Az anyai szeretet mintaképét hozza

Csendesen tért vissza 2020 augusztusában a színház kötelékébe. Főiskolai csoporttársa, Gál Tamás állt a társulat élére, tőle kapott szerződési ajánlatot. Évekig tartó kihagyás után Tadeusz Slobodzianek darabjában, A mi osztályunkban lépett volna újra színpadra, ám a koronavírus okozta rengeteg megszorítás után a színház vezetősége végül elállt a bemutatótól. Schwechtje Mihály darabjából, Az örökségből, amelyben egy drogos roma asszonyt játszott volna, egészségi okokból maradt ki.

„Öt hetet végigpróbáltam – meséli nehéz szívvel –, amikor belobbant a derekam. Elő kellett kapnom a botot, de az sem segített rajtam. A premier előtt egy héttel Holocsy Krisztina vette át a szerepet. Fájt a szívem érte, de el kellett engednem. Tragédiát, mint ahogy másból sem, ebből sem csináltam. Sem a derekamat, sem előtte a Covidot nem tudtam irányítani. Előre nézek. Nem rágódom olyan dolgokon, amelyek rajtam kívül álló okok miatt hiúsulnak meg. Mindig a következő feladatra összpontosítok. Akár a teniszjátékos. Ha az egyik adogatást elrontja, mindent megtesz, hogy a másikkal pontot szerezzen. Amikor leálltunk A mi osztályunkkal, mivel a Covid csak kisebb létszámú darab próbáit engedélyezte, Mokos Attilával felújítottuk Spiró György színpadi művét, a Prahot. 2010-ben volt a bemutatója, azóta is örömmel játsszuk, sokat tájoltunk vele, és mivel a közönség is szereti, felkerült a Jókai Színház műsorára. Aztán jött Pirandello darabja, a Hat szerep szerzőt keres. Abban zárt jelenetem volt. A tapsrendnél Szabó Viktor állt a jobbomon, balról pedig Bernáth Tamás. Ők voltak a tartóoszlopaim. Nehéz próbaidőszak volt az is. Egyedül járni sem bírtam. Segítségre szorultam. Lement a bemutató és minden bérletes előadás, aztán irány a kórház! Injekciók és kezelések, hogy lábra tudjak állni. Tizenegy éves korom óta így élek, egy réges-régi baleset miatt. Néha bedurran a hátgerincem.”

A Mikszáth Kálmán regénye nyomán született zenés-táncos darabban Fábián Pálnét, a nagyszájú, kéjsóvár kecskeméti özvegyasszonyt játssza, aki korát meghazudtolóan rajong a férfiakért, és a város ügyes-bajos dolgaiból is ki akarja még venni a részét. De még a szultán udvarába is szeretne eljutni – háremhölgyként.

„Igazi csapatmunka teszi széppé, értékessé, szórakoztatóvá a darabot. Lakatos Robi írta a zenét, Laboda Róbert a dalszövegeket, Demcsák Ottó, a Győri Balett egykor vezető táncosa készítette a koreográfiát, és Gál Tamás rendezett bennünket. A táncosokkal együtt harmincan vagyunk a színpadon. Tamás mellett soha nincs bennem félelem a próbákon. Tizenkilenc éves korától ismerem. Baráti viszony van köztünk. Mindent meg tudunk beszélni. Ha kell, még a próbán, ha nem ott, akkor négyszemközt. Fábián Pálné benne van a habitusomban. Nem is én formáltam a szerepet, hanem a szerep formált engem. Szókimondó vagyok én is, mint ő, ami a szívemen, az a számon. Ő még álszent is, ami viszont rám nem jellemző. Csak a végén buggyan ki belőle, hogy templom ide, szentmise oda, neki bizony szüksége van még a férfiakra. Nem tudja és nem is akarja legyűrni a vágyait. Özvegy létére szívesen lenne a szultán örömforrása. Nem törődik mások véleményével. Na, ebben is hasonlítunk egymásra! Söprögessen mindenki a saját háza táján, szoktam mondani.”

A próbaidőszakot itt sem vette zökkenőmentesen. Covidos lett. Egy hétre kiesett a produkcióból.

„Betegen ápoltam a még nálam is betegebb fiamat. Egy héttel a bemutató előtt álltam vissza a készülő előadásba. A színész rémálma ez. Felmentem a színpadra, és nem tudtam, mi zajlik körülöttem. A rendező és a kollégák türelme segített vissza abba, amiből kiestem. A szereppel nem volt gondom. Már az olvasópróbán megéreztem, hogy Mikszáth ezt nekem írta. Ami viszont most is óriási kihívást jelentett, az a tánc, ami már főiskolás koromban sem ment csettintésre. Egy zenés darabban nekem mindig tízszer többet kell produkálnom, mint a többieknek. Az örökségben is a sok mozgás tett tönkre. Rátáncoltam a hátgerincemre. A sok apró lépés merénylet volt a testem ellen. Nekem az nem megy olyan könnyen.”

Az éneklés sem az erőssége, vallja be töredelmesen. Rémtörténetként idézi fel a főiskolai felvételijét, amely a végén aztán fényes fordulatot vett.

„Túl voltam a harmadik rostán, nekem legalábbis úgy tűnt. Azt hittem, megúsztam a dalt. Elhangzott, hogy köszönjük szépen, el is indultam rögtön az ajtó felé, amikor a bizottság egyik tagja, a későbbi mozgástanárnőm utánam szólt, hogy egy pillanat, jöjjön csak vissza, énekeljen valamit! Édes jó Istenem, most segíts! – szaladt ki a számon. Kínomban lerúgtam a cipőmet, vettem egy nagy lélegzetet, lehunytam egy másodpercre a szememet, és arra gondoltam, lesz, ami lesz. Ott álltam mezítláb, és ki kell hogy mondjam: zavaromat leplezve oltári ordenáré módon daloltam. Nem az Éj királynőjébe kezdtem bele, azt meghagytam Miklósa Erikának, akinek szuper hangja van, hanem rá- zendítettem a Magas szárú csizmára, egy jó kis cigánynótára. Felvállaltam, hogy ennyi van a tarsolyomban, semmivel sem több, mert az éneklés nem az erősségem. És felvettek. Sikerült megnevettetnem a felvételi bizottság tagjait. Úgy mentem ki a teremből, mint aki jól végezte dolgát. Ilyen helyzetben egyszerűen felerősödik az öniróniám. Nem palástolom azt, ami nem megy. Inkább rálapátolok, de a szememben azért ott van, hogy ne kövezzetek meg azért, hogy ebben gyenge vagyok.”

Önismeretből, szakmai és emberi téren egyaránt jól áll. A fiát is erre tanítja. Ismerd meg magadat, ebből csak hasznod lesz, károd semmi.

„Vállalom, hogy nem kaptam az égiektől csodálatos énekhangot. Nem is tolakszom zenés produkciókba. Ami másnak csak úgy feltör a torkából, nekem azért keményen meg kell dolgoznom. Holott még Dés László is izgalmasnak találta a hangszínemet. A Világszámot forgattuk Koltai Róbert rendezésében, ő volt a film zeneszerzője. Amint meghallott, rögtön megkérdezte: – Ugye, énekelsz? – Én meg, hogy nem, egyáltalán, nincs is benne a tízéves tervemben. Nekem már az is hatalmas kihívás, ha csak egyetlen sort kell énekelnem. A koreográfiába is az esendőségemet pakolom bele. Valamit mindig kitalálok, hogy a lehető legjobban jöjjek ki belőle. Felnagyítom a hiányosságaimat.”

Az évad végéig még egy szerep vár rá. Örkény István Tóték című drámájának Mariskája, az anyai szeretet mintaképe, az odaadó feleség, a szolgalelkű asszony. Bele fog olvadni a figurába. Kétség nem férhet hozzá.

A szerző a Vasárnap munkatársa