TAKÁCS ANDRÁS56. életévében pénteken elhunyt a volt Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, mostani nevén Csallóközi Néptáncegyüttes koreográfusa, Brandl Ferenc.A Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben, Quittner János táncosaként vált igazán a tánc művelőjévé.
Búcsú Brandl Ferenctől
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13853292410559_35.jpg.jpg?itok=26y0KTZ8)
TAKÁCS ANDRÁS
56. életévében pénteken elhunyt a volt Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, mostani nevén Csallóközi Néptáncegyüttes koreográfusa, Brandl Ferenc.
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben, Quittner János táncosaként vált igazán a tánc művelőjévé. Miután elvégezte a pozsonyi Népművelési Intézet koreográfusi táviskoláját, még táncolt, de már koreográfusi szárnyait is bontogatta.
1984-től Nagymagyaron kultúrházi alkalmazott. Még szerepel a Szőttes Hej, révész, révész című műsorában, az előzőktől jelentősen eltérő felfogásban megfogalmazott, óriási sikert aratott kompozícióban. Az új műsorban, A nyugtalan énekben már nem vállalt szerepet. 1986-tól Dunaszerdahelyen a városi művelődési központ néptánc-szakelőadója is és vezetője a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesnek. Itt, ebben a munkakörben talált magára: folytatta Quittner koreográfiai stílusát. Munkájában tudta alkalmazni azt a gyakorlati és elméleti tudást, amit táncosként több mint egy évtizeden át a Szőttesben magába szívott. Alkotói ösztöne itt terebélyesedett tudássá. Az együttesében táncolt is és koreográfiákat, később műsorokat is készített. Élete teljében, ez év augusztus 20-ra Dunaszerdahelyen megrendezte a Magyar ima – fohász a magyarságról vers, ének, tánc, zene ötvözetből készült műsort.
Brandl Ferenc temetése ma 14.30-kor lesz Dunaszerdahelyen a zsidó temetőben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.