Ismét Komáromban koncertezik a Boban Marković Orkestar (Forrás: Boban Marković Orkestar)
Budapest Bár és Boban Marković az idei Fonográf Fesztiválon
Négynapos idén a Fonográf Fesztivál. A fesztivál, melynek Lakatos Róbert brácsaművész a főszervezője, szerdától szombatig várja az igényes zene kedvelőit, a koncerteken kívül lesz balettelőadás és fotókiállítás is.
Komárom. A programoknak három helyszín ad otthont, az Egressy Béni Művelődési Központon kívül a Tiszti Pavilon és a RÉV – A Magyar Kultúra háza várja majd a látogatókat. A fesztivál szerda este indul a Győri Balett vendégszereplésével, akik az Anna Kareninát adják elő az Egressy Béni Városi Művelődési Központban 19 órákor. A múlt század húszas és hamincas éveinek kávéházi hangulatát idéző, az akkori slágereket a cigányzene, a jazz, a klezmer, a pop és a rock elemeivel újraértelmező Budapest Bár csütörtökön koncertezik majd. A Farkas Róbert vezette népszerű formáció, mely egyébként idén már 15 éves, Behumi Dórival, Németh Jucival, Keleti Andrással és Kollár-Klemencz Lászlóval egészül ki ezúttal. A koncert 19 órakor kezdődik a művelődési központban. Péntek délután Farkas József képeiből nyílik fotókiállítás Tanúhegyek címmel, melynek szintén a művelődési központ ad otthont. Farkas József az autentikus népzene művelőiről készített portrékat a Kárpát-medence térségében. 19 órakor az Esszencia Produkciót hallhatja a közönség a Tiszti Pavilonban, 21 órától pedig a Góbé zenakar koncertezik a RÉV-ben. A fesztivál zárónapján Szalonna és Bandája játszik a Tiszti Pavilonban 17 órakor. Az este fő programpontja a balkáni dallamokat fúvós hangszerekkel megszólaltató Boban Marković Orkestar, amely a fesztivál vis - szatérő vendége. A Szerbia legnépszerűbb trombitása, Boban Marković vezette zenekar este 7 órakor zenél majd a művelődési központban. Pénteken és szombaton is táncházzal zárul a program a RÉV-ben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.