Amikor a műhiba nem műhiba

TALLÓSI BÉLA

A változatos anyagba besorolt munkák azt az „elhibázott” folyamatot, illetve állapotot mutatják be, amikor műhiba ugyan a hiba, mégsem műhiba. A Hiba és társai című képzőművészeti bemutató tárgyának, a műhibának ugyanis csak szójátékként van köze az orvosi műhibához. A műhiba, amely a kiállított alkotások tárgya, nem jár olyan következményekkel, mint a műhiba, ellenkezőleg: itt, ebben az esetben az egyes alkotásokon azért vannak hibák – szándékosan elrejtett, elkövetett hibák – hogy a tárlatlátogató észrevegye őket. Mi több, gondolatban megpróbálja korrigálni, kijavítani, visszájára fordítani az elkövetett műhibát. A Hiba és társai tárlat akkor éri el a célját, ha a szemlélő a műhibaként, azaz művészi hibaként elhibázott motívumot, tényt, valóságot megpróbálja helyre tenni, arra törekszik, hogy interaktív belső kreatív folyamatok révén, virtuális kiigazítással megváltoztassa a műhibát, ha lehet, megteremtse a hibátlanságot. Ezzel a hozzáállással a néző valójában ugyanazzal próbálkozik, mint a művész, aki a műhibát megalkotta: hogy a negatívumot pozitívumra fordítsa.

Beke László művészettörténész a megnyitón a következőképpen fogalmazta meg a kiállítás koncepcióját: „Azt a lehetőséget keressük, hogyan lehet valamilyen negatívumot átfordítani pozitívumba. Hibázz tudatosan! Értelmezd a hibádat! A hiba lehet tévedés, félreértés, botlás, elrontás, hiányosság, butaság és nagyon sok más. Találj ki újabb negatívumokat! Tévedj tudatosan! Tévedj spontánul! Kombináld a kettőt! Hibázz véletlenül, ha tudsz! Változtasd meg a hiba értelmezését! Változtasd a kiállítás koncepcióját az utolsó pillanatig!”

A Hiba és társai tehát olyan kísérletnek az eredménye, amelynek során az alkotóknak a hibán kellett elgondolkozniuk. A megszületett műhibás műtárgyak révén pedig a hibakereső folyamat részesévé váló befogadó a koncepció inverzével a javított valóság nyitjára lelhet.

A kiállításon látható munkák – amelyekkel a művészek keresik, hol a hiba, mi a hiba, van-e hibátlan hiba, van-e szándékos hiba, továbbá amelyekkel új hibatípusokat fedeznek fel, nem utolsósorban feltárják a hiba természetét – a hiba szabadon értelmezhetőségét is kínálják.

A hibák felismerése, tudatosítása, átgondolása egyfajta vizsgálat is. Ahogy Beke László utalt rá, baleseteink hibák következményei, amelyeket el lehetne kerülni a hibalehetőségek felismerésével. Az ember a saját hibáit esetenként letagadja, takargatja, leplezni próbálja, úgy tesz, mintha nem hibázna, ám mások reakciói, az elfojtott mosolyok, az összenézések és összekuncogások arról győznek meg: nem biztos, hogy el kell takarni a negatívumainkat. Sokkal célszerűbb és hasznosabb megvizsgálni azokat, és pozitívummá változtatni. Ehhez adhat fogódzót a január 5-ig látható kiállítás, nem hibásan arra hivatkozva, hogy a műértő vagy a művészetre fogékony ember mások műhibáiból tanul.