Beíratások előtti-utáni teendők – 2.

Kérdezzék ki, mi történt vele aznap, még akkor is, ha tudomásuk van a történtekről. Kérjék ki a gyermek véleményét, vegyék figyelembe a kívánságát! Szavakkal fejtse ki, hogy most ő kér szót, ne pedig toporzékolással, könnyekkel, roszszalkodással hívja fel magára a figyelmet. Az apukák, anyukák pedig legyenek türelmesek! Hallgassák végig gyermekük élménybeszámolóját még akkor is, ha tudják, mi a történet vége!

És nyelvőrködjön a szülő! A nyelvileg beteg kifejezéseket javítsa, a hibás szószerkezeteket orvosolja, a helytelenül képzett hangok esetében ismételtesse az adott kifejezést! Mindebből természetszerűen következik: a szülő olyan nyelvű iskolát válasszon gyermekének, amely megegyezik az otthon, a családban használt nyelvvel! Különben a gyermek elveszíti magabiztosságát, otthon tapasztalt határozottsága fokozatosan félszegséggé alakul. Magától értetődő, hogy a nem megfelelő szókincs, a kellő kifejezések hiánya kudarcokat eredményez. A sikertelenségek hatására csökken a gyermek önbizalma, kisebbrendűségi érzés hatalmasodik el rajta. Az őt ért eredménytelenségek kialakítják benne az iskolától való félelmet: gyakoriakká válnak a reggeli órákban, hogy a kisdiák iskolába indulás előtt gyomorbántalmakra, hasfájásra hivatkozik. Nem meglepő a lelki teher alatt, ha a gyermek éjszaka többször felriad, sőt ilyen esetekben az ágyba vizelés sem ritka. Vagyis: ha az anyanyelv és az oktatás nyelve nem azonos, az negatívan hat a gyermek pszichikai fejlődésére! Tudatosítsa végre minden szülő (és minden nemzet) a szállóigévé vált szavakat, hogy csupán az anyanyelv szippanthatja magába s vetítheti ki termékenyítően a világot!

Már régóta köztudott: az ismeretek anyanyelven sajátíthatók el a legkönnyebben. Az anyanyelvi iskola ugyanis nemcsak tárgyi ismereteket nyújt, hanem gerincességet, tartást és a hovatartozás biztonságát is szavatolja. Kusý professzor, a szlovák politológus véleménye: „Meg vagyok győződve, hogy az anyanyelv a gyermek fejlődésében döntő tényező, s elsősorban lélektani szempontból nagyon fontos, hogy a gyermek az alapokat anyanyelvi iskolában szerezze meg.” Lampl Zsuzsanna szociológus, aki számos kutatást végzett ezen a területen, kimutatta, hogy a magyar iskolát végzett gyerekek érvényesüléskor semmivel sincsenek hátrányosabb helyzetben, mint akik szlovák iskolába jártak.

Az anyanyelvi iskolában a gyermek nemcsak írni s olvasni tanul meg magyarul, hanem magába szippantja nemzete kultúráját – amelyet más nyelvű iskola nem közvetíthet. És ne feledjük: a most beíratandó gyermekeknek már világnyelvet is kell tudniuk! Mindenképpen az anyanyelv elsajátításával kell kezdeni, s utána könynyebben megy az idegen nyelv tanulása is. A biztonságot nyújtó anyanyelvi háttér sokkal több sikerélményhez juttatja a gyermeket, mint egy idegen nyelv labilis, bizonytalan közege. S kívánhat-e szülő nagyobb örömet, boldogságot gyermekének, mint hogy sikerélményben legyen része?!

Elég gyakran merül fel a kérdés:

Mit tegyen a szülő,

ha úgy érzi, vagy közlik vele, hogy gyermeke alkalmatlan még a beiskolázásra?

Nem kell siettetnünk az iskolakezdés időpontját! Az első osztályba lépő, azonos évjáratú gyermekek között rendkívüli nagy fejlettségi különbségek vannak, hiszen egy-egy tanuló között akár tíz, tizenkét hónap korkülönbség is lehet. S ez a körkülönbség egy-egy összehasonlítás alkalmával ebben a korban még jelentős eltérést mutathat. Csak azokat a gyermekeket iskoláztassuk be, akik már alkalmasak az iskolai követelmények teljesítésére!

Bár kétségtelen: általában azok a gyermekek a legértelmesebbek, akik az ősz folyamán (szeptember, október, november táján) töltik be hetedik életévüket. Ugyanebben az időben, tanévkezdéskor a leggyengébbek a júniusban, júliusban, augusztusban születettek, azok, akik épphogy betöltötték hatodik évüket. Természetesen semmi sem általánosítható: a később születettek között is akadhat jó képességű, vagyis soha ne a naptári kort tekintsük döntőnek! Bizonyos idő elteltével a néhány hónappal fiatalabbak is felfejlődnek, s utolérik osztálytársaikat.

Tény: az iskolaéretlenséget nem az értelmi képességek gyenge színvonala okozza, hanem inkább az alkalmazkodás hiánya. Nehézséget okozhat a túlzott mozgékonyság, de a félénkség, a visszahúzódottság is. És természetesen a kellő szókincs hiánya. Hangsúlyozni szeretném: az iskolába járáshoz éretlennek ítélt gyermeket nem szabad összetéveszteni az értelmileg fejletlenebbel, csupán arról van szó, hogy fejlődése lassúbb az átlagosnál.

Ha a szülők szembesülnek azzal a ténnyel, hogy gyermekük alkalmatlan a beiskolázásra, általában háromféleképpen reagálnak: nyugodt természetességgel fogadják; sértődötten távoznak; és megesik az is, hogy hiúságból ragaszkodnak hozzá, márpedig hatéves csemetéjük ősszel iskolába járjon. S ha ez az iskola nem hajlandó kérésüket teljesíteni, akkor is beíratják. Mégpedig egy másikba...

Észszerűbb, ha a szülő időt ad a gyermeknek, s beletörődik, hogy még egy évig az óvodát látogassa. Semmit sem veszít, sőt nyer: időt, erőt, tapasztalatot, ismereteket!

S már eljutottunk a szülői magatartásformák két végletéhez: mind a kettő végzetes lehet. Az egyik, amikor a szülő gyermeke füle hallatára hangoztatja fennhangon, hogy milyen okos, talpraesett, csodálatos ésszel megáldott porontya van! Az ettől öntelt, beképzelt lesz, ami fölényes viselkedést, pökhendi magatartást, osztálytársaival szemben lekezelő fellépést eredményez. S az ilyen gyermek sokkal nehezebben tudja elviselni az esetleges sikertelenségeket, az előbb-utóbb jelentkező kudarcokat, a kikerülhetetlen csalódásokat.

A másik véglet is ugyanilyen ártalmas a gyermekre nézve: egy-egy eredménytelenség hatására a szülő butának, fafejűnek nevezi őt. Ezzel a fellépésével még inkább elbizonytalanítja az önbizalom hiányával küszködő gyermeket, s a kudarcok hangsúlyozásával ingatag, hitét vesztett, döntésképtelen embert nevel belőle.

A szülő azzal lehet gyermeke segítségére, ha balsiker esetén is türelemmel, biztató szóval fordul hozzá, és lelkes buzdítással sarkallja őt feladatai végzésére.

(Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával)