Az európai kivándorlás története

Hamburg. Három alacsony téglaépület egy zöld mezőn Hamburg peremén: mindössze ennyi emlékeztet ötmillió emberre, akik azon a helyen hagyták el Európát, hogy a tengeren túl kezdjenek új életet.

Hamburg. Három alacsony téglaépület egy zöld mezőn Hamburg peremén: mindössze ennyi emlékeztet ötmillió emberre, akik azon a helyen hagyták el Európát, hogy a tengeren túl kezdjenek új életet. Hamburg Veddel városnegyedében a napokban avatták fel a Ballinstadt (Ballin-város) elnevezésű élményvilágot: az európai kivándorlásra emlékeztető korszerű múzeumot.

Az 1850 és 1934 között erről a helyről kivándoroltak egynegyede – mintegy 1,4 millió ember – az Osztrák–Magyar Monarchia területéről származott. Akárcsak a kivándorlók legnagyobb csoportjánál, a németeknél, úgy náluk is gazdasági okai voltak annak, hogy elhagyták hazájukat.

Más volt a helyzet a létszámát tekintve harmadik legnagyobb kivándorló csoportnál, amely Oroszországból érkezett: Lengyelország többszöri felosztása után és az orosz cárok uralma alatt a zsidó lakosság ellen pogromokra került sor. Sokak számára nem maradt más hátra, mint kivándorolni a tengeren túlra.

Egy dániai származású zsidó, Albert Ballin, aki később a világ legnagyobb hajózási társaságának, a Hapagnak lett a vezérigazgatója, felismerte az üzleti lehetőséget. Hamburg az 1892. évi kolerajárvány után nem engedte meg többé, hogy továbbra is a városon keresztül folytatódjon a kivándorlás. Ballin ügynökséget alapított, és a város szélén 60 ezer négyzetméternyi területen különösen szigorú higiéniai körülmények között harminc ideiglenes épületet létesített kivándorlók számára. Üzletek, egy kikötő, egy templom és éttermek valóságos kis várossá varázsolták a területet. Ballin a zsidók számára zsinagógát és külön éttermet is nyitott, ahol kóser ételeket szolgáltak fel. A „városban” akár ötezer embert is el lehetett helyezni egyszerre.

Az akkori 30 épületből mára mindössze egy maradt fenn eredeti állapotában. A mellette látható másik kettőt az eredeti tervek szerint nemrégen építették fel. Hamburg városa és szponzorok az elmúlt két évben 13 millió eurót költöttek a múzeum létesítésére.

A rokonok után kutató látogatók a múzeumban átböngészhetik azoknak a névsorát, akik Hamburgon keresztül emigráltak. Hagyományos viseletbe öltöztetett életnagyságú figurák mesélik el sorsuk alakulását a múzeum látogatóinak. Különböző gombok – köztük egy „Ausztria–Magyarország” feliratú – megnyomására egy óriási könyvben nyomtatott szöveg jelenik meg, amelyből megtudható, hogy mi késztette kivándorlásra az illetőt.

A középső épület belsejét hajóorrnak képezték ki, és ott vetítik Az emigráns című Chaplin-filmet. A „hajóról” leszállva a New Yorkkal szemben fekvő Ellis Islanden találja magát a látogató. A kivándorlók több mint 80 százaléka az Egyesült Államokban telepedett le. A múzeum létrehozói ezért remélik, hogy onnan is igen nagy számú látogató érkezik majd a hamburgi múzeumba. Végtére is minden ötödik amerikainak német ősei vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?