Az eszelős jogérzet drámája

Erős párhuzam vonható Kolhaas Mihály ma este színre kerülő története és az 55. jubileumát ünneplő Komáromi Jókai Színház között. A színháznak ez alatt a több mint félszáz év alatt éppúgy meg kellett küzdenie a hatalommal a tisztességes életben maradásért.

Ollé Erik és Pogány Judit az előadásbanDömötör Ede felvételeAz Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén és a hatalom konfliktusának, az emberi tisztesség kiszolgáltatottságának példázata. Kolhaas Mihály nem elsősorban két lováért küzd, hanem a jogtiprás ellen, amely büntetlenül hagyja az önkényeskedőt. A törvényes rend helyreállítását akarja kikényszeríteni, s végül a bitófán végzi.

Kolhaas Mihályt Fabó Tibor, feleségét, Lisbethet Holocsy Katalin alakítja. Kolhaas barátja, Na?gelschmidt szerepében a Komáromba vendégként visszatérő Ollé Erik látható. Mariát Pogány Judit m. v. alakítja, aki jelenleg négy budapesti színházban játszik, mégis elfogadta az előadást rendező Lukáts Andor meghívását. Hogy miért? „A kaposvári színházban sokat dolgoztunk együtt Lukáts Andorral. Nagyon sokszor voltunk partnerek a színpadon. Hihetetlenül kötődünk egymáshoz. Az egyféle ízlés, az egyféle munkamorál összeköt két embert akkor is, ha már sok éve különváltan dolgoznak. Amióta eljöttem Kaposvárról, már hívott a Kék, kék, kék című Egressy Zoltán-darabba. Ez volt az első szempont. Kisvárdán láttam az Ibusárt. Már akkor kiválasztottam magamnak a társulatot. Ehhez jött azután A bor, melyre egy régi barátunk, Bezerédi Zoltán hívott meg. Hihetetlenül szimpatikus a társulat. Munka közben is. Az ember érzi azt a fajta lázas akaratot, amivel Kaposváron is kezdtük a munkát, amikor még fiatalok voltunk. Borzasztóan akarják, hogy jó színházat tudjanak csinálni. Ennek természetesen vannak tanulóévei. Nem minden előadás sikerül úgy, hogy a közönségnek rögtön elnyerje a tetszését. De ez egy út, amit be kell járni” – vallja Pogány Judit Jászai-díjas érdemes művész a Kulisszák című színházi lap ma este megjelenő számában.

Az Egy lócsiszár virágvasárnapja című dráma ma esti bemutatójával a tavaly elhunyt Sütő András emléke előtt is tiszteleg a társulat.

Határon túli magyar színházak MA-HOLNAP?

Ez a címe annak a konferenciának, melyet ma tartanak a Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán. Délelőtt a határon túli ma?gyar színházak, a Kolozsári Ál?lami Magyar Opera, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nem?zeti Színház Tom?pa Miklós Társulata, a Szat?márnémeti Észa?ki Színház Harag György Társulata, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatkozik be, s a kassai Thália Színház is képviselteti magát. Délután Nánay István és Darvay Nagy Adrienne színikritikusok, Nyakó Béla, a Kisvárdai Határom Túli Magyar Színházak Fesztiváljának igazgatója, Mátyás Irén, a Zsámbéki Nyári Fesztivál igazgatója, Horányi László színművész, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke, Nagyné Varga Melinda, az OKM főosztályvezetője és Radácsi Anikó, az OKM címzetes főtanácsosa a határon túli magyar színjátszással, annak finanszírozásá?val, a meg?mutatkozási és együtt?műkö?dési lehetőségekkel foglalkozó előadásai hangzanak el. Az eseményre jelenik meg a Kulisszák színházi lap különszáma, a komáromi színház eddigi 55 évének képes összefoglalója, jelenlegi és volt színművészek vallomásaival. Este fél hétkor nyitják meg a 70 éves Kopócs Tibor festőművész, egykori díszlettervező Színészportrék című kiállítását. (szél)

Született mint prímás

Hetvenkét éves korában tegnap elhunyt Potta Géza. A szinai cigányprímás az utolsó őstehetségek egyike volt. Olyan cigányprímás, aki mindig, mindenütt kiszolgálta a közönséget. Játszott cigányzenét, népzenét, nótákat, slágereket. Imádott társa a hegedűje volt. Ha fellépésre hívták, végigutazta az éjszakát, reggel kiöltözve, hófehér ingben, öltönyben, nyakkendősen kiszállt a vonatból, végigpróbálta a délelőttöt, s este olyan frissen állt színpadra, mintha egész álló nap pihent volna. A közönség imádta, olyan hangulatot teremtett, hogy szíve szerint mindenki énekelni kezdett volna, ő tisztelte a hallgatóságot, élvezte a sikert. Ha tízszer tapsolták vissza, tíz ráadást adott, vidáman, mosolyogva, fáradhatatlanul, minden porcikájával muzsikálva. Aztán, az előadás után, levezetésként hajnalig szórakoztatta tisztelőit, tanítványait. A szakmabelieket. Azokat, akik maguk is a népzenének, a néptáncnak hódolnak. S akik életük végéig büszkék lesznek arra, hogy Géza vezetésével brácsázhattak, az ő hegedülésére táncolhattak. Annak idején meghatottan vette kezébe az Ifjú Szivek gondozásában megjelent egyetlen CD-jét, amely nem hagyományos nagylemez, hanem muzsikusportré. Tanítani kellene, amit nem lehet tanítani: szívből, szívvel zenélni, ez volt a legnagyobb kincse, tudománya. Nyár óta komoly beteg volt, de a szíve azóta nem volt a régi, amióta elment Dzsuga Géza, Pimasz, aki barátja és muzsikustársa volt. Most újra összekacsinthatnak.

Potta Gézát holnap 14 órakor helyezik örök nyugalomra a szinai temetőben. (end)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?