Axl Rose-ék veszítettek

A Guns N’ Roses énekese és volt társai már nem sok mindenben vannak azonos véleményen, de az egyik lemezük boltokba kerülését mindannyian meg akarták akadályozni.

A Guns N’ Roses énekese és volt társai már nem sok mindenben vannak azonos véleményen, de az egyik lemezük boltokba kerülését mindannyian meg akarták akadályozni. Egy korábbi társuk, Chris Weber szüleinek a pénzéből készítették el a The Roots Of Guns N’ Roses című korongot a nyolcvanas évek elején, amikor még Hollywood Rose néven zenéltek. Weber tavaly novemberben eladta egy lemezkiadónak a dalokat. A bíróság azonban a Guns N’ Roses ellen döntött, így a lemez június huszonkettedikén megjelent a tengerentúlon a Cleopatra Records gondozásában. Ezt követően a rockerek ismét összefogtak, és újból bírósághoz fordultak, azt szerették volna elérni, hogy a boltokba már kiszállított albumokat vonják be. Ám a bíróság másodjára sem nekik adott igazat, így a korai lemezükhöz továbbra is bárki hozzájuthat, de egyelőre csak Amerikában. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?