Az Ilosvay Belgiumban

Kassa. Nyolcnapos belgiumi turnéról érkezett haza a hétvégén a nagyidai Ilosvay Néptáncegyüttes. A nagy múltú csoport egy békéscsabai szlovák táncegyüttessel közösen lépett fel hat helyszínen, egyebek mellett a brüsszeli Európa Parlamentben is. A nagyidai csoportot a kassai Csámborgó zenekar kísérte.

Kassa. Nyolcnapos belgiumi turnéról érkezett haza a hétvégén a nagyidai Ilosvay Néptáncegyüttes. A nagy múltú csoport egy békéscsabai szlovák táncegyüttessel közösen lépett fel hat helyszínen, egyebek mellett a brüsszeli Európa Parlamentben is. A nagyidai csoportot a kassai Csámborgó zenekar kísérte. Vezetőjük, Kováts Marcell elmondta, hogy mindenütt nagy sikert aratott a két kisebbségi csoport. A közönség soraiban a kint élő magyarok mellett belgák is szép számmal voltak, az Európai Unió döntéshozó szervének épületében tett látogatás pedig örök élmény marad számukra. A turnét a Carpathia Közép-európai Kulturális Kapcsolatok Egyesülete szervezte, a parlamenti fellépés fő védnöke pedig Nelly Maas, az Európa Parlament frakcióvezetője volt. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?