Arcélalakítás a fényírásban

A Szlovák Nemzeti Galériában február tizedikéig még megtekinthető A szlovák fotográfia 1925–2000 című nagyszabású kiállítás, amelyet a tavalyi Fotóhónap alkalmából nyitottak meg, s amely a szlovákiai fotográfia történetébe – korszakaiba, irányzataiba, stílusbeli és technikai kísérleteibe – ad bepillantást, felsorakoztatva a fényírás művészetének hazai egyéniségeit.

Viliam Malík: Árvácska, 1936 A galéria a kiállítással – egyik kurátora Aurel Hrabušický szavai szerint – nemcsak egy médiaág művészi értékeit sorakoztatja fel, hanem, jelképesen szólva, egy családi fotóalbumot tár a látogató elé, amelyben a család egész Szlovákia, s annak háromnegyed százados „élete” elevenedik meg a fényképpapíron megörökített kockákon.

A modern szlovák fotóművészet története, amelyet a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria bemutat, e médiaág területén elvégzett új művészeti kutatás eredménye, amely megváltoztatta a szlovák fotográfia fejlődéséről eddig festett képet. Azt, amelyet még a nyolcvanas években Ľudovít Hlaváč alakított ki a műfajt összegző művével. Ennek az új koncepciójú vizsgálódásnak és értékelésnek a fókuszába azok az alkotó egyéniségek kerültek, akik nemcsak a valóságot akarták mechanikusan lemásolni és megörökíteni gépük objektívén keresztül, hanem akik a célba vett eseményekről és történésekről, a látványról saját véleményüket, tapasztalatukat akarták továbbadni, s ennek a többletnek – fogalmazhatnánk talán úgy is, hogy a gondolkodó egyéniség vizuális kommentárjának – a fotópapíron való megjelenésével fotográfiailag akartak értékeset alkotni. A „végtermékre”, vagyis magukra a fényképekre vonatkoztatva az előző gondolatot, olyan munkák alkotják a nemzeti galériában látható szlovák fotográfiatörténet gerincét, amelyek képi megoldásaikkal, a rokon vizuális műfajok eredményeivel szinkronban fejlődő újabb és újabb fotográfiai fordulatokkal, korszerű kompozíciós, képalkotói elvek érvényesítésével és haladó szemléleteket tükrözni tudó újszerű nézőpontokkal járultak hozzá a szlovákiai fényképezés profiljának kialakításához.

Az új – a nemzeti galériabeli kiállításon dokumentált – fotótörténet 1925-tel kezdődik, mivel Szlovákiában a fényírásnak mint önálló modern művészeti ágnak csak a húszas évek második felében teremtődtek meg a megfelelő műszaki feltételei.

Ekkor formálódtak és indultak fejlődésnek azok a fotográfiai érdeklődést alakító szemléleti és stílusirányzatok, nagyrészt az avantgárd kifejezési formák hatása alatt, amelyek megalapozták a szisztematikus és folyamatos szlovák fotográfiatörténetet.

A szlovák fotográfia 1925–2000 című kiállítás következő fejezete a modernizmus hanyatlását mutatja be, vagyis a fényírás művészetében is a visszahúzó, a szellemiség progresszív kiteljesedését eltipró legkeményebb diktatúrát jelentő negyvenes-ötvenes éveket. Majd a hatvanas éveket, amelyek kedveztek a majdnem elvérzett modernizmus megerősödésének. A hetvenes években „íródott” fotográfiatörténet a klisék elleni küzdelem, s annak a lehetőségnek a kihasználása, amelyet a művészet intermediális jellege nyújtott, kínált.

Karol Kállay: Moderna, 1947 A fotótörténet újkori fejezetét a nyolcvanas évek közepén kirobbant új hullám alkotja. Ez a nagy erővel hódító – a fénykepezőgépnek addig be nem járt területeken is teret követelő és kiharcoló – fellendülés a cseh és a szlovák fényképészetben új irányt honosított meg: a megrendezett, alakított vagy képzelt valóságú fotográfiát. (A fotós nem a valós élet által kínált látványrealitás megismételhetetlen pillanatát választja témájául, hanem (ki)alakított, megrendezett, jelképes valósággal transzformálja látvánnyá a legelvontabb, tehát az anyagai formalétezés nélküli eszmei, érzelmi szférákból merített üzeneteit.)

A szlovák fotográfia 1925–2000 című kiállítás legújabb kori fejezete illusztrálja a fényképészet alkalmazási lehetőségeit más médiákban, valamint a visszahatást is: más médiák térhódítását a fotográfiában. Nem utolsósorban üzenni próbál a jelen korszerű vívmányáról és a jövő valószínűnek tartott útjáról: a digitális fotográfia lehetőségeiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?