Bűntények a moziban

Pozsony. Ma és holnap spanyol filmnapokat tartanak a Mladosť moziban. Ezúttal azonban nem a legújabb termésből láthat válogatást a pozsonyi közönség. A Bűntény a spanyol moziban című kétnapos programban olyan filmeket mutatnak be, melyek története valamilyen bűntényt dolgoz fel.

Pozsony. Ma és holnap spanyol filmnapokat tartanak a Mladosť moziban. Ezúttal azonban nem a legújabb termésből láthat válogatást a pozsonyi közönség. A Bűntény a spanyol moziban című kétnapos programban olyan filmeket mutatnak be, melyek története valamilyen bűntényt dolgoz fel. Újranézhetünk egy-egy opust a világ filmművészetében markánsan jelen lévő két spanyol rendezőóriás műhelyéből.

Láthatjuk Pedro Almodóvar 1989-es filmjét, a Kötözz meg, oldozz el! című fekete humorú komédiát, amelyben együtt játszik Victoria Abril és Antonio Banderas. Az akkor még csak a hazájában ismert Banderas a Kötözz meg...-ben egy mentálisan sérült fiatalembert alakít. Azzal az elképzeléssel indul az életbe, miután kiengedik az intézetből, hogy családot alapít, és munkát talál. Sorsa aztán másképp alakul. Elrabol egy drogfüggő pornósztárt, akit az ágyhoz kötözve tart mindaddig, míg az bele nem szeret.

Saura filmdrámája, a Taxi, Madrid egy fiatal lány, Paz történetével arra kérdez rá: lehet-e élni egy gyűlölködő, kegyetlenkedő világban. Paz apja és a lány barátja, Dani is taxis, s ugyanabba az újfasiszta taxis klánba tartoznak, amelynek tagjai éjszaka a várost tisztogatják az általuk nem kívánatosnak tartott elemektől.

Imanol Uribe Gyilkosság telihold alatt című filmje szörnyű képpel kezdődik: az erdőben egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány holttestére bukkannak. A nyomozás nemcsak az eset körülményeit deríti ki, hanem különös lélektani problémákra is rávilágít. Negyedikként Dolores Payás 1998-as Sara című munkáját sorolták be a programba. Kísérőfilmként mutatják be F. G. Cuervo rövidfilmjét, mely ugyancsak illeszkedik a témához, miként a címe is utal rá: Tolvajok a Capitol moziban. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?