Berzétének gyűjtött Japánban

Kamarás Máté és barátai címmel ugyanis ott, a cseppkőbarlang színpadán mutatja be rendkívüli musicalshow-ját, amelyben a műfaj magyar kiválóságai, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt, valamint André Bauer, a neves osztrák musicalszínész is fellép, aki Ferenc József megformálója a császárvárosban.

Dzsesszkocsmákban, klubokban, fényes koncerttermekben, sportcsarnokban többször láthatta-hallhatta már a közönség Kamarás Mátét. Színpadi szerepei sorát különleges fesztiválmeghívások gazdagítják, a Wiener Festwochen vendégeként negyvenötezer ember előtt énekelt. Aggteleken ez lesz az első koncertje.

„Ilyen helyen még sosem énekeltem – mondja. – Tizenkét fok, magas páratartalom. Minden különleges lesz. A barlang önmagában fantasztikus díszlet, de ott nem lehet három-négy órán át bokázni. A körülmények nem engedik.”

Három hónapos japán koncertsorozata után Kamarás Máté élvezi, hogy újra magyar közönség előtt léphet színpadra. Budapesten első itthoni lemezével, Miskolcon első kiállításának előkészítésével van elfoglalva. Festményei Japánban születtek, dalszövegei mindig ott, ahol éppen papírra kívánkozott a gondolat.

„Őszig vagyok itthon, aztán utazom vissza Japánba, ahol A sakkban éneklem majd a Bírót, természetesen japánul. A kinti megfeszített tempó után jólesik most itthon lenni, hiszen Miskolcon él az édesanyám, ott vannak a barátaim, a nagyszüleim pedig Pozsonyban. Japán különleges ajándék az életemben. Annyiszor voltam már kint, hogy elmondhatom, ott sem érzem idegennek magam. De ha itthon vagyok, elengedem az ottani életem. Bécsben több évet töltöttem, pályám egyik legsikeresebb szakasza köt oda, jelen pillanatban mégis úgy érzem, ott bezárult egy kapu mögöttem. Nem előttem, mögöttem, hiszen én zártam be. Ha ismét úgy alakulnak a dolgok, hogy feladatom lesz ott, szívesen megyek vissza, de Japán után most másfajta kreatív munkát élvezek. Festek. Két éve kitaláltam, hogy kiállítást szeretnék, és most ez a tervem is megvalósul. Fura jeleket tapasztalok magamon. Huszonnyolc évesen még mindig formálódom. Hajlamos vagyok eldönteni dolgokat, amit nem kellene, csak hagyni, hogy menjenek a maguk útján. Az élet mindig kínál valami lehetőséget, de nem mindig abból az irányból, ahonnan várom. A maximalizmusom, a habitusom különböző helyzetekbe hajszol bele. Erről szeretném most leszoktatni magam. A színház mellett kell a magánélet is van. Ha színpadon vagyok, úgy érzem, óriási energiák mozgatnak, és az egóm is nagyra nő. Elképesztő adrenalinszint kiállni a közönség elé. Mintha tizenkétezer méter magasból ejtőernyővel szállnék lefelé. Szerintem azért van annyi boldogtalan művész, mert amikor nincs színpad, nem teszik le az ejtőernyőjüket, és miután a harmadik emeletről kivetik magukat, belezuhannak a bozótba. Én is boldogságkereső vagyok. A színpadon kívül is szeretném jól érezni magam.”

Németül, angolul, japánul énekel a világban, most mégis az jelenti számára a legnagyobb örömet, hogy magyarul énekelhet. A festés, az írás a teljes szabadságot jelenti neki, az idegen nyelv, bármilyen jól beszéli is mind a hármat, korlátok közt tartja.

„Japán rajongóimmal, akik bécsi, budapesti és miskolci fellépéseimre is rendszeresen elkísérnek, Aggteleken is találkozom majd, ahonnan együtt megyünk át a határ túloldalára, Berzétére. Az ottani árvaház lakóinak először édesanyám motoros klubja gyűjtött pénzt. A Duna Televízió forgatott is ott ebből az alkalomból. Ezt a műsort látták a japánok, s mivel tetszett nekik az ötlet, ők is gyűjtésbe kezdtek. Idén februárban már át is adtam az összeget a címzetteknek. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen a nagypapám, Mács József író gömöri, és engem is több nyár, több iskolai szünidő köt Páskaházához, ami azóta is nagyon közel áll a szívemhez, és nincs messze Aggtelektől.”

Koreába is meghívták már, most mégis azt mondja, bár örömmel utazik majd vissza Tokióba, ahol novemberben kezdődnek A sakk próbái, itthoni életéből csak egyvalami tudná kimozdítani: ha szörfözni hívnák Balira. Oda töprengés nélkül elmenne.