Bill Murray kapta a Mark Twain-díjat

Washington |

<p>Bill Murrayt a kiemelkedő amerikai humoristákat elismerő Mark Twain-díjjal tüntették ki vasárnap a washingtoni John F. Kennedy Előadóművészeti Központ díjátadó ceremóniáján.</p>

Az Idétlen időkig, a Szellemirtók és A Grand Budapest Hotel sztárja az ünnepségen elmondta, hogy sikerét a családja szeretetének és azoknak a tehetséges kollégáinak köszönheti, akikkel több mint négy évtizedes pályafutása során együtt dolgozhatott.

A Mark Twain mellszobrát ábrázoló trófeát a 65 éves művész leadta a színpadról, hogy körbeadva a közönség is kezébe foghassa. "Csak akkor megyek le innen, ha eltűnik a szemem elől" - figyelmeztetett a színész, aki a Sweet Home Chicago egy feldolgozásának eléneklésével fejezte be szereplését.

A Mark Twain-díjat korábban Richard Pryor, George Carlin, Lily Tomlin, Neil Simon és Eddie Murphy is átvehette. Az elismerést olyan művészeknek szánják, akik humorukkal hasonlóan nagy hatást gyakoroltak az amerikai társadalomra, mint a 19. századi író.

Murray az NBC tévécsatorna Saturday Night Live című szórakoztató műsorának egyik legnagyobb sztárja volt. Az Elveszett jelentés című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, és televíziós szerepeiért két Emmy-díjat kapott. 

Steve Martin, aki szintén elnyerte a díjat korábban, videoüzenetben köszöntötte kollégáját. "Isten hozott a klubban" - üdvözölte, de pályatársát ugratva egy kérdést is intézett a Kennedy Centerhez: "Tényleg (őt)?".

Bill Murrayt az estén Jimmy Kimmel televíziós személyiség is méltatta. Mint mondta, egyszerre zseniális és gátlástalan, aki képes megúszni, ha elcsórja a sültkrumplit a vacsorázók tányérjáról, vagy elront egy fehér házi sajtóértekezletet.

A színész köszöntésére megjelent a ceremónián Ivan Reitman, a Szellemirtók rendezője, Miley Cyrus és David Letterman is, aki 44-szer hívta meg az NBC-n futó Late Night című műsorába Murrayt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?