Arcok a háború végnapjaiból

A Fórum Intézet igazgatója meg is indokolja a tételt: egyrészt, nyugati fogságban kevesebben voltak, másrészt, a szovjet lágerek szörnyű élményei némiképpen felülírták a Nyugaton szerzett tapasztalatokat, harmadrészt, akik nyugati hadifogságban voltak, eleve gyanúsnak minősültek, így ezeket az emlékeket hosszú évtizedekre magukba temették a túlélők. Hogy bő hetven év távlatából most mégis megszólalnak ezek a történetek – pontosabban azok a dél-szlovákiai származású egykori magyar honvédek és leventék, akiket a második világháború vége a német hadszíntereken ért, és a nyugati szövetségesek fogságába kerültek –, az a Fórum Elbeszélt történelem programjának köszönhető. Kőrös Zoltán, az intézet levéltárosa előbb a szovjet hadifogságot megélt/túlélt szlovákiai magyarok visszaemlékezéseit gyűjtötte össze és dolgozta fel (ennek eredménye lett a Muszkaföldön című kötet és dokumentumfilm), majd az amerikai, francia, brit táborokat megjárt elbeszélők történeteit rendszerezte – kötetben, filmen egyaránt.

A kereken egyórás, tehát kifejezetten nézőbarát terjedelmű dokumentumfilmben – amelyet rendezőként és operatőrként Laczkó Sándor, dramaturgként Varga Emese jegyez – neves történészek, a téma avatott ismerői rajzolják fel az alapvető erővonalakat. Simon Attila mellett Illésfalvi Péter, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója, valamint Stark Tamás, az MTA Történettudományi Intézete tudományos főmunkatársa eleveníti fel a „nagy” történelmi keretet. Hogy a nyilasok 1944 végétől tízezres nagyságrendben szolgáltatták ki a magyar haderőt a németeknek, akik a birodalom központi részének védelmét igyekeztek megerősíteni, majd az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől menekülve is tömegek indultak meg nyugat felé. Hogy ennek következtében 580 ezer magyar honvédet ért a második világháború vége Németországban vagy Ausztria területén; közülük mintegy 280 ezren a szovjet zónában találták magukat, 300 ezren pedig hosszabb-rövidebb ideig amerikai, brit, francia táborokba kerültek. Hogy az amerikai hadsereg mennyire nem volt felkészülve arra a több milliós hadifogolytömegre, amely a kezére került, és minden módon igyekezett szabadulni a genfi konvenció támasztotta követelmények alól.

Ezt a keretet töltik ki az elbeszélők – Prohászka Marcell, Kosztolányi Gáspár, Ördög István, Alt Ernő, Horváth István, Csintalan Miklós, Kovács Ferenc, Pongrácz György, Patasi Zoltán – emberi léptékű visszaemlékezéseikkel, amelyekből a megélt események mellett némiképpen az is kirajzolódik, milyen maradandó nyomot hagyott egyikük vagy másikuk személyiségében a háború, a hadifogság tapasztalata. Akad, aki szigorú tárgyszerűséggel, van, aki morbid humorral, míg más érzelmeit nehezen elfojtva idézi vissza azoknak a hónapoknak a valóságát: az éhezést – és a praktikus reggelicsomagokat, a mindent elborító tetveket – és a DDT-s rovarirtást, a földbe-sárba vájt üregeket, ahol más menedék híján meghúzták magukat – és később a munkavállalást a helyi parasztgazdáknál, az első néger katona látványát – és a francia őrök brutalitását. Mindezek mögött pedig a végtelen kiszolgáltatottságot és bizonytalanságot, amely a visszatéréssel sem ért véget, hiszen a hazaindulás pillanatában sokan nem is sejtették, hogy otthon egy másik országban találják magukat, ahol már elkezdődött az etnikai tisztogatás.

Az archív felvételeket, világháborús hagyományőrzők közreműködésével készült dramatikus jeleneteket is tartalmazó Nyugati fogságban.t a komáromi ősbemutató óta több településen is láthatták az érdeklődők, 2018 elején pedig az alkotók újabb 15–20 helyszínre viszik el a filmet.