Az emlékezés rezdülései

Ahogy az már hagyománnyá vált, a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társasága soros szalonkiállítását előbb Nagyszombatban mutatják be. Így volt ez idén is, a jelenleg a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban megtekinthető anyagot a nyár folyamán a nagyszombati közönség már láthatta. Az ez évi tárlat szomorú vonatkozása, hogy Almási Róbert – aki a társaság elnökeként évekig szervezte a Szalon-tárlatokat – fizikai valójában egyik helyen sem vehetett részt a megnyitón. Az alkotások válogatásában és a tárlatszervezésben azonban még részt vett. 

Almási Róbert rendszerint valamilyen témára fűzte fel a műtárgy-összeállítást; tavaly a Más táj című tárlat élő környezetünk változásaival foglalkozott. Az idei kiállítás címében szereplő oszcilláció szó jelentése rezdülés, rezgés – a szervezők eredetileg ugyanis a tavalyi témát továbbfűző tájfestészeti tárlatot terveztek. A tájábrázolás különféle módokon meg is jelenik a mustrán az absztrakciótól a realista ábrázolásig, de a jelhagyásnak ilyen vagy olyan eszközét alkalmazva a belső táj képe is ott van egy-egy alkotáson. Idén azonban azért is más a Szalon, mert Almási Róbert szellemiségét igyekszik megidézni az emlékezés rezdüléseivel, valamint a művész néhány festményével. A kiállítók előtte tisztelegnek, amihez még a tájábrázolás is illik. Almási Róbert festészetének szintén elmaradhatatlan eleme volt a táj. Elmúló és megújuló jellege adja az Almási-festmények dinamikáját és feszülő, robbanó erejét – egyetlen terebélyes fa színvilágába bele tudta tömöríteni az ősz elfogyó vagy a tavasz kibomló energiáit, pedig alapvetően csak foltozott a színekkel, s a színelfolyásokat egy ritmikus, hullámzó fekete vonalhálóval fogta össze. Almási épített és formázott is színekből: egymásra rakta vagy barázdálta, recézte a festékrétegeket, ezzel a közel és távol ellentétéből fakadó dinamikát érzékeltette. Az így megjelenített természeti környezetbe Almási jelzésszerűen beleszőtt figurákat is (legtöbbször női alakokat), amelyek az élet esszenciáját hordozzák magukban a megújulás, a születés és az újrateremtődés folytonosságának üzenetével.

A Sárga kastélyban 30 alkotó 70 műve látható. Hogy csak kettőt emeljünk ki a válogatásból: Alea iacta est I. II. III. – ez a címe Dolán György festményének. A művész a színek átgondoltan egymásba olvasztott szőttesével a változás folyamatának dinamikusságát érzékelteti. A színek erőssége, egymáshoz válogatása, egymáshoz érintése egy – szakadásokkal, törésekkel, újrakapcsolódásokkal, módosulásokkal tarkított – érési folyamat tökéletes megjelenítése. Dolánnál teljességében átélhető-átérezhető az absztrakt megjelenés; kivételes, ahogy képpé teremt organikussá tett színes festékfelületet, ahogy narratívvá teszi a színeket. 

Kiss Márti sajátos falusi tájképeivel van jelen a tárlaton. Ő az az alkotó, aki a táj anyagi összetevőivel (sár, föld) dolgozik, valamint növényi elemeket emel be a kompozícióba. Az Arany kocsi című, a klasszikus festmény műfaját meghaladó, anyagi alapú képén beleszőtt szalmával teremti meg a termőtáj atmoszféráját.