Bálint bácsi tisztelete

Nyári kirándulásaink során már többször találkoztam lapjukkal. Sok érdekes írás mellett gyakran olvastam az emberek gondjairól, panaszairól, örömeiről és élményeiről. Ezért azt gondoltam, megpróbálok segítségért fordulni Önökhöz.

Szeretnék elbúcsúzni egy nagyon kedves barátunktól, kinek már nem tudom elmondani, mennyire tiszteltem őt, az EMBERT. E pár sorral próbálok emlékezni rá, mert szíve 2001 májusában dobbant utoljára. Temetésén sajnos nem lehettünk ott, távozásának híre csak késve ért el hozzánk.

Történetünk 1998 nyarán kezdődött. Feleségemmel és két kicsi gyermekkel salgótarjáni házunkban néhány napos kirándulást terveztünk Szlovákiába. Szeretjük és csodáljuk az ország természeti szépségeit, lakóinak vendégszeretetét. Térképünket nézegetve a Szádellői völgy és környéke mellett döntöttünk.

Szálláskeresés közben eljutottunk a festői környezetben épült Hacavába. Megnéztük e kicsiny falu még kisebb rönkházait, de sajnos itt éjjeli menedéket nem kaptunk. Visszafordultunk a hegyről, s öreg Škodánkkal legurultunk Áj falu völgyébe. E magyar ajkú település Szádellővel párhuzamos völgyben, a Miglinc és az Áji hegy között hosszan, a patak két oldalán húzódik. Megálltunk, érdeklődtünk, és a jó szerencse, valamint Kulcsárné (Icuka) elvezette családunkat Bojszko Bálint és felesége, Joli néni házához. Szinte azonnal kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk, s pár perc elteltével már nem volt gondunk arra, hogy hol hajtjuk le fejünket éjszakára. Megkaptuk Joli néniék egyik üres szobáját. Késő estig beszélgettünk házigazdáinkkal. Rengeteg közös témánk volt. Úgy éreztem, hogy már időtlen idők óta ismerjük egymást. Szóba került a család, a történelem, a környék szépségei. Bálint bácsinak mindenről volt mondája, meséje. Szeme mégis akkor csillogott fényesebben, amikor szeretett falujáról mesélt. Joggal volt büszke a településre, mert az itteni fejlődésért Ő is nagyon sokat tett. Nagyon nehezen tértünk nyugovóra, mert annyi mondanivalónk volt egymás számára. Reggel nem volt probléma a programunk tartalmas összeállítása, hiszen Bálint bácsi rengeteg látnivalóra hívta fel figyelmünket. Annyira, hogy most már minden évben ellátogatunk ide.

Sajnos 2001. május 9-e óta torkom elszorul, mert már nem fogad bennünket karját ölelésre tárva Bojszko Bálint kicsi házuk virágos udvarán. Könnyeimmel küzdve búcsúzom, mert már csak sírját látogathatom a temetőben. Hálát adok az égnek, hogy ismerhettem, s nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid ideig. Joli néninek kívánok erőt a szörnyű magány elviseléséhez, s kívánom, hogy még nagyon sokszor találkozhassunk az életben.

(Salgótarján – Rónafalu)