BEĺRATÁS

Rimaszombat
A Tompa Mihály Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy a 2002/2003-as tanév I. évfolyamába ma még beírathatják gyermekeiket az iskola igazgatóságán 8.00-tól 16 óráig. A klasszikus osztály mellett lehetőségünk van speciális osztályt indítani a tehetséges tanulók számára.

Rimaszombat

A Tompa Mihály Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy a 2002/2003-as tanév I. évfolyamába ma még beírathatják gyermekeiket az iskola igazgatóságán 8.00-tól 16 óráig. A klasszikus osztály mellett lehetőségünk van speciális osztályt indítani a tehetséges tanulók számára.

Egyben értesítjük az érdeklődő szülőket, hogy a 2002/2003-as tanévben az 5. évfolyamban ismét nyitunk angol, német nyelvi, természettudományi és számítástechnikai tagozatú osztályokat. Ezekbe az osztályokba a későbbi tehetségvizsga után nyernek felvételt a tanulók. Az érdeklődő szülők március 28-ig személyesen vagy telefonon (047/5625-377) beírathatják gyermeküket az 5. évfolyam választott osztályába, valamint az iskolánkban működő futball és atlétikai tagozatú sportközpontunkba.

Pozsony

A pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az alapiskola első évfolyamába a 2002/2003-as iskolai évre a beíratás a következő napokon lesz:

2002. február 15-én, pénteken 14.00–18.00

2002. február 16-án, szombaton 9.00–12.00.

Érdeklődni lehet az iskola titkárságán, valamint az 529-643-15-ös telefonszámon. Az iskola igazgatósága szeretettel várja a kedves szülőket és gyermekeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?