Az emo sztárzenekara

A kritikusok szemszögéből nézve a Fall Out Boy a végletek együttese. Ezt a státuszát az Infinity On High című új nagylemezével tovább erősíti. Egyesek dicshimnuszokat zengnek a korongról, mások a szemétdombra kívánják a szerintük a Backstreet Boys és a Blink-182 zenéjének elegyét játszó ócska emozenekarral együtt.

Az emo stílus sokféleképpen értelmezhető. Nagy általánosságban leszögezhetjük, hogy a punkkal átszőtt pop-rockban utazó, a lázadó ifjúságot leginkább foglalkoztató és érintő témákat (viszonzatlan érzelmek, ellenséges társadalom és felnőttek) feszegető együttesekre ragasztják.

Az illinoisi Fall Out Boy 2001-ben alakult meg, a négy zenész előtte különböző metálzenekarokban játszott. Két kevésbé sikeres EP és album után az Island Records szerződtette, és a harmadik, 2005 májusában megjelent From Under The Cork Tree című lemeze hozta meg az áttörést. Ehhez persze elengedhetetlen volt a korábbi nagyrészt punkos hangzásvilág kiszélesítése, rádióbaráttá tétele. A sikerben Patrick Stump énekes-gitáros, Joseph Trohman gitáros és Andrew Hurley dobos mellett oroszlánrésze Pete Wentz basszusgitárosnak van, a tinilányok körében ugyanis ő a nagy kedvenc, a média is úton-útfélen sztárolja.

Az együttes a negyedik albumán a kikövezett úton halad tovább, miközben ismét szélesített a hangzáson: a diszkótól a punkon át az r&b-ig mindent bevetett. A korong társproducere az r&b-berkekben hatalmas népszerűségnek és tiszteletnek örvendő Babyface, valamint Jay-Z is vendégszerepel rajta. Az előfutáraként kiadott This Ain’t A Scene, It’s An Arms Race című dal az amerikai Billboard magazin kislemezlistájának második helyén debütált, az Infinity On High pedig az eladási összesítés csúcsára iratkozott fel.

A Fall Out Boy az új albumán beszól az egyre-másra alakuló emozenekaroknak, mondván, a szekéren nincs több hely, szálljanak fel egy másikra. Azáltal azonban, hogy az együttes a sztárok sorába emelkedett, saját maga csapdájába esett, már nem igazán tud a lázadó ifjúság hiteles szócsöve lenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?