ÖSSZEFOGLALÓBudapest. Bozsek Márk meghökkentő bejelentést tett: nem folytatja a versenyzést az X-Faktor című tehetségkutató műsorban. A verseny eddigi történetében ilyen még nem fordult elő.
Bozsek Márk kiszállt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13841572308857_18.jpg.jpg?itok=HL5dAcG3)
ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest. Bozsek Márk meghökkentő bejelentést tett: nem folytatja a versenyzést az X-Faktor című tehetségkutató műsorban. A verseny eddigi történetében ilyen még nem fordult elő. „Jelenleg nem érzem magam elég erősnek, hogy ezt a versenyt végig tudjam csinálni” – indokolta döntését az énekes. Márkra az előző héten össztűz zúdult, mentora, Geszti Péter sem volt elégedett védence teljesítményével.
Márk már korábban bevallotta, hogy a Barátok közt című szappanoperában szerzett hírneve miatt izgul jobban a kelleténél. A sorozatban naponta másfél millió ember látja a képernyőn, emellett az X-Faktor színpadán is bizonyítania kellett. „Túlságosan bennem van az, hogy tőlem várják az emberek az egyik legnagyobb durranást. És mivel nem vagyok nagyon erős lelkileg, ez egy kicsit elvitt. Geszti Péter azt mondta, használjam az emberek szeretetét. Közben pedig azon is sokat gondolkodtam, hogy nem akarok csak azért továbbjutni, mert engem már sokan ismernek” – magyarázta Bozsek Márk, aki a műsor történetében elsőként szállt ki. Helyette a legutóbb kiesett ByTheWay együttes kapott újabb lehetőséget. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.