Az olvasóvá nevelés könyve

Lelkes volt és elkötelezett, nemcsak az óráin. Elképesztő mennyiségű tanulmányt és módszertani elemzést vetett papírra. Mintha érezte volna, hogy nem sok ideje van, hogy csupán negyven év jut neki ezen a földön. Életműve egy 700 oldalas könyvben jelent meg, amelyet a napokban mutattak be a Pozsonyi Magyar Intézetben. 
A terem zsúfolásig megtelt Vojtek Sándor egykori diáktársaival, kollégáival, barátaival, tanítványaival (a Comenius Egyetemen diplomázott és sokáig a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban tanított). Azon az estén még két másik kötetet is bemutattak ugyanott, de megkockáztatom: teljesen feleslegesen. A közönség kilencvenkilenc százaléka „Sanyi” miatt érkezett.
Az Olvasóközpontú irodalomtanítás címmel megjelent vaskos munkát Fenyő D. György, a könyv szerkesztője, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke és nem utolsósorban a szerző közeli barátja mutatta be. Ez volt a címe Vojtek Sándor doktori értekezésének, amelyben összehasonlította és elemezte a magyar tankönyvpiacon elérhető irodalomkönyveket. Főleg abból a szempontból, hogy mennyire lehet belőlük megtanulni önállóan gondolkodni, illetve megszeretni a szövegeket. Azokat is, amelyek régen születtek, ezért a mai diákok (sőt, gyakran tanáraik is) távolinak, bonyolultnak érzik őket. Vojtek Sándor mindig is azt kutatta, hogyan, milyen módszertani eszközökkel lehet megközelíteni a szövegeket, hogy a befogadás élmény legyen a diák számára. Berzsenyi Dániel költészetének tanítása például sokaknak okoz nehézséget. Vojtek ebben a könyvben 37 különböző lehetőséget vázol fel arra, hogyan lehet Berzsenyit tanítani. Fenyő D. György szavaival élve: étlapot kínál a tanároknak, amelyről ki-ki választhat, melyik megközelítési módot alkalmazza az órákon. Abban nyújt segítséget, milyen kérdésfelvetésekkel, kreatív játékokkal könnyítheti meg a pedagógus diákjainak az első találkozást a szöveggel. (Az antik versformák befogadására az egyik legérdekesebb ötlete talán a zenekar nevű csoportos feladat, amely során a négy-öt fős csapatok a sorok alá írják a verslábak jelölését, majd közösen olvasva, valamilyen ritmushangszer, triangulum vagy csörgődob kíséretével előadják azt a pár versszakot, amelyekkel foglalkoztak.)
Vojtek Sándor Vörösmarty Csongor és Tündéjéből is társasjátékot csinál, Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének feldolgozását pedig barkochbával segíti. 
Vannak a kötetben Csokonai-tanulmányok is, a Dorottyáról, valamint Csokonai humoráról. „Sokszor nézünk úgy az irodalomra, mint valami végtelenül magasztos és komoly dologra. Kesztyűt akarunk húzni hozzá, mint egy múzeumi tárgy megérintésekor. Vojtek Sándor viszont arra biztat, hogy menjünk jó közel hozzá, mert annyi apró ötlet, nyelvi humor, gondolat van Csokonaiban, hogy érdemes minél közelebbről megszemlélni” – mondta a szerkesztő a pozsonyi könyvbemutatón. 
Vojtek nem hagyta figyelmen kívül a kortárs irodalom tanításának módszertanát sem. Egy hosszú fejezetet, több mint száz oldalt szentel Berg Judit Rumini című meseregényének elemzésére, amely azóta (Vojtek Sándor 2013-ban bekövetkezett halála óta) több alapiskolában kötelező olvasmány lett. A szerző idejekorán észrevette, hogy a rendkívül gazdag kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom remekül használható az órákon, segíthet az olvasóvá nevelésben, hiszen a mai gyerekek nyelvén szólal meg, az ő világukhoz kapcsolódik. (Ebből a meseregényből az utóbbi években elképesztően népszerű sorozat lett, nem véletlenül, és nem is érdemtelenül.)
„A könyv elején versekről van szó, utána prózai szövegekről, kezdve a Halotti beszéddel, majd bizonyos irodalmi motívumokról, végül pedig az irodalom tanításáról. Olyan bőséggel áradnak az ötletek és lehetőségek, hogy az ember szinte kedvet kap tanítani, de tanulni mindenképp” – állítja Fenyő D. György, aki Vojtek Sándor halála után a szerző számítógépéből bányászta elő ezeket a tanulmányokat, és szerkesztett belőlük könyvet. Külön felhívta a figyelmet arra a két motívumra, amelyekkel nem igazán foglalkozunk. Az egyik az evés. 
„Ez a hétköznapi dolog irodalmi jelentést hordozó eseménnyé, a szereplőket jellemző motívummá válik. A szerző arra figyelmeztet minket, hogy annyi mindent veszünk természetesnek, annyi dolog felett siklunk el, pedig érdemes lenne behatóbban vizsgálni őket.”
A másik ilyen felfedező fejezetben az írott és festett bolondokról, bohócokról van szó. „A borítón Antoine Watteau: A bohóc című festménye látható, a művészettörténet egyik legrejtélyesebb alkotása. Adott egy azonosíthatatlan perspektívából láttatott alak, aki egyszerre bohóc és komoly, szomorú ember, egyszerre testesíti meg a szórakoztatást és a mélységek megtalálásának igényét. Szerintem azért elemzi Vojtek Sándor a kötetben ezt a képet is, mert egy picit az ő önarcképe lehetne” – állítja Fenyő D. György. 
Ez a hiánypótló kötet, amely egy nem mindennapi képességű tanárnak is emléket állít, a budapesti Két Egér Könyveknél jelent meg, a Könyvtár és katedra sorozat egyik darabjaként.