Ambivalens érzések Tornalján

A fesztiválról dokumentumfilm is készülA szerző felvételeMint megtudtuk, ennél azért valamivel többet költöttek, mivel három pénzes szponzort is sikerült meggyőzniük arról, hogy a Szlovákiában élő kisebbségeknek kell egy fórum, ahol megismerhetik egymást, és ahol a többségi nemzet megismerheti őket. A Music Art szervezőiroda Tornalja városával együttműködve meg is teremtette ennek lehetőségét, az már nem rajtuk múlott, hogy az érintettek, azaz a közönség nemigen élt ezzel a lehetőséggel.

Remélem, nem esik sértődés, ha kimondjuk, hogy Tornalja egy isten háta mögötti kisváros Gömörben, amelynek az egyetlen szerencséje, hogy a Pozsony–Kassa főútvonal mentén fekszik. Kulturális téren ritkán történik itt valami, arra pedig, hogy két nap alatt nyolcszáz fellépő koptassa a Zoltán-kert pódiumának deszkáit, még nem volt példa a történelem során. A szervezők állítólag pont ezért választották ezt a helyszínt. Hogy végre Tornalján is történjen valami. Ha hiszünk nekik, bólinthatunk egy nagyot: dicséretes kezdeményezés. Ráadásul ennek a városnak kultúrapárti polgármestere van, földrajzilag pedig mindenhonnan körülbelül egyforma távolságra esik.

De nézzük a történéseket a pénzügyekről mit sem tudó közönség szemszögéből. Szombat délután két óra van, amikor számomra kiderül, hogy a város és környékének lakói, bizony, nincsenek fesztiválokhoz szoktatva. Érkezéskor hetven százalékban üres lelátó fogad, alig százötvenen ülnek az árnyékos oldalon, igazi Gombaszög-fíling, a csoportok javarészt egymást nézik. A helyszín viszont hatalmas változáson ment keresztül. A fapadokat eltüntették, és vadonatúj kerti székekben ücsöröghet a nagyérdemű. A lufikkal díszített Zoltán-kertben pedig dúl a majális-hangulat. Népművészeti kirakodóvásár, nyári korcsolyapálya, sörsátrak, sültkolbász-hegyek. A környék zászlódíszben, a fesztivál logójával ellátott tollak, lufik, trikók, kulcstartók olcsón kaphatók, a fellépőknek pedig ingyen osztogatják őket. A szervezők kék fesztiváltrikóban, a könnyebb felismerhetőség kedvéért. A színpadtechnikát pedig további húsz percig lehetne dicsérni. Szóval a külsőségek nagyon is rendben vannak, kell is a szemünknek mindez, mert a nagy nyomorban elszoktunk a nívós tálalástól. Az előkészületekben viszont oroszlánrésze van a városi önkormányzatnak. Információink szerint százötvenen dolgoztak az akció sikeréért. És ahol az építési szakosztály vezetője vagy a hivatalvezető gond nélkül beáll szemetet szedni, ahol a cigánygyerekek egy labdáért hajlandóak összegyűjteni a padsorok között felejtett söröspoharakat, ott talán van jövője egy fesztiválnak.

És akkor még nem is szóltunk a miniszterekről. Pedig róluk muszáj lesz, mivel két nap alatt négy miniszter, egy miniszterelnök-helyettes, valamint maga a kormányfő is megfordult Tornalján, sőt ez utóbbit fővédnöknek is sikerült „megszerezni”. Csáky Pál megnyitóbeszédének legfontosabb gondolata talán az volt, hogy a legjobb kisebbség az elégedett kisebbség. „Azért is látok fantáziát ebben a rendezvényben, mert a kisebbségek képviselői találkozhatnak, beszélhetnek közös dolgaikról, és üzenhetik a politikai döntéshozóknak, hogy nem félni kell tőlük, hanem jogi és intézményi garanciákat adni nekik. Az a két törvény, amelynek elfogadása folyamatban van, pont azt célozza, hogy a kisebbségek elégedettek legyenek. Jó lenne, ha ez nem politikai alku tárgyává válna, ha a politikai szféra és a többségi nemzet egy kicsit nagylelkűbb lenne. A másik fontos dolog láttatni magunkat, láttatni azt, hogy Szlovákia társadalma multikulturális társadalom. Ez a színes paletta megmutatja, micsoda értékekkel tudjuk gazdagítani az ország kultúráját” – mondta Csáky. Hasonlóan vélekedett a mondandójába az EU-t is belekeverő Rudolf Chmel kulturális miniszter is, aki a szombaton látottak alapján úgy találta, jó helyre ment a 3,5 millió. Egy minisztertől természetesen nem várható el, hogy figyelemmel kísérje a döntésben illetékes bizottság munkáját. Chmel szerint hozzáértő emberek ítélték oda a támogatást. Szíve joga így vélekedni, mint ahogy másoknak is szívük joga megkérdőjelezni ezt.

De mielőtt még elkalandoznánk, térjünk vissza a programhoz, annak is azon részéhez, amelyet a legkevesebben láttak. Az amatőr színjátszók szakmai tábora egy fillért sem kapott a minisztériumtól (vajon miért?), így a fesztivál szervezői nagyvonalúan befogadták az egyhetes workshopot, fizették a résztvevők étkezési és szállásköltségeit, az egy hét alatt született előadást pedig belefoglalták a műsorba. Nos, érdemes volt: Perényi Balázs rendezésében és Tóth Gábor ötleteinek nyomán született egy abszurd Lúdas Matyi-feldolgozás, Sereglei András pedig Hamvai Kornél Hóhérok hava című darabját rendezte meg, túlzás nélkül: figyelemre méltóan. Szabó Csilla, a tábor fő szervezője nem bánja, hogy a kultúrházban bemutatott előadásokra kevesen voltak kíváncsiak, szerinte az a fontos, hogy a résztvevő fiatalok egy vendégszerető városban, normális körülmények között tanulhattak egyet s mást a színházcsinálásról.

Vladimír Mertának vagy a Pressburger Klezmer Bandnek szintén sosem tapsolhatott volna a tornaljai közönség, ha nincs ez a fesztivál. Bangó Margitnak vagy a Princess triónak viszont nem lett volna szüksége alibi-rendezvényre, bizonyára önállóan is megtöltötték volna a lelátót, még playback-koncerttel is. Mert sajnos az a helyzet, hogy a közönség csak este hét után kezdett szivárogni, nyolcra már megtöltötték a lelátót, kilenctől pedig mindkét este tömegnyomor volt a Zoltán-kertben, első este négyezren zsúfolódtak össze. Vagyis azok, akikért a fesztivált tulajdonképpen megrendezték, az elhibázott dramaturgia miatt valahogy háttérbe szorultak. Legjobb néptáncegyütteseink, az Ifjú Szivek és a Szőttes például délben, a tűző napon volt kénytelen fellépni, olyan hálátlan időpontban, amikor még a mindenre kíváncsi tudósító is csak a levesnél tartott odahaza. Ha becsempészték volna őket Bangó Margit és a SĽUK közé, bizonyára elkápráztatták volna a mit sem sejtő közönséget. Arról nem is beszélve, hogy sem ez utóbbiaknak, sem pedig a mega-kommersz Princess triónak nincs köze a szlovákiai kisebbségekhez.

Amúgy kicsit soknak tűnt nekem a fellépők száma. A gömöri emberek nincsenek hozzászokva az éjféli műsorkezdésekhez, és bizony, mindkét este programja a másnapba nyúlt. A kevesebb talán több lehetett volna. Én személy szerint vasárnap este kilenckor kényszerültem távozni, amikor az eredeti programban nem szereplő ifjabb Járóka Sándor és népi zenekara bazsevált vérprofi módon és CD-minőségben. Ha én lettem volna a dramaturg, miattuk bizony kiiktattam volna a műsorból a kínzóan amatőr és a népi felhozatalba amúgy sem illő Zhoda náhod nevű punk-rock zenekart, valamint a gagyi-popot előadó, hiper-kommersz Oxygene együttest, akik még olyan klasszikust is megszentségtelenítettek, mint a Black Sabbath Smoke on the Water-je. Aztán ott van a budapesti bolgár egylet, akik hivatalosan bolgárok ugyan, egymás között azonban magyarul beszélnek, és hát ilyen bolgárjaink nekünk is vannak.

Lenne még pár hasonló észrevételem, de most inkább Pék Zoltán, a fő szervező Music Art ügynökség igazgatója hallgattassék meg. Pék szerint az imidzsteremtés, az arculat kialakítása sokkal többe kerül, mint egy több éve működő kezdeményezés folytatása, ezért a támogatásból egymillió korona reklámra, logótervezésre, lufikra és zászlókra ment el. „Más fesztivállal ellentétben mi nem számolhattunk magyarországi pénzekkel, ez egy teljes egészében szlovákiai rendezvény volt. Hazánkban eddig nem volt olyan kisebbségi fesztivál, ahol két nap alatt nyolcszázan léptek fel. Az ő elszállásolásuk sokba került, talán többe, mint amennyibe mondjuk Komáromban került volna. Azért ragaszkodtunk Tornaljához, hogy ebben a régióban is történjen végre valami” – mondta Pék Zoltán, hozzátéve, hogy a műsort egy háromtagú bizottság állította össze, a nemzeti kisebbségek a minisztériumból kapott névsor alapján lettek megszólítva, és maguk dönthették el, ki képviselje őket a pódiumon. Idén a magyar fellépők voltak túlsúlyban, jövőre a romáknak kívánnak nagyobb teret szentelni. Érdekes adalék, hogy a népi mesterségeket bemutató kézművesek szintén honoráriumot kaptak, e nélkül nem érte volna meg nekik Tornaljára utazni. A 30 százalékos munkanélküliséggel küzdő Gömörben valóban nem sokan költenek kézzel szőtt lábtörlőre vagy faragott lovacskára, a kovácsműhelynél, a szövőszéknél és a drótosoknál viszont mindig nagy volt a csődület, és a céhbe tömörült kézművesek készségesen el is magyarázták, mi hogyan készült a múltban. Ezzel egyébként sikeresen kirekesztették a Zoltán-kertből a Barbibaba- és vízipisztoly-árusokat. Volt viszont egy előre meg nem hirdetett dedikálás a könyvsátornál, amiből jövőre akár több is lehetne. Egyáltalán: a műfaji sokféleség nem ártana a fesztiválnak. Hiányoltam az eperjesi ukrán színházat, a Romathant, a kassai Tháliát és a komáromi Jókai Színházat, a képzőművészeket, az írókat és költőket, a táncosokat és filmeseket. Sokan még mindig azt hiszik, egy kisebbség nálunk csakis a folklórjával arathat. Hát ez nincs így. Illetve nem egészen így van.