Bartók Imre: Hörcsög

Az írók végül is mindig az irodalomról írnak, ez nem belterjesség, ebben élnek, írók a haverjaik, az ellenségeik, író a feleségük, a gyerekük is író lesz, alighogy filcet fog, előtte a színező, már mondják, írjál már valamit. Én mégsem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy apám, miután meghalt – megfulladt szegény, fürdés közben, Balatonszárszón, a partról azt hittem, integet, pedig az volt a vég –, tehát apám, miután meghalt, egy hörcsögben élt tovább. Vagyis a lelke, hát igen, átköltözött egy rágcsálóba. Lement a temetés, gyászoltam csendesen, mondtam a színező fölé borult gyereknek, fiam, rossz hírt kell közölnöm, nagyapa meghalt. Elmondtam minden nap, pedig nem kérdezte, nem akarta hallani, színezni akart. Reggel, délben és este, nagyapa meghalt. Aztán pár hét elteltével, én nem jártam egyébként feketében, néztem, mit színez éppen a gyerek, ahhoz választottam a ruhám, a feleségem meg is szidott érte, pár hét után bekopogott a hörcsög. Felkapaszkodott a gangra nyíló ablak elé, azon kocogtatott a kis mancsával, nem mintha meghallottam volna, de pont kibámultam. A gyerek épp színezett, a feleségem nem volt otthon, valakinek dolgoznia is kell. Kopogott a hörcsög a kis mancsával, orrocskájával, beengedtem. A fiam abbahagyta a színezést, rögtön ölbe vette a kisállatot, nagyon megörült neki. Játszottak együtt, én addig lefeküdtem a kanapéra, rettenetesen fáradt voltam. Bámultam ki az ablakon a kanapéról is, hátha jön még egy, ez csak az előőrs, csöpp kis felderítő, aki mindjárt idefüttyenti a barátait, de nem jött senki más. Aztán úgy egy óra után, hihetetlen egyébként, hogy eddig eljátszadoztak egymással, de így történt, szaladgáltak körbe a lakásban, színeztek valamit, rajzolgattak, tehát egy óra után felkeltem, rettenetesen éreztem magam egyébként, odamentem a színezőhöz, ott volt nagybetűkkel, AZ APÁD VAGYOK. Kérdezem a gyereket, mi az isten, megtanultál írni? Kétévesen azért nem semmi, még beszélni se tud. Lehet vajon hamarabb írni, mint beszélni? Felkaptam, ráztam szegényt, utólag szégyellem, úgy kérdeztem, ezt te írtad? Megijedt, azt mondta, nem. A hörcsögre mutatott. Hol a gyerekre, hol a hörcsögre néztem, gyanús volt az egész. A színezőben a Télapó is egész jól elkészült, zöld kesztyű, piros ruha, barna puttony, ahogy kell. Furcsa, ez se ment eddig. Megcsörrent a telefon, a feleségem kérdezte, még beugrik a boltba, mit hozzon. Kikapcsoltam. A hörcsög odament a színezőhöz, valahogy felágaskodott a hátsó lábaira, két mancsa közé fogott egy filcet, és aláhúzta a szavakat: AZ APÁD VAGYOK. Majd megfordult, és integetett. Úgy, mint ő a Balatonban. Segítséget kér, búcsúzik, akármi lehetett. Ki hitte volna? A gyerek odalép hozzá, megsimogatja. Milyen kis bolyhos, tényleg. Piált egyébként, mielőtt bement a vízbe, mi mást csinált volna abban a dögmelegben, csak három-négy sör, délelőtt tizenegy, nem sok, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem is kevés. Felhők úsztak az égen, különös, mintha naplemente lett volna, igen, ez csak most jut eszembe. Délelőtt történt, épp azon gondolkoztam, mit vegyünk ebédre, cézársalátát, vagy a héten negyedszerre is kolbászos lángost, tocsog a zsírban, ahogy kell, de hát mindannyian ennek örültünk a legjobban, néha kell egy kis kikapcsolódás. Délelőtt volt, a fények mégis, mintha épp ment volna le a nap. Rózsaszín, sárga, vörös. Ő meg integet. Szia, azt mondja. Most megyek, és beljebb úszom. Csak a túlpartig, és vissza. Vagy csak a túlpartig. A hörcsög meg fogja azt a filcet, úgy tartja a két mancsában, hogy én ilyet még nem láttam. Lemegy a papírig, húzza, írni kezd, a szemem láttára karcolgat, tényleg ír valamit. A fiam is nézi, kíváncsian, türelmesen. Fáradt vagyok. Aludni kéne, pedig hol van még az este. Kinézek az ablakon, a gang végén látom a feleségem, jön. Ő is fáradt. Hogy megöregedtünk mindketten. Tíz éve együtt, jó ez, de helyeselhető vajon, hogy így telik el az élet? A hörcsög meg csak ír, meglepő, hogy milyen egyenesen tudja tartani azt a filcet. A gyereknek tetszik, vigyorog. A feleségem már az ajtó előtt, eszébe jut valami, telefonál. Már készülök, hogy felvegyem, de a telefon néma marad. Persze, miért is hívna, ha már az ajtó előtt van. Mással beszél. A hörcsög húzza a filcet ide-oda a papíron, a Télapó talpa alatt kanyarog. Nagyon magabiztosnak tűnik. Aztán leteszi a tollat, hátra veti magát, a fiam csiklandozni kezdi. Nem reagál. Kulcs csusszan a zárba, nyílik az ajtó. A papíron ez áll: UGYE SZÉP VOLT A NAPLEMENTE?