Az Éhség és az Antikrisztus a hazai filmklubokban

Pozsony |

<p>A Szlovákiai Filmklubok Asszociációja (ASFK) jóvoltából a hazai filmklubok idei műsorán megtaláljuk majd a múlt szombaton véget ért trencsénteplici Art Film Festen a legjobb filmnek járó Kék Angyallal kitüntetett brit alkotást, Steve McQueen Éhség című munkáját, amely főszereplőjének, Michael Fassbendernek köszönhetően begyűjtötte a legjobb férfi főszereplőnek járó Kék Angyalt is.</p>

A fiatal brit rendező munkáját, amely a trencsénteplici szemle nemzetközi zsűrijének értékelése szerint rendkívül igényes gondolatiságú, továbbá szakmai szempontból meggyőző alkotás, idén Cannes-ban is nagy sikerrel mutatták be.

A Szlovákiai Filmklubok Asszociációja 2010-re az idei rangos fesztiválok slágerfilmjeit igyekszik megszerezni a filmművészet igényes „fogyasztói” számára. Sajtóanyagban megfogalmazott tájékoztatójuk szerint a hazai filmklubok látogatói láthatják majd az idei cannes-i Arany Pálmás-alkotást, Michael Haneke Fehér szalag című osztrák-francia-német feketefehér drámáját, amelyet azzal ajánl az előzetes, hogy: „egy kis német faluban játszódik az I. világháború kitörése előtt, s a középpontjában a gyermeknevelésből fakadó erőszak áll”.

A dán Lars von Trier Antikrisztus című filmjének is örülhetünk, amelynek főszereplője, Charlotte Gainsbourg megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Arany Pálmát. A francia új hullám nagymesterének, JeanLuc Godard-nak az új mozgóképe, a Szocializmus is vászonra kerül majd a hazai filmklubokban. A tervekben szerepel továbbá a rajongott koreai rendező, Kim Ki-duk filmje, a Lélegzet, Claire Denis új rendezői munkája Isabelle Huppertrel a főszerepben, s egy WoodyAllen-produkció is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?