Az anyanyelv elsősége

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő. Az Európai Unió kiemelten támogatja a különböző országokban élő kisebbségek könyvtári ellátásának fejlesztését – hangzott el tegnap a Kárpátok Eurorégió könyvtári szekciójának Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn tartott konferenciáján.

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő. Az Európai Unió kiemelten támogatja a különböző országokban élő kisebbségek könyvtári ellátásának fejlesztését – hangzott el tegnap a Kárpátok Eurorégió könyvtári szekciójának Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn tartott konferenciáján.

A lengyel, magyar, szlovák és ukrán könyvtárosok tanácskozásán – a régió ötödik tagországa, Románia képviselői ezúttal nem vettek részt a rendezvényen – Zongor László, a budapesti KultúrPont Iroda munkatársa elmondta: Brüsszel a Kultúra 2000 elnevezésű keretprogramjából évi harmincötmillió eurót, mintegy kilencmilliárd forintot nyújt a könyvtárak fejlesztéséhez.

Az Európai Unió a hamarosan megnyíló úgynevezett Strukturális Alapokból is segíti majd a közgyűjtemények szolgáltatásának javítását.

Az utóbbi pályázaton az uniós átlag alatti fejlettségű térségek vehetnek részt, hogy felzárkózásuk megtörténhessen. A konferencián Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió követelményei szerint minden nemzetiségnek biztosítani kell, hogy kulturális hagyományait megőrizhesse, bárhol éljen is.

– Brüsszel éppen ezért kulcskérdésnek tartja, hogy a kisebbségek anyanyelvükön juthassanak hozzá minden alapvető információhoz, s ebben nagy szerepük lesz a könyvtáraknak – tette hozzá Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője

Az osztályvezető a tanácskozáson külön megemlítette: az uniós követelmény természetesen vonatkozik a bevándorlókra, akiknek ugyancsak anyanyelvükön kell lehetővé tenni az információszerzést, ideértve az adott ország politikai, gazdasági és jogszabályi elérhetőségét is.

Fehér Miklós úgy vélte a Kárpátok Eurorégió könyvtári szekciójának Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn tartott konferenciáján, hogy a kisebbségek könyvtári ellátása az európai uniós csatlakozásra váró Kelet-Európában nagyobb hangsúlyt kap a jövőben, az intézményeknek komplexen kell felkészülniük a fejlesztésre, a még kétségkívül meglévő hátrányok leküzdésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?