Fakó foltok a bútor lakkozásán

Tóth Krisztina hősei első pillantásra hétköznapi emberek, akik a szomszédaink, ismerőseink lehetnének akár. Van köztük egyetemi tanár, aki évek óta elhidegülten él együtt férjével, fiú, aki sosem látott anyját keresi, befolyásos pszichiáter, és kétgyermekes elvált anya. A szerző azzal teszi drámaivá ezeket a sorsokat, hogy egy antiutópiába, egy polgárháborút követő, elborzasztó elveken működő társadalomba helyezi őket. Ez a társadalmi berendezkedés ijesztő utalás lehet a mai Magyarországon uralkodó helyzet következményeire: A majom szeme egy polgárháborút követő időszakban játszódik, mikor az ország teljesen elszigetelődött a külvilágtól, a határokat lezárták, az uralmat átvevő „kormányzó” a hatalom legszélsőségesebb eszközeihez folyamodott, a propaganda és a megfélemlítés az emberek mindennapjaihoz tartoznak. „A tudás, hogy figyelnek minket, beépült a reflexeinkbe, a mozdulatainkba” vallja az egyik szereplő, Giselle, az egyetemi tanár. „A kamera része volt az életünknek, ahogyan része volt a színjáték is, amivel azt demonstráltuk, hogy nem veszünk róla tudomást.” Ebben a disztópikus jövőben a társadalom két csoportra szakadt, melyek közt áthidalhatatlan már a szakadék: vannak azok, akik fallal körülzárt védett területeken laknak, beléptetőkártyával lépnek be a játszóterekre és más közterekre, és vannak a nincstelenek, akik szegregátumokban nyomorognak, szemetet égetnek, hogy melegedjenek, és régi, a polgárháborút megelőző időszakból rájuk maradt tárgyakat csereberélnek egymás között, gyakran csak azért, hogy ételhez jussanak. Tóth Krisztina szereplői a felszínen mind megalkudtak ezzel a rendszerrel: Giselle tanár az Új Egyetemen, ahol propagandával tömik a diákok fejét, míg dr. Kreutzer, a pszichiáter, a Kormányzó egy közeli tanácsadója. Vajon ez a megalkuvás már a benső, személyes létükre is kihat?

A regény negyvenhárom rövid fejezetből áll, minden fejezet egy-egy szereplő életének valamely kulcsmozzanatára összpontosít. Az elbeszélés többnyire a karakter gondolatfolyamát követi, így aprólékos képet kapunk a szereplők belső világáról. A szerző mindeközben rafináltan adagolja a részleteket, apránként göngyölíti fel a történetet, így fokozatosan kapunk betekintést abba, milyen összefüggés áll fenn a szereplők élettörténetei között. Ahogy a mozaikdarabkák lassan a helyükre kerülnek, egy nagyon precízen összerakott, részletekig kidolgozott prózát kapunk. Tóth Krisztina mesterien fonja össze a sorsokat: itt van Giselle, az egyetemi tanár, aki nem szereti a keresztnevét, a Gizellát, ezért franciásan szólítattja magát, a rejtélyes fiú, aki napokig követi őt, dr. Kreutzer, a pszichiáter, Pálma néni, a pszichiáter anyja, Petra, a felesége – az ő sorsaik mind összefüggnek, átívelve múlton és jelenen, még akkor is, ha nem feltétlen ismerik egymást, vagy nem közeli ismerősök. És amiért a végén menthetetlenül sajnálni fogjuk őket az az, hogy számukra a nagyobb sorsaikat meghatározó összefüggésekre soha nem derül fény. Bár van, aki közel jár hozzá, nem jut el a teljes tudásig: az utolsó mozaik csak az olvasó számára kerül a helyére.

A lakás, mint egy-egy emberi sors fizikai helyszíne, központi szerepet kap ezekben a disztópiába ágyazott személyes drámákban. Tóth Krisztina előszeretettel használja az ember lakásához és az abban rejlő tárgyakhoz, bútorokhoz való viszonyát a személyiség jellemzéséhez. Ezzel az emberközti kapcsolatokról is sokat elárul, leginkább akkor, mikor fölérendelt–alárendelt szerepeket jellemez. Karakterei között az szítja a legnagyobb feszültséget, mikor az egyik szigorú rendhez ragaszkodik, míg a másikat fojtogatják a másik szigorú szabályai. Van, aki ki nem állhatja, mikor a nedves pohár talpa után fakó foltok maradnak a bútor lakkozásán, és van, aki egy lazább háztartásról álmodozik, és legszívesebben eltüntetné a másik bútorait és személyes holmiját a közös lakásukból.

A regény címét is egy ilyen tárgy adja: a majom szeme egy faliképre utal, melyet dr. Kreutzer helyez a rendelője falára. A kép egy brutális kísérleten, egy fejátültetésen átesett majomról készült, melyet a pszichiáter azért talál izgalmasnak, mivel a majom a kísérletet követően életben maradt egy darabig – ezt a pillanatot örökíti meg az állatról készült fotó. A kép mindvégig egy kissé talányos metaforaként működik a regényben, mely utalhat a rendszerre, a disztópikus jövőre, vagy az egyéni életünkben megélt látszólagos lehetőségekre: a kiszakítottság, kegyetlen változás utáni röpke pillanatra utal, melyben azt hisszük, lehet így még élni.A majom szeme a szexuális kizsákmányolás és egy disztópikus társadalmi berendezkedés keresztmetszetét vizsgálja – ezzel Margaret Atwood világaira emlékeztetheti az olvasót. Ez a világ azonban pont azért annyira sokkoló számunkra, mivel ez a magyar társadalom sötét víziója.

Tóth Krisztina: A majom szeme, Magvető Kiadó, 2022