Apák és fiúk visszatérése

A 19. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál játékfilm-versenyében két olyan alkotást is vetítettek a hétvégén, mely apák és fiaik kapcsolatát boncolgatja. Az egyik Natalia Garagiola argentin, amerikai, német és francia koprodukcióban készült Vadászati idény, a másik Jason Raftopoulos ausztrál rendező Nyugatra a naptól című drámája.

A Nyugatra a naptól (West of Sunshine) című dráma igazi fesztiválfilm (Velencében mutatták be először). Egyetlen napot követ végig, melynek nagy részét autóban, vagyis úton tölti a főhős, Jim, a családjától távol élő apa (Damian Hill). Munkásszármazású, saját apjáról ő maga sem tud sokat, nem véletlen, hogy felsül családfőként. Jim adósságot adósságra halmozó, szenvedélyes játékos; erre ment rá a házassága. A férfi kemény napra ébred, délutáni határidővel vissza kell fizetnie egy nagyobb összeget az uzsorásnak. Hajnalban azzal a céllal ül be a kocsijába, hogy az összes pénzét felteszi egy versenylóra. Ám felhívja volt felesége, és figyelmezteti, ez az ő napja, amikor neki kell vigyáznia kiskorú fiukra, akit már előző héten sem vitt el a meghatározott napon. Fel is rója neki ezt a fiú, aki igazi apára vágyik, akire példaképként tekinthetne, és aki viszontszeretné. Jim nem ilyen. Legalábbis e napig – amikor a hullámok összecsapnak a feje fölött – nem ilyen volt. Szorult helyzetében, amikor különféle veszélyes praktikákkal próbálkozik pénzt szerezni, még drogterítést is vállal (amivel a fiát is veszélybe sodorja), érzi, hogy mindent elveszíthet. A mindenben a fia is benne van. A fia, aki addig nem igazán volt része az életének. A nyugatra a naptól metaforikus hely – nyilatkozta a rendező –, amely ott van az apa fejében. A hely, amelyet elhagyott, de amelyhez megpróbáltatásokon keresztül sikerül visszatérnie. És újra megtalálni mellőzött gyerekét. Az ausztrál rendező az apa-fiú kapcsolat ábrázolásában nem az érzelmi töltettel manipulál. Apró gesztusokkal, történésekkel vezeti két hősét úgy, hogy egymásra találjon. Elgondolkoztató film.

Ugyancsak mély gondolatokat ébreszt, ráadásul bizonytalanságban hagy a Vadászati idény (Temporade de Caza) című film, mert ebben nem alakul és zárul ennyire egyértelműen az apa-fiú kapcsolat. Itt lázadó, önfejű kamasz, elit középiskolás a fiú, akit szeretett édesanyja halála után nevelőapja délre, a havas vadászmezőkre küld szegénységben, új családja körében élő, vér szerinti apjához, akinek a vadászat nyújt megélhetést. Nahuel (Lautaro Bettoni) megérkezik vidékre. Három órát vár a reptéren az apjára, Ernestóra (Germán Palacios), végül gyalog vág neki az ismeretlennek. Kőkemény, rideg valóság vár rá, amelybe nem képes beilleszkedni. A ház ura, a mindenre durván reagáló, érzéketlen férfi meg sem próbál közelíteni a jövevényhez, aki elutasító magatartásával, dacos viselkedésével szétrobbantja a család békéjét. Nahuel menekülne – apjától apjához. Ám nem könnyen találja a megfelelő megoldást – mert nemcsak két apa (szerető és érzelmeit befelé élő), hanem két világ (gazdag és szegény) között kellene választania. Nahuel anyjával nemcsak a szeretett lényt veszítette el, hanem a biztonságot is, a talajt a lába alól. Gyökereit vesztve nem tud eligazodni az érzelmi rengetegben. A film felkavaró nyerseséggel ábrázolja a durva, férfias közeget, amelyben gyöngeségnek számít a szeretet kimutatása.