Burgonya eltartása

1. Ha a pince levegőtlen, dohos, akkor inkább a szabadban, vermekben tegyük el télire a burgonyát. Ássunk kb. 45 cm mély, lent 90 cm, fent 150 cm széles gödröket, melyeket alaposan kibélelünk szalmával. Kiválasztunk teljesen ép és száraz burgonyákat, beleöntjük a gödörbe, úgyhogy háztetőformán kiálljanak.

1. Ha a pince levegőtlen, dohos, akkor inkább a szabadban, vermekben tegyük el télire a burgonyát. Ássunk kb. 45 cm mély, lent 90 cm, fent 150 cm széles gödröket, melyeket alaposan kibélelünk szalmával. Kiválasztunk teljesen ép és száraz burgonyákat, beleöntjük a gödörbe, úgyhogy háztetőformán kiálljanak. 15 cm vastag földréteggel és szalmával takarjuk be, hogy párologhassanak. Miután ez már megtörtént, még 40–60 cm-nyi földréteggel takarjuk be fagy ellen, azt jól elsimítjuk rajta, hogy az esővíz lecsurogjon róla. A dombocska mindkét oldalán hagyunk erre a célra 45 cm mély árkokat. A gödör hőmérséklete ne legyen több, mint 10 fok, ezért betakaráskor kerek fadarabokat verünk bele, amit aztán kihúzunk, hogy a nyílásokon át szellőzhessék a verem. A nyílások tetejét szalmacsutakkal tömjük be, melyeket néha kihúzunk. ĺgy vermelhetjük el a répafélét is.

2. A megmosott burgonyát hálóban vagy kosárban 4–5 percre fövő vízbe merítjük, azután levegős padláson megszárítjuk és kiterítjük. Az így kezelt burgonya elveszti csíraképességét és sokáig nagyon jó ízű marad, ha sötét helyen tartjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?