Az ősz nagy visszatérője

Az 1971-ben megalakult Eagles aktív pályafutása során hat stúdiólemezzel jelentkezett, az utolsó The Long Run címmel 1979 szeptemberében került a boltokba.

Az 1971-ben megalakult Eagles aktív pályafutása során hat stúdiólemezzel jelentkezett, az utolsó The Long Run címmel 1979 szeptemberében került a boltokba. A kaliforniai zenekar 1980-ban feloszlott, majd tizenöt év után 1994-ben újra összeállt, először a Hell Freezes Over nevű turnéra, s azóta többször koncertezett már, főleg a tengerentúlon. Az említett koncertsorozattal egy időben azonos című slágergyűjtemény látott napvilágot, kiegészítve négy új felvétellel. Az együttes 1976 februárjában kiadott Their Greatest Hits (1971–1975) című válogatása 29 millió eladott példánnyal a zenetörténet legvásároltabb hanghordozója az Egyesült Államokban.

Az Eagles október 29-én, huszonnyolc év után húsz új dalt felvonultató dupla stúdióalbummal rukkol elő Long Road Out Of Eden címmel. A beharangozó, How Long című felvételt, J.D. Souther 1972-es slágerének átdolgozását augusztus 16-án mutatták be a tengerentúli rádiók. A címadó, Long Road Out Of Eden Don Henley szerzeménye – egy amerikai katona szemszögéből mutatja be a világot. (pj, r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?