian Cozma-gyilkosság mind a magyar, mind a román közvéleményt megrázta. A két nép kapcsolata az elmúlt száz évben korántsem volt baráti, s egy ilyen incidensnek – a papírforma szerint – tovább kellett volna rontania a helyzeten. A sors iróniája, hogy a roma elkövető személye összehozta a két népet, a román–magyar viszony talán még soha nem volt ilyen felhőtlen, mint e kölcsönös gyászban. Az magyarországi és a határon túli média a szokásosnál többet foglalkozott e témával, és sajnos a tudósításokból sorra kimaradt, hogy egy vegyes etnikumú bűnözői csoport az elkövető.

Pedig a ma emberében is él még egy idillikus kép a cigányságról. E pozitív imázst a 19. századi romantika alapozta meg a szabadság utáni vágy hangsúlyozásával. Az irodalomból, festészetből és a zeneirodalomból vett példákkal bővelkedünk, így leszűkítve a kört, zenei példázatokkal támasztom fel e boldog századot.

Az egyik legtúlzóbb cigányábrázolással Verdi A trubadúr című operájában találkozunk. A nagy olasz mester Salvadore Cammarano szövegkönyvéből alkotta meg örökbecsű művét, a szövegkönyv Antonio Garcia Gutiérrez hasonló című regényéből készült. A cselekmény bonyolult, a romantika eszközei: ármány, bosszú és szerelem egyaránt részét képezik. A főszereplő, Manrico, Azucena cigányasszony fia egy lázadó sereg bátor vezére, s a szép grófnő, Leonora szerelmese. Noha később kiderül, hogy Manrico egy gróf elrabolt gyermeke, ez a tény mégsem halványítja el a cigány hős alakját.

Verdi nagy hatással volt „kismester” kortársára, Ciro Pinsutira. A zeneszerző neve kevésbé ismert hazánkban, pedig a maga korában a nagy zeneköltő árnyékában is népszerű volt. Munkásságának magyar vonatkozása is van, Mátyás király című dalművét 1877-ben a milánói Scalában mutatták be nagy sikerrel. Az opus kissé szabadon mozog Mátyás korának helyszínein, például szökés a prágai várbörtönből, Hunyadi Jánost gyászoló morva vidéki halottas menet, mohácsi csatatéri események és budavári jelenetek borzolják a kedélyeket, de ne panaszkodjunk, dicséretes, hogy egy olasz zeneszerző foglalkozik a nagy magyar királlyal. Az uralkodó, a női nem nagy tisztelője, a történet szerint beleszeret Oswienába, Wladimiro morvaországi vajda szép feleségébe. Mikor a morva uralkodónak pártütés miatt menekülnie kell, egy cigánytáborban talál menedéket. Mint A trubadúrban, itt is természetesen cigánykórus teszi „hitelessé” a jelenetet.

Operettekben is gyakori szereplők a cigányok. Lehár Cigányszerelem, Kálmán Imre Cigányprímás művét tudnánk felhozni a sematikus ábrázolás példájaként. Az említett operettek hangjegyeit két kiváló zeneszerző vetette papírra, zenéjük fülbemászó, s olyan népszerű nóták csendülnek fel bennük, mint a Messze a nagyerdő vagy a Stradivari-dal. Johann Strauss A cigánybáró című kompozíciója zenei igényessége miatt emelkedik ki műfajából, s az opera és operett mezsgyéjén mozog. A nagyoperett alapja Jókai Mór kisregénye, s keletkezését a véletlennek köszönheti: 1884-ben a zeneszerző Pesten járt, és felkereste Jókait, a híres mesemondót. Az udvariassági látogatás hosszúra nyúlt, és az író felkeltette vendége érdeklődését egy akkor befejezett műve, A cigánybáró iránt. A regény eseményfűzése, a szereplők jellemének leírása kissé elnagyolt, de a keringőkirálynak megtetszett a történet, s némi átdolgozás után a következő évben már be is mutatta Bécsben a belőle készült zeneművét. E darabban is egy cigányasszony egyengeti a főszereplő sorsát. A török háborúk elmúltával Barinkay Sándort, a birtokára hazatért földesurat a vajákos Czipra fogadja be hajlékába. A régi-új gazda beleszeret Szaffiba, a vén cigányasszony leányába. A cselekmény annak rendje-módja szerint bonyolódik, Barinkayt a cigányok vajdájukká választják. Amikor a haza veszélybe kerül, a főszereplő cigány regimenttel vonul a császár megsegítésére, s hőstettei nyomán elnyerheti a közben udvarhölggyé avanzsált kedvese kezét. Happy endként a történet végén Szaffiról kiderül, hogy az utolsó temesi basa gyermeke, így a katartikusnak ígérkező cigányhistória itt is sérül.

Muszorgszkij vígoperáját, A szorocsinci vásárt Gogol műve ihlette. A commedia dell’arte orosz változata bővérű, humoros történet. A szálakat egy cigány mozgatja, ő rémisztgeti a parasztokat a házukba besurranó Belzebub legendájával, leleplezi a házasságtörőket és egyengeti a szerelmes fiatalok útját. Bármennyire pozitív is a szerepe, jellemző, hogy még neve sincs, egyszerűen cigányként szerepel a műben.

Végül elérkeztünk a leghíresebb cigány operahőshöz, Carmenhez. A történetet a francia regényírónak, Prosper Mérimée-nek köszönhetjük. Egy novellában meséli el a szerencsétlen tizedes, Don José és csábítójának, a szép Carmennek történetét. Szövegkönyvírói lelket leheltek a műbe, Bizet pedig igényes, népszerű zenéjével tette halhatatlanná. Némileg módosítottak Carmen alakján is, a gátlástalan cigánylány helyett az érett nőt, a szabadság szimbólumát formálták meg.

A Carmen a világ operaszínpadain a legtöbbet játszott mű, s Magyarországon is vezeti az előadási listát. Az Operaházban állandó repertoárdarab, a szegedi közönség tavaly élvezhette előadását, a győri publikum jövőre láthatja. Dallamos „slágerzenéje” sokakat megihletett, a spanyol Sarasate Carmen fantáziája, a szovjet-orosz zeneszerző, Scsedrin Carmen szvitje vagy Hubay Jenő Carmen fantáziája mindig megtölti a hangversenytermeket. A táncművész, Antonio Gades Carmen-flamenco produkciója immár klasszikusnak számít, Otto Preminger Carmen Jones filmje a tüzes déli államokba helyezi a cselekményt, a történet lényege azonban mit sem változik. Az opera történetének helyszínére, Sevillába turisták millióit vonzza Carmen szelleme. Az opera kedvelői idegenvezetővel járhatják végig az egykori dohánygyárat, az arénát, vagy virágot helyezhetnek el Carmen szobrához. De ne csak a nagyobb lélegzetű művekben keressük a cigányok egykori hírnevét. Ravel Tzigane című hegedűkompozíciója maga az érzelmek kavalkádja. Schumann Cigánydala a zeneirodalom lírai gyöngyszeme, Cigányélet című kórusműve szintén egy kis remekmű, érzékletesen mutatja be a vándorcigányok életét, vigasságát, s a mulatságot követő sivár másnapot. Még folytathatnánk a sort Dvořák, Brahms, Sarasate cigánydalaival, de fejezzük be a felsorolást egy magyar zeneszerzővel. Liszt Nikolaus Lenau Három cigány című versét dolgozta fel. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a magyar kötődésű költőt Pongrácz Ferenc és Alois Schönn hasonló című festményei ihlették. A Carmenhoz hasonlóan Lenau is a szabadság adományát emeli ki a cigányok életéből.

Liszt Ferencet egyébként nagyon érdekelte a cigányság. A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon című, 1861-ben megjelent műve már kezdetben nagy vitákat váltott ki, s vált ki napjainkban is. Liszt a magyar zenét is a cigányzenéből eredeztette, magáról a népről színesen, de igen szubjektíven írt. A nagy romantikus zenefejedelem az alkotás során elengedte fantáziáját, de ami a zongora mellett ámulatot váltott ki, az irodalom területén a magyar érzelmű olvasók rosszallását vonta maga után. A könyv mégis sok érdekes mozzanattal gazdagítja a 19. századi műzenéről alkotott felfogásunkat, s bírálói is elismerik, hogy számos meglátása helyénvaló volt.

A romantikus gondolkodók távolról szemlélték a cigányságot, egy-egy felszíni jelenségből alkottak általánosat. Idealizált képet festettek róla, s saját eszményüket vetítették modelljeikre, életlehetőségeikbe nem gondoltak bele. A 18. század végén a röghöz kötöttség még élt a gyakorlatban, a cigányság évszázados vándorlási szokásait a császári-királyi rendeletek sem tudták igazán korlátozni. Csúfos kudarcot vallottak a kényszerletelepítési intézkedések, amit a polgársággal rokonszenvező írói társadalom némi malíciával figyelt. A polgárosodásnak egyébként a cigányság is vesztese volt, hiszen a hagyományos foglalkozásait – a vályogvetést, teknőkészítést – kiszorította a gyáripar, s a cigányságnak is új foglalkozás után kellett néznie. Sokan közülük cirkuszokban, vásári mutatványosként, csepűrágóként tengették életüket, Spanyolországban flamencotáncosok, Oroszországban a románcdalok előadóiként juthattak munkához. 1848 után Magyarországon a Bach-korszak packázásaitól megcsömörlött kisnemesség a passzív rezisztenciát választja. E bezárkózásban a sírva vigadás fontos kelléke volt a cigányzenekar. Minden kúriának megvolt a maga bandája, amely ünnepeken csinos zsinóros mentében húzta a talpalávalót. Könyvében Liszt is említi a magyar verbunkos zene leghíresebb prímását, Bihari Jánost, vagy Czinka Pannát, az első mai értelemben vett cigányzenekar prímását. E művészek messze földön híresek voltak, s ismertségük tovább fényezte a cigányságról elterjedt romantikus képet.

„A 20. század eleje vetett véget a részben torz, de mindenképpen pozitív képnek – jellemzi a cigányságról alkotott kép változását Bársony János, kisebbségkutató. – A 20. század elején már a felelősségre vonások is többször a kollektív bűnösség elvén születtek.”

A háborúkkal kivéreztetett, intoleranciával átszőtt 20. század a romantikus gondolkodástól már messze áll, s a cigánysághoz való hozzáállás is gyökeresen átalakul. Ebben nagy szerepe van a demográfiai változásoknak: az 1893. évi összeírás a mai Magyarország területén 70 ezer lélekről beszél, száz évre rá félmillió főre becsülik e kisebbség számát. A róluk alkotott véleményeket már nehéz uniformizálni, kutatók tucatjainak adhat megélhetést életmódjuk valós feltérképezése.

Csermák Zoltán