Újjáélesztés nélkül kihalás fenyegeti a hazai magyar amatőr színjátszást - véget ért a 25. "Bénifeszt"

A haldoklásnak több oka van, ezeket még a héten sorra vesszük egy terjedelmes cikkben, úgyhogy most csak távirati stílusban: 

pénztelenség, időhiány, a szakmai háttér hiánya, a kulturális érdeklődésben tapasztalható gyökeres változások, a generációk közti szakadék, a kaotikus jelen és a kiszámíthatatlan jövő…

Almát a körtével

Minden olyan versenyen, ahol nem az időeredmények és a gólarány számít, el szokott hangzani, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt. Itt ez hatványozottan érvényes volt, mert – ahogy Juhász Dósa János zsűrielnök is megjegyezte értékelő beszédében – az almát a körtével kellett összehasonlítani. Szerintem ez még hagyján, mert mindkettő gyümölcs, az idei fődíjas és nívódíjas előadás viszont olyan volt, mint a paprikás krumpli és a francia krémes. Egyetlen közös pontjuk, hogy mindkettőt színpadon játsszák. 

Sőt, ez sem teljesen igaz, mert a dunaszerdahelyi Fókusz középiskolai osztályokban is fellépett már Rajta vagyok című vitaszínházi előadásával, amelynek szövegét Kuklis Katalin rendező és a szereplők írták, a színpadi mozgásért Hrapka Zsófia felelt. 

Az összbenyomás pedig nagyban függ a közönség aktivitásától. Szepsiben most debütált ez a műfaj, még a zsűrielnök sem találkozott vele élőben, Lax Judit kassai színésznő, a zsűri másik tagja viszont szerepelt hasonló projektben, úgyhogy tapasztalatból tudja, milyen nehéz elérni és kézben tartani az interaktivitást. Nem is fukarkodott az elismerő szavakkal. 

Három jelenetbe foglalták a kommunikáció fejlődését az őskortól a régi görögökön át az okostelefonokig – ez utóbbiakra helyezve a hangsúlyt. Mit nyertünk és mit veszítettünk az okos eszközökkel? Tényleg olyanok vagyunk, amilyen képet mutatunk magunkról a virtuális térben? Mi számít online zaklatásnak? Ilyesmiket kérdezett a nézőktől Kuklis Katalin a jelenetek között, amelyek minimál-kellékekkel, kifejező koreográfiákkal és abszolút mai tininyelven kerültek színre. Az interaktivitásban a korábban látott rétei Révisz Vidám Színpad tagjai vitték a prímet. 

Érdekes volt látni, mennyivel természetesebben viselkednek, ha aktuális kérdésekkel szembesülnek, mint amikor a múlt század harmincas éveinek porosodó kabarétréfáit adták elő. Talán igaza volt a zsűrinek: itt az idő, hogy egy kortárs komédiát vigyenek színre. 

A kaktusz virága

A dunaszerdahelyiek az első versenynap után öt testhosszal vezettek, de mivel ők nem látták a szombati produkciókat, elmondom, miért kapta a fesztivál fődíját egy másik előadás, A kaktusz virága. A diószegi Hahota színjátszó csoportnak már a nevében benne van, mivel foglalkoznak. Harminc évvel ezelőtt talán nem is tudatosították, mennyire ingoványos terepre léptek. 

A komédia ugyanis csak látszatra könnyű műfaj. Sokkal több pontosságot, kifinomultabb színészi és rendezői ízlést kíván, mint egy királydráma, ha pedig zenei betéteket is tartalmaz, tényleg fel kell kötni a gatyát – de szó szerint, vagyis nem elég a helyzetkomikumra építő harsány, úgynevezett „gatyaletolós“ humor. 

A zsűrinek semmiképp. A közönség neveléséről pedig szó lesz még a héten, ahogy azt ígértem. 

A diószegiek egy 150 perces zenés vígjátékkal jelentkeztek a jubileumi „Bénifesztre“, amit túlzott merészségnek tartottam, de negatív prekoncepcióm az első tíz percben megdőlt, kollégáimmal összenézve konstatáltuk, hogy „ez jó lesz“. Jegyzetelni is elfelejtettem, annyira beszippantott a pörgős, mégis finom nüanszokkal teli előadás. Minden gesztus és mozdulat a helyén volt, remek hangú főszereplőkkel, vagyis Szenes Iván és Nádas Gábor betétdalai is működtek. Közülük A jamaicai trombitás lett nagy sláger, ez a második felvonás közepén hangzik el – a szúrós modora miatt kaktusznak becézett Stephanie ekkor számol be főnökének éjszakai mulatozásairól egy másik férfival, hogy féltékennyé tegye őt. Nos, a közönség még a jelenetet követő átrendezés alatt is vastapsolt. 

A Stephanie-t játszó Csáki Melinda jogosan kapta meg a legjobb női főszereplő díját, kár, hogy nem volt ebből a díjból kettő, mert a másikat Hervay Mária Erzsébet vihette volna haza Antónia megformálásáért. 

Fontos megemlíteni, hogy ezt az előadást már 14 alkalommal játszotta a csoport. A rendező, Srejner Tibor sajnos nem érhette meg a szepsi győzelmet. Kívánok a Hahotának kitartást és további lelkes alkotókedvet.

A tornai Vár-Lak színjátszó csoport szintén vígjátékkal érkezett, amelyet nem kevesebb, mint 24 alkalommal adtak már elő – hazai kőszínházaink, figyelem! A Kölcsönlakás szerzője Bencsik Imre, de mivel három különböző változat is kering belőle, a rendezők, Balázs Éva és Kajkó Henrietta nehéz helyzetüket némiképp überelve maguk is átírtak benne ezt-azt. Voltak remek „helyi érdekű“ poénok, célzások, és egy felesleges szereplő, aki tovább bonyolítja az amúgy is kissé túltolt cselekményt. Ez a csoport 2018 óta működik, azaz még tart náluk az érési folyamat, de ebből bármi (is) lehet…

Egy szerző lett az "ígéretes tehetség"

Először fordult elő, hogy a legígéretesebb fiatal tehetség díját nem egy ifjú színjátszó kapta, hanem egy ifjú szerző. A Füleki Irodalmi KisSzínpad (FIKSZ) egy gimnazista, bizonyos Oravecz István Zoltán darabját prezentálta Atyám, gyónnék! címmel. 

Bár kihúzták belőle a két síkon zajló cselekmény egyik síkját - ami miatt a cím is sántít, a sztori is sérül -, nyelvileg magas színvonalú szöveg született.

 És mivel kevés magyar színpadi szerző alkot kis hazánkban, még kevesebben jutnak el a bemutatóig, erre a fiatalemberre a továbbiakban is figyelni fogunk. Szókovács Éva balladai elemekkel (is) operáló rendezését Illés Panka zenéje egészítette ki – az előadást ukulelén kísérő fiatal tehetség két „slágert“ is írt a darabba. A főszereplő, Sonkoly Krisztián pedig megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mert erős színpadi jelenlétével sikerült összefognia a húzások miatt széteső cselekményt.