Az esküvőjét is le kellett mondania

dd

Nemcsak az előadásait, az esküvőjét is elsöpörte a koronavírus-járvány. Tóth Krisztina sem Nagyszombatban, sem Pozsonyban nem játszik március 8-a óta, bohócdoktorként viszont ezekben a hetekben is láthatják a gyerekek.

Hetedik éve tagja a nagyszombati színház társulatának. Friss diplomás színésznőként szerződött „kis Rómába”, vendégként azonban több fővárosi előadásban szerepet vállalt. Az Aréna Színház műsorán levő Josef Švejkben több figurát játszik. Ezzel az előadással „zárta” az évadot március elején. 

„Beugrással kerültem Jakub Nvota rendezésébe. Ő kért fel a feladatra, de rögtön közölte is velem, hogy gyorsan meg kell tanulnom akkordeonon játszani. Szerencsére még karácsony előtt szólt, és januárban volt az első előadásom. Mivel tudok zongorázni, nem okozott nagy gondot a harmonika. A két hangszernek látszólag ugyan köze van egymáshoz, de a kettő közti különbség is szemmel látható. Az akkordeon fekete gombjai a hangszer másik oldalán sorakoznak, nem ott, ahol a fehér billentyűk. Ha játszik az ember, nem látja a gombokat, csak tapintásból tudja, melyik a helyes hang. A beugráshoz természetesen megkaptam az előadás DVD-felvételét is. Karel Mikulčík, a darab zeneszerzője pedig egy este, a színházban mutatta meg zongorán, mit kell majd eljátszanom a harmonikán. Pánikba is estem egy picit, de a karácsonyi ünnepek előtt a vőlegényem azt mondta, ő majd minden nap kimegy két órára sétálni a kisfiunkkal, és az alatt az idő alatt nyugodtan gyakorolhatok. Később az édesanyám is besegített, így egy hét alatt meg is tanultam a dalokat. A januári beugrást követően legközelebb március 8-án játszottuk az előadást, de már előtte szóba került, hogy a koronavírus miatt talán be fogják zárni a színházat. Valahogy nem hittem el, hogy ez megtörténhet, hiszen ilyen esetről még nem is hallottam, de mire véget ért az előadás, hivatalosan közölték a hírt, hogy holnaptól nincs színház. Sajnáltam nagyon, mert örömmel vettem részt a játékban. A Švejket alakító ifj. Marián Labuda kivételével mindenki több figurát formál meg a darabban, én még fiút is az egyik jelenetben. Ami azért sem volt tőlem idegen, mert a Tigrisek a városban című filmben is sokáig fiút játszottam, méghozzá bajszosan. Ennek az előadásnak az is különös hangulatot ad, hogy végig fehér maszkban játsszuk, ami felerősíti a mű színházi jellegét.”

Az évad végéig négy színházban játszott volna, ha nincs a koronavírus. A karantén azonban minden vállalását meghiúsította. Még a májusi esküvője is dugába dőlt.

„Mindent pontosan megterveztünk a párommal. Mivel ő is, én is nagyon szeretünk utazni, világot, új helyeket látni, új kultúrákat felfedezni, úgy döntöttünk, külföldön fogunk összeházasodni. Vinni akartuk magunkkal a babánkat, és jött volna velünk a kedvesével egy régi barátunk, aki a képzőművészeti főiskolán a párommal tanult, és ő hozott össze minket. Én már januártól figyeltem a helyzetet, de valahogy bíztam benne, hogy nem ér el hozzánk a járvány. Amíg nincs közel, és nem érint, azt hiszed, nem is létezik. Aztán jöttek a hírek, sorra zártak be a színházak, és tudomásul kellett vennünk, hogy nem utazhatunk, oda az esküvőnk. Szomorúak voltunk, de már ebbe is belenyugodtunk. Áttettük novemberre. Lélekben már arra készülünk.”

Tóth Krisztina most egyébként is főállású anyuka. Nyáron lesz kétéves a kisfia. 2021 őszén tér vissza a nagyszombati színház társulatába. A koronavírus okozta helyzet őt is rosszul érintette. De nem pusztán a színházak leállása, bezárása miatt, mondja. 

„Rengeteget töprengek azon is, hogy mit von majd maga után a kialakult helyzet. Hogy miképpen éljük meg, azt már tudjuk. Mindenki más élethelyzetből tekint a dolgokra. Máshogy élem meg én is szakmailag, és máshogy magánemberként. A megfeszített tempó, az évi négy bemutató, délután próba, este előadás, és nem mindig ugyanabban a városban, kimerítő egy idő után. Hiszen van közben más is. Azóta, hogy anyuka vagyok, havi öt-hat előadásnál többet nem vállalok. Ennyi bőven elég. Sokkal ideálisabb, mint havonta húsz este színpadon lenni. Nem kell kapkodnom, naponta utazgatnom. Van elég időm a babámra, és magamra is. Júliusban szültem, de októberben már színpadon voltam. Nem álltam le hosszabb időre akkor sem. Később lett nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az életem.”

Hogy minden zavaró körülményt kizárjon, a múlt héten már híradót sem nézett, nem foglalkozott a világ eseményeivel. Eltelt a sok rossz hírrel, mondja.

„Elfogadtam a kialakult helyzetet, de már pozitívan állok hozzá. Reménykedem, hogy ez is csak átmeneti dolog, amiből majd okul a világ, mi pedig tanulunk belőle, méghozzá nem is keveset. Rájövünk, hogy mit veszítettünk, és mit kell visszaszereznünk. Észrevesszük, mi az, ami igazán fontos az életünkben. Ezzel a felismeréssel kell majd visszaállnunk a régi kerékvágásba. Én legalábbis, lélekben, így állítottam be magamat. A hosszú bezártság után pedig kimondottan jólesik egy csendes erdei séta. Mivel Pozsonyban lakunk, már az is remek program, hogy elmegyünk a szüleimhez Somorjára, és virágokat ültetünk az udvaron. De van egy másik szívügyem is. Bohócdoktor vagyok. Kórházakba járok, beteg gyerekekhez. A járvány miatt most ezt a tevékenységemet is szüneteltetnem kell, de ezen a téren is vannak online programok. Kis videókat forgatok. Megadott témára készítünk minifilmeket, amelyeknek frappáns eleje, vége és üzenete is van. A kreativitásomat ebben is ki tudom élni. A technika mindenbe besegít. Viccelődtünk is a minap a párommal, hogy még mindig nem esik, de lehet, hogy már az eső is felment az internetre. A minifilmekhez a zenét is én választom meg. Ha alszik a kisfiam, ezzel is el tudom foglalni magam. Workshopokat is tartunk, és amint változni fog a helyzet, élőben folytatjuk a kórházi munkát. Sok a beteg gyerkőc. Várnak bennünket.”

Terve már a nyárra is van. Prágában élő kolléganőjével, régi barátnőjével, Derzsi Rékával már tavaly is szerveztek nyári színjátszótábort gyerekeknek. A végén kibérelték a somorjai kultúrház bábtermét, és megmutatták, milyen előadást hoztak létre a környékbeli gyerekekből alakult alkalmi csoporttal.

„Réka szarvai, ő hazajött látogatóba a szüleihez, és napokon át reggel kilenctől délután ötig foglalkoztunk a gyerekekkel. A kisfiamra addig az anyukám ügyelt. Az idei tábor szervezését már el is kezdtük. Augusztus utolsó hetében, remélem, minden elképzelésünk megvalósul. Aztán jöhet az esküvő. Még egyszer nem maradhat el.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?