Búcsú a megalátványtól?

A rossz hír, hogy fizetésképtelenné vált a Wolfgang Werner intendáns nevével fémjelzett társulás, amely 18 éve működteti a szabadtéri játékokat. A jó hír, hogy hála a játékok színhelyéül szolgáló római kori kőfejtő tulajdonosának, az Esterházy Magánalapítványnak, egy 1,3 millió eurós injekcióval sikerült életben tartani az agonizáló rendezvényt. S hogy a játékok jövője is biztosítva legyen, arról a 2013 decemberében létrehozott Arenaria társaság hivatott gondoskodni, amely máris javában dolgozik a jövő évi Tosca előkészítésén. Maga Wolfgang Werner, a becsődölt intendáns csak néhány szóra volt képes, elfúló hangon mondott köszönetet a közönségnek az elmúlt 18 évért. Hogy hol történt a baj, arról nincs pontos információ. Wernerék évek óta hatalmas adósságokat görgettek maguk előtt (az összeg mára elérte a 4 millió eurót), amit sokan a megalomániás kivitelezés számlájára írnak. Tény, hogy Manfred Waba, a játékok egyeduralkodó házi díszlettervezője imádja a grandiózus megoldásokat, ám védelmére legyen mondva, hogy a monumentális természeti környezet is erre inspirál. Európa legrégibb és legnagyobb kőfejtőjének roppant arányai szinte kívánják a lenyűgöző méretű díszleteket, a megalátványt. „Ez a fő vonzerő” – állították a szervezők, és minden jel arra mutat, hogy van rá igény. 2007-ben a Nabuccót csaknem 200 ezren nézték meg, ez volt a csúcs, és egy ideig nem ment 140 ezer alá a látogatók száma. Aztán lassan megcsappant az érdeklődés. A tavalyi Bohéméletre már alig 90 ezren voltak kíváncsiak, az idén is kb. ennyi nézővel számolnak, bár még történhetnek csodák. Sokan annak tudják be a csökkenő látogatottságot, hogy a zenei kivitelezés kevésbé grandiózus, mint a látvány. De St. Margarethen eleve nem az a hely, ahol világhírességeket láthat, hallhat a közönség. Itt kezdettől fogva főleg a fiatal, még nevet nem szerzett „kis név, nagy hang” kategória kap lehetőséget, nem hívnak csúcszenekarokat, sztárdirigenseket sem. Akik ide váltanak jegyet, ennek tudatában teszik, ezért is nagy kérdés, hogy a beígért változások meghozzák-e a kívánt nézőszám-emelkedést. Az Arenaria mindenesetre új fejezetet kíván nyitni, és nagy nevekkel tervezi becsábítani a közönséget. Így megeshet, hogy a sztárok magas gázsija miatt a jövő évtől szerényebb látvány fogadja majd St. Margarethen-ben a nézőket.Látványosabb szabadtéri produkció nincs az Aidánál, ezért aki még teljes pompájában akarja látni azt, amit színházi körökben Waba-stílusnak (a rossznyelvek operai Disneylandnek) neveznek, okvetlenül váltson jegyet az előadásra, amely az idén összesen 23 alkalommal megy. A díszletek monumentálisak, a vetített háttér olyan élethű, hogy az ember a legszívesebben megmártózna a Nílus habjaiban, remekül érvényesülnek Susanne Özpinar arany ragyogású, gyönyörű kosztümjei, s bár elefánt nincs, van vagy tucatnyi elegáns paripa, a harcból győztesen megtérő Radames is lovak vontatta harci szekéren érkezik. A II. felvonásban csaknem 400 ember mozog a színen, amely igazán impozáns méretű, a játékba ugyanis az egész sziklakatlant bevonják, a statiszták az óriási kőtömbök között kanyargó úton vonulnak hosszú sorokban a színpad felé. Robert Dornhelm, a temesvári születésű, Amerikában dolgozó osztrák filmrendező azt nyilatkozta: ha olyan előadást produkálna, amelyben nincs meglepetés, eláshatná magát egy sziklasírba, hogy soha többé ne jöhessen ki operát rendezni. Ennek ellenére teljesen hagyományos előadást látunk, meglepetés nélkül, hacsak nem számítjuk annak a II. felvonulás végére időzített, parádés tűzijátékot, vagy a zárójelenetet, ahol Amneris (pontosabban a dublőre) 20 méteres magasságban, egy hatalmas, faragott fáraófej csúcsán siratja el a sziklasírba zárt Radamest. A premieren a címszerepet az amerikai Kristin Lewis énekelte, korrektül, de halványabban, mint azt az előkelő énekversenyeken szerzett díjai alapján feltételezni lehetett. Ugyanez mondható el Amneris olasz megformálójáról, a Freni- és Scotto-növendék Annunziata Vestriről. Az énekesgárdából messze kimagaslott Martin Muehle, a Radamest alakító brazil hőstenor rendkívül szép színű, kiegyenlített, nagy erejű hangjával. Radames románca ugyan „befulladt”, de a Nílus-parti jelenetben és az utolsó felvonásban nyújtott teljesítménye bőven kárpótolt az I. felvonásbeli gikszerért, ami már nála nagyobbakkal is megesett. Jó volt hallani Rosanna Lo Greco Papnőjét és a kórus tömör, szép tónusú hangzását. A bécsi Alfred Eschwé vezényelte zenekar is körülbelül akkor talált magára, amikor Muehle, így a két utolsó felvonásban már minden szinkronba zökkent. Csalódást okoztak viszont a balettbetétek, Alessandra Panzavolta olasz koreográfus mintha az egykori csehszlovák spartakiádákból merített volna ihletet. A kőbányai operaestek nem teljesek a büfék kínálta, az Esterházy-pincékből származó borok ízlelgetése nélkül, és nem árt, ha az előadás előtt a környéken is körülnézünk egy kicsit. A Fertő-tó, a hangulatos burgenlandi falvak, a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastély és Haydn-múzeum remek úticél.Vojtek Katalin